Dűlőre juthatunk? | Az ezerarcú kékfrankos nyomában

A fajta, melynek nemcsak ezer neve, de ezer arca is van hazánkban. A könnyű, karcsú, ropogós tételektől kezdve, át a végtelenül ásványos karakterű „kövek levein”, egészen a sűrű, robosztus, vastag borokig. Ezek sok-sok árnyalatát produkálja a fajta borvidékeinken, és azon belül a különböző dűlőkben. Sokan az egyik legjobb kiugrási pontnak tartják, mivel tehetséges borászaink rendre egyedi és világszínvonalú borokat alkotnak a kékfrankosból, amelyek hazai és nemzetközi megmérettetéseken kitűnő eredményeket érnek el.

Nemrégiben ellátogattunk a pesti belvárosi Gerbeaud Házban tartott Kékfrankos napra. Nemcsak az tette színessé az alkalmat, hogy a kiállító borászok különböző ideológiával mutatták be vidékeik, dűlőik kékfrankosait, hanem a kora délután tartott mesterkurzusok és előadások révén igazán megismerhettük a fajtát. Szó volt múltról, jövőképről és arról, hogy miért is tudunk egyedülálló borokat bemutatni a fajtából.

A mesterkurzust Osváth Istvánnal, a Veritas borkereskedés tanácsadójával foglaltuk össze, mivel neki széleskörű rálátása van a piaci igényekre, és ez a fajta szempontjából lényegesen meghatározza az útkeresést.

A mesterkurzusra üvegmennyezetű teremben került sor, s ez lehetővé tette a természetes fénynél való tesztelést. Dr. Pók Tamás kezdte meg a kurzust, a fajta rövid ismertetésével, kiemelve a dűlők sajátosságainak visszatükrözését, ami kulcsot ad az egyedi és megismételhetetlen bor megalkotásához. Franz Weninger folytatta, elemezve a fajta különböző területeinek talajösszetételét, ezeknek művelésmódját, a mineralitási elméleteket. Ő is az egyik legfontosabb pontként említette meg a dűlőre szabott művelésmódot és hozzáállást, mert az teszi lehetővé, hogy szép évjáratokban a fajtajelleg mellett be tudja mutatni a dűlő karakterét a fogyasztó számára. Kaló Imre zárta az előadásokat, az előzőknél kevésbé tudományosan. Beszélt emberről, borról, istenről, aki lehetővé tette ezt a csodát, a bort az emberiség számára. Az előadását követő tapsvihar az egész mesterkurzusnak is szólt.

Az előadásokat követően a kiállító borászok tételei révén ismerkedhettünk tovább a fajtával. Közben Osváth Istvánt kérdeztem a viharos piacról, a fogyasztói igényekről. Elmondta, hogy egyre többen keresik az egyedi borokat. Kezdenek népszerűbbé válni a karcsú szerkezetű, koncentrált, ásványos, gyümölcsös és elegáns kékfrankosok, ahol az italban nem a hordó és a túlérett alapanyag dominál, hanem a fajtajelleg és a termőtáj sajátosságai.

A beszélgetést a gyöngyöspatai Losonci Bálinttal folytattam, a mátrai borvidék nagy reménységével. Bálint is rendkívül fontosnak tartja a dűlőjelleg megmutatását, melyet – tapasztalata szerint – csak komoly energia- és időráfordítással lehet elérni. A hozamokat a tőke igényeire kell szabni, a fejlődést minden részletét végigkövetve. A tapasztalatokat évről évre kell összesíteni, csak úgy lehet jobbat és karaktereset alkotni. Kérdeztem az európai uniós támogatásokról a fiatal mátrai borászt, vajon mennyire tudják jól felhasználni. Losonci tapasztalatai szerint az EU-s támogatás valóban jelentős mértékű, azonban érthetetlennek tartja, hogy miért csak egy-két terület élvezi. „Az Alföld rengeteg támogatást kap, az EU-s pénzek legnagyobb része oda kerül. Azoknak, akik a jövőben döntést hoznak erről, sokkal arányosabban kellene elosztaniuk ezeket az összegeket.” A szétszórtabban elosztott támogatás globális előremozdulást tenne lehetővé, és Losonci úgy látja, általa nagyot fejlődhetnének a kisebb borvidékek értékes területei is.

Kaló Júlia, Losonci Bálint és Posta Péter is megerősítették a tapasztalatot, hogy az új generáció, a fiatal borászok egyre inkább támogatják egymást. Közös megmozdulásokon vesznek részt, és példamutató összefogásuk előrevetíti a magyar borkultúra szebb jövőképét. Mindenesetre a fiatalok és a már tapasztalt borászok tökéletesen egyetértenek abban, hogy nagyon fontos küldetés mindegyik borvidék számára a dűlők karaktereinek bemutatása.

Kóstolási jegyzetünkben röviden bemutatjuk az esemény legérdekesebb tételeit, és említést teszünk egy nemrég megrendezett kékfrankos teszt első három helyezettjéről is.

Rubintos kékfrankos vertikális 2006–2011 – Szecskő Tamás, Gyöngyöspata. Fajtajelleges, ásványos karakterű, finom elegáns tétel mindegyik. Az évjárat sajátosságait érdekesen visszatükröző borok. Az évjáratokban előrehaladva megfigyelhető az egyre koncentráltabb gyümölcsösség, a 09 kivételesen koncentrált tétel. A 11-es pedig nagy ígéret, nagy potenciállal.

Kékfrankos, 2009. – Kaló Imre, Szomolya (Egri borvidék). Kaló Imre a természetesség nagykövete, esze ágában nincs körzővel-vonalzóval készíteni a bort. A 09-es szuper-érett alapanyag, a bort nagy részben töppedt szőlőből készítették, és igazi egyéniség lett belőle, 16% fölötti alkohollal, 15 gramm maradékcukorral és haraphatóan nagy, vastag testtel. Mély rubin szín, áradó, a fél termet betöltő érett gyümölcsös illatkavalkád. Ízében zamatos, hallatlanul gyümölcsös, rétegezett és esszenciális, nem követve trendeket és elvárásokat, hanem bemutatva az évjárat és a terroir duóját, mely 2009-ben Kalóéknál ilyen volt…

Kékfrankos, 2009. – Posta borház, Szekszárd. A Posta fivérek nagy tehetséggel készítik boraikat, hamar a honi borfogyasztó közönség egyik kedvenccé váltak. Ezzel a tételükkel remekül képviselték Szekszárdot és a fajtát is. Játékos, izgalmas bort kóstolhattunk tőlük most. Színe közepesen mély rubin, lilás, kékes árnyalatokkal. Finom gyümölcsös, koncentrált zamatokkal, kerek, ásványos és gyümölcsös ízekkel, szekszárdias hangulattal.

Gereg kékfrankos, 2009. – Losonci Bálint, Gyöngyöspata. Komoly alapanyagról van szó, mely rendkívül feszes szerkezetű, a karcsúbb fajtából való, de emellett eszméletlen koncentrációjú, mintha Losonci az egész gyöngyöspatai Gereg-dűlőt belecsavarta volna a palackba. A kövek leve ez a bor, hogy Kovács Antal örökös sommelier magyar bajnokot idézzem.

Kékfrankos, 2006. Eged-Hegy. – Demeter pincészet, Eger. Mély lilás színek. Illatában a bontás után óráról órára újat mutat. Kökénylekváros, telt, füstös, vaníliás illatokkal nyit, ásványos, nemes dohányos és gyümölcsös. Ízében a kökény visszatér, lendületes, friss és markáns. Feszes szerkezetű, koncentrált és tartalmas. Levegőztetéssel egyre több gyümölcsöt és mineralitást mutat, érdemes sokáig a karaffában pihentetni fogyasztás előtt. Összességében még mindig nagyon fiatalos, nagy potenciálú gyöngyszem az egri Nagy-Eged-hegyről.

Kékfrankos, 2007. – Matias Pincészet, Villány. Mély rubin színvilág, áradó, újvilágira hajazó stílus, hömpölygő sűrűség, hatalmas beltartalom. Intenzív illatok, kávé, kakaó, némi kókuszosság keveredik aszaltmeggyel, a háttérben némi bőrösséggel. Ízében is sűrű, feketecsokoládés zamatokkal, kifinomult fanyarsággal és érett gyümölcsökkel.

Kékfrankos válogatás, 2009. – Merfelsz Pince, Szekszárd. Fiatalos, mély bíbor színvilág, lilás széli színekkel. Ornamentikájában vastag gyümölcsösség, leginkább érett, aszalt áfonya, szeder. Nagy testű, Merfelszesen édes érintésű, lágy karakterű nedű, szép díszítéssel koncentrált gyümölcsösséggel, játékos, szekszárdias, mégis nagyléptékű és elegáns. Tetszetős bor.