BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Washington DC

2012. május 24. | Nótár Ilona

Elég hangzatos blogcím, nem? Főleg ha az ember onnan írja a blogját…

Hát, először is: semmi nem úgy történt, ahogy azt eleve ígérték, vagy amit elképzeltünk és vártunk… Nem mondom, hogy sokkal jobban sikerült, inkább csak így fogalmaznék: másként estek a dolgok.

A tizenórás repülőutat, átszállással és várakozással együtt remekül viseltük három útitársammal, Papinot Ildikóval, Farkasné Lakatos Ildikóval és Jónás Mariannal. Csak a kölcsönkért bőröndömet ne törték volna ripityára az út során… S ha ez nem lett volna elég, a kétórás várakozás a beléptető kapunál, na, az már nagyon nem volt ínyünkre. Sőt egyenesen megalázó volt. Történt ugyanis, hogy a társunkat, Farkasné Ildikót kiemelték, és a B kapuhoz utasították; értsd: tüzetesebb átvilágításra mennie kellett. Engem nem akartak engedni, de ragaszkodtam hozzá: én lettem a tolmácsa. (Ez a vállalás, szerény angoltudásomat tekintve, nagy bátorságról tanúskodott.) Amerikában nagyon szigorúak a biztonsági szabályok, Washingtonban meg annál is inkább. Mégis: a várakozásunk ideje alatt nem láttunk másokat a kapunál, csak nyomorultul feszengő arab meg spanyol, meg más színes bőrű embereket, családokat, gyermeket. Láttuk a félelemmel teli kínjukat, ahogyan magyarázzák beutazásuk okát, láttuk, ahogy ötször-hatszor is elküldik őket, várnak, majd vissza a kapuhoz, egy másik kapuhoz irányítják őket, majd jön egy újabb beléptető kolléga, aztán kettő, elviszik a papírokat, aztán vissza, és megint…

Nekünk egyébként magától az amerikai nagykövetségtől volt névre szóló, pecséttel ellátott ajánlólevelünk és teljes körű „védelmünk”. A hivatalos szervek átvilágítottak, pecsételtek, kérdeztek, elengedtek. A kormány képviselői másnap elnézést kértek minden kellemetlenségért.

Tényleg. Mondtam már utazásunk tényleges okát? Mi négyen képviseljük Magyarországot, és ismertetjük a romák helyzetét az oktatás, az egészségügy, a szociális helyzet és az emberjogi kérdések szempontjából. Nagyon komplex, hihetetlenül érdekes és hasznos, háromhetes programot állítottak össze négyünk számára, ezen belül egy-egy téma elismert szakértőivel is lehetőségünk lesz találkozni.

Ezúttal négy nő utazhatott az amerikai kormány költségén. Vagy hát majdnem így, na de mindegy…

Mielőtt elkezdtük a meetingeket, volt egy napunk városnézésre. Mondhatom, kattogtak a fényképezőgépek. Tele voltunk kíváncsisággal és örömmel. A város nagyon szép és mindenhol a nem is olyan régi, de annál jelentősebb történelemről beszél. A Fehér Ház előtt állni nem semmi. S közben látni a pontosan 31 éve ott sátrazó tüntető hölgyet (vagyis annak segítőjét), igazán segít megérteni Amerika igazi arcát: ahol megmutatkozik a bőségben élő nagyhatalom és a harminc éve kiabáló, éhező spanyolajkú. Washington szép és tiszta város, ahol minden rendezett és szépen megfér az ó a hihetetlen újításokkal. Nagyon drága hely. Nekem kicsit lassú, kicsit bürokratikus és csendes.

A program nagyon feszes, mindennap legalább négy találkozón veszünk részt a város különböző részein. Ennek sikeres lebonyolítására saját kisbuszt kaptunk, s mellé Larryt, a világ legnagyszerűbb sofőrjét, aki kétpercnyi késést sem néz el, de mindig mosolyog, és bárhová elvisz minket. Csak nevet, amikor soha nem ott várjuk, ahol megbeszéltük, s mindig gondoskodik tenni-néznivalókról a húszperces szünetekben is, és mindig van nála hűtött ásványvíz. Szóval multifunkcionális, és két aranyfoggal ékes…

Amerikát keresztmetszetben kapjuk. Megismerkedünk a történelmükkel, társadalmi rétezettségükkel, berendezkedésükkel, hallunk a polgárjogi mozgalmakról, a civil szerveződésekről, az országról magáról. Imázst építenek nekünk. Mi meg visszük a hírt a kicsi hazánkban uralkodó helyzetről. És persze hálásak vagyunk a lehetőségért. Csak a hotelben sírunk az otthon maradt család miatt.

Holnap utazunk Rapid Citybe (Dél-Dakota állam) az indiánokhoz. Pár nap múlva San Franciscóba, aztán Kaliforniába, később Georgia állam következik, végül New York, aztán irány haza.

Mostanra, a sokadik találkozó után nyugtáznom kell: vendéglátóink kellemes érdeklődéssel kérdeznek hazánk felől (még ha ez csak felületes csevegés is marad), komolyan érdekli őket a romák helyzete. Nagyon nagy szeretettel és tisztelettel fogadtak bennünket mindenhol, sokszor messze túlmentek a hivatalos „illemkedésen”, segítettek, amiben csak segítségünkre lehetettek. Ki az esernyőjét adta oda, ki a vendéglőig kísért, ki térképet rajzolt nekünk, más a kedvenc ételét ajánlotta vagy kávéért állt sorba számunkra, és volt, aki magyarul tanult a kedvünkért…

Ma bámulattal és csodálattal hallgattuk a fekete nők tanácsának (National Council of Negro Women) vezetőjét Janice Ferebee-t, aki igazán erős, fekete nő képét mutatta nekünk, s aki búcsúzásként mégis egy nagy ölelést kért tőlünk. Egy óra kevés volt képet alkotni róla, a munkájáról és a történelmi helyzetről. Inkább csak icipici bepillantásra elég.

De a spanyolok (ibero-amerikaiak) legnagyobb érdekvédelmi szervezetének (La Raza = Emberi faj) képviselőjével, Javier Martinezzel találkozni is hatalmas élmény volt. Őszinte, nyílt, szinte egymás szavába vágó beszélgetés kerekedett találkozónkból a fárasztó nap végére. Érdekes egy olyan ember véleményét hallgatni, akinek a fél családja angolul sem tud és Mexikóban él, a testvérei viszont az Egyesült Államokban; teljes mellszélességgel áll ki a spanyol ajkúak itteni egyenjogúságáért, spanyolul imádkozik és amerikai öltönyben jár…

A hét legfontosabb állomásán is túl vagyunk. Találkoztunk a Külügyminisztérium Magyarországért felelős vezetőivel, például dr. Zachary Abramovitz-cal (Public Diplomacy Officer) és Matthew Singlerrel (Desk Officer). Az épületbe bejutni sem semmi. Ki van zárva, hogy fényképet készítsünk ott. Pedig de szívesen lefényképeztem volna a hatalmas, izmos amerikai hős szobrát! Hajában a szövetségi államokat jelképező csillagok, magán a földgömbön áll, és kezében két másik földgömbbel igyekszik egyensúlyozni, láthatóan nehezen. Nehéz a szegény Amerika élete, aki uralja a világot, és egyensúlyt igyekszik teremteni, mint egy jó nagyhatalomhoz illő. Nekem ezt jelképezte a monumentális szobor a külügy épületének kertjében.

Mit mondhatok a találkozóról (ezek után)? Ők vadul jegyzeteltek, mi meg igyekeztünk árnyalt képet rajzolni. Itt szoktak véget érni ezek a történetek – de a társaim azt kérik, ne legyek ilyen pesszimista. (Én mégis efelé hajlok.)

Holnap utazunk Rapid Citybe. Hatórás repülőút, átszállással Denverben. Nagyon kíváncsi vagyok erre a szinte hihetetlen interkulturális találkozásra. Teljesen új embereket, mégis ősi értékeket hordozó népet, népeket ismerhetünk majd meg.

A hatórás időzóna-különbséget már egészen megszoktuk (és most még rá jön két óra eltolódás), de azért a nap végére nagyon elfáradunk. Még csomagolnom kell. A következő alkalommal indiántörténettel szolgálok…

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink