BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Szakmai látnivaló

2012. július 5. | Nótár Ilona

Amerika államformája független szövetségi köztársaság. Ötven államból áll. Önkormányzati és szervezeti szinten minden állam önálló. Rendeletek szintjén eltérhetnek egymástól az államok (például hat államban, köztük Kaliforniában engedélyezik a melegek házasságát, viszont másutt tilos), ugyanakkor a szövetségi törvények minden államra vonatkoznak, ahogy az 1778-ban elfogadott, tizenhárom alapító állam által aláírt alkotmány is egyformán vonatkozik minden államra. A szövetségi (föderális) törvényeket a kongresszus hozza, a szövetségi kormányzat székhelyén, Washingtonban, az intézmény épülete a Capitolium. (Megfelel a mi Parlamentünknek.) Szintén a főváros szolgál az államfő lakhelyéül, az elnöki rezidencia a Fehér Ház.

No meg Washingtonban található a fekete nők négy generáción átívelő grandiózus alapítványa, a National Council of Negro Women épülete. Előtte minden leendő amerikai elnöknek el kell haladnia a szolgálatban töltendő négy éve legelején, amikor a Fehér Házba megy a protokoll szerint, hogy részt vegyen a ceremónián, s esküt tegyen: „legjobb képességeim szerint fenntartom, óvom és megvédem az Egyesült Államok alkotmányát”, vagyis szolgálja az amerikai népet, képviselve az afroamerikai nők érdekeit is. De erről előző bejegyzéseimben már meséltem. Zseniális ötlet a „Fekete Ház” helyének kiválasztása, felemelő a megvalósítás, amelyhez Oprah Winfrey is nagyvonalú anyagi támogatást nyújtott. Nagyon rövid találkozónk volt itt, inkább csak benyomások értek a fekete nőkről, és magammal hoztam innen egy mondatot: „A fekete nők szinte soha nem tehetik azt, amit szeretnének, de mindig tudják, mit kell tenniük, és azt teszik.” – Mintha csak rólam beszélnének, vagy a cigány nőkről. Ne általánosítsak? De lehet ám velem közösködni, s együtt érezni, vagyis nem is velem, a feketékkel, vagyis nem is feketékkel, az afroamerikaiakkal…

Ezt a több mint háromszáz millió embert befogadó országot, fél kontinenst a Csendes-óceán meg az Atlanti-óceán fogja közre, csókolgatja partjait. Számos nemzeti parkja van, időjárása nagyon változatos, a két part közötti időeltolódásról nem is beszélve. Hatalmasak a távolságok. Az itt élők közel hatvan százaléka a fehér amerikai, a többiek számtalan más etnikum gyermekei. A legdinamikusabb mértékben növekvő kisebbség a hispanóké, akik a legnagyobb számban Mexikó felől érkeznek az Államokba, papírokkal, papír nélkül, mindenhogy… Ez nem kevés terhet ró a szuperhatalomra, s a spanyol ajkúak hiába reménykednek jobb életben, az okmányok nélkül bujkáló, nyelvet nem beszélő páriák itt is csak szegények maradnak.

A fekete lakosság az összlakosság nyolc százaléka – a kisebbség 13 százaléka. Atlantában – ahol Martin Luther King évekig dolgozott, prédikált – található a talán legnagyobb koncentrált fekete közösség. (Az egyszerűség ÉS a pontosság végett a továbbiakban ezt a politikailag nem korrekt szót használom az afroamerikaiakra, színesbőrűekre, pedig tudom, hogy az újságírói szabályrendszer elítélné ezt a néhány évtizede még használt kifejezést.) Hihetetlen, hogy azok az emberek, akiknek ősei századokon át rabszolgaságban éltek, és Abraham Lincolnnal az északiak oldalán, a polgárháború végén nyerték vissza szabadságukat – teljesen a semmiből indultak, hogy megfogalmazzák önmagukat. Senkik, megalázottak voltak még fél évszázada is, és ma az ország negyvennegyedik elnöke, Barack Obama fekete felmenőkkel lett az államok legmagasabb közjogi méltósága. Nem mondom, hogy Amerikában nincs diszkrimináció a feketékkel szemben, mert van. Hatalmas. Meg is mutatkozik főként az egészségügyi ellátásban, az oktatási rendszerben és a munkaerőpiacon. De vannak szervezeteik, civil mozgalmaik, sikeres esélyegyenlőségi programjaik. Vannak feketék a parlamentben, a főügyészségen, a bíróságon, és mindenhol érvényesítik kisebbségi közösségük érdekeit. Faruq Hunterről írtam már előző cikkeimben, rá lehet kattintani. Vagy legyetek még egy kis türelemmel, mert hosszabb interjút készítek majd vele, melyben az amerikai fekete mozgalmakról és az idáig elért sikerekről beszél.

Amerika, a világ harmadik legsűrűbben lakott országa, egyúttal a legszegregáltabb is. Itt nem kelt felháborodást, hogy létezik fekete, fehér, hispano, ázsiai, meleg és vallás szerint elkülönülő (vagy elkülönített) lakótömb, telep, utca, gettó. Csak futólag, de jártunk az ázsiai negyedben, a hispanóknál, az olaszoknál, Harlemben és Brooklynban a feketéknél, és egy keveset a melegek (gay) negyedében. Az ázsiaiak kiszorítják az olaszokat New York valamikori olasz negyedeiből, és jó néhány család úgy éli le az egész életét, hogy nem is hall angol szót, nem is kellett megtanulnia a nyelvet, hiszen az így kialakult ázsiai gettóban erre nincs szüksége. Félelmetes a szeparálódás, és ez csak egyetlen város: New York. Öt hatalmas negyede – Manhattan, Brooklyn, Bronx, Queen, Staten Island – alkotja a gigavárost, ahol nyolcmillió ember zsúfolódik össze.

Érdekes élmény volt látni Ellis Island-et, a szigetet, ami nem is túl régen (az 1800-as évek végén) még Amerika kapujának számított. Az egyik legforgalmasabb kikötő, minden klasszikus (és/vagy giccs) amerikai filmben megjelenik, társítva természetesen a Szabadság-szoborral (amit egyébként az amcsik a franciáktól kaptak ajándékba). A helyet, ahol valaha a bevándorlók beléptetését végezték, 1954-ben múzeummá alakították. Akkor a szabadságot és az álmokat jelképezte. Ma meg azt hirdeti, hogy Amerika lezárta a bevándorlók előtt a hozzá vezető utat.

A spanyol ajkúak érdekképviseletének egyik legprominensebb egyesülete a La Raza. Politikai, szervezeti, civil és közszolgálati területen is megpróbálja érvényesíteni a hispanók jogait. Amikor képviselőjével találkoztunk, Javier Martinezzel, nem csupán a hivatali munkájáról beszélt, hanem arról is, hogyan éli meg, hogy családja egyik része Mexikóban él és nem is beszéli az angol nyelvet, míg a rokonok másik felével csak angolul tud kommunikálni. Martinez úr spanyol ajkú amerikai. Spanyolul álmodik, de amerikai módon gondolkodik sok dologról. Fontosnak tartja a szüleitől és Mexikóból hozott hagyományok átörökítését, de hihetetlen erőfeszítéseket tesz szervezete és ő maga is azért, hogy a hispanók beilleszkedjenek. De azért is, hogy olyan szavazóbázisként jelenjenek meg Amerikában, amelyért érdemes kiállni: jogaikat és lehetőségeiket tisztázni és tágítani kell, hiszen igazi hatalmi bázis lehet a spanyol ajkúak közössége. Ha valakiktől, akkor ezektől az öntudatos hispanóktól meg lehet tanulni az érdekképviselet jelentőségét és fontosságát. Hiszen egy egész ország kezdhet el másként gondolkodni az olyan kisebbségről, melynek tagjai nem mint gondot okozó hispanók, tanulatlan semmirekellők jelennek meg, hanem mint jelentős középosztálybeli szavazóbázis, melynek a népességi mutatói folyamatosan emelkednek. Útitársam, Farkasné Lakatos Ildikó örömmel osztotta meg a magyarországi népszámlálás során szerzett tapasztalatait Javier Martinezzel, ugyanis oroszlánrésze volt a cigányok tájékoztatásában, és bátorította őket identitásuk vállalására. Ildikó Szikszón az OSI (Open Society Institute) támogatásával Anya Klubot hozott létre, ami a kezdeti nehézségek ellenére nemcsak kiválóan működik, hanem sok anya és gyermeke számára igazi közösség, menedék, örömforrás lett. Ildikó a Horváth Aladár mellett töltött több éves munkája során belelát a roma civil élet minden szegmensébe, s a térségében megtalálva a helyét aktívan dolgozik.

Amikor egy olyan szervezetbe látogattunk, amely többek között a melegek jogaiért küzd, és az emigránsokkal való egyenlő bánásmódért. Jónás Marianna nagy lendülettel vetette bele magát a beszélgetésbe, nem titkoltan azzal a céllal, hátha ötleteket is meríthet júliusban megtartandó beszédére a Budapesti Pride-on. Marianna Zuglóban dolgozik szociális munkásként (ahogy ő mondja, egy állami intézményben). Mozgástere azonban ennél sokkal tágabb. Elhivatott emberi jogi aktivista. Sokszor láthattuk nagy megmozdulásokon. Mondott már beszédet ötvenezer ember előtt, minden évben elmegy a melegek felvonulásra. Éppen az amerikai út során szerzett kapcsolatai révén jut el jelentése a gyöngyöspatai helyzetről a brüsszeli bizottságnak. Amolyan radikális liberális, akit még sokat fogunk látni, hallani, és szívből remélem, továbbra is olyan büszke lehetek rá, mint most.

Persze Amerikában sem fenékig tejfel minden. A meleg srác, aki ebben az alapítványban bemutatta polgárjogi munkásságukat, elmondta, hogy olyan alapvető jogokért küzdenek, amikről beszélni sem lenne szabad: egyenlő bánásmód, megkülönböztetés, gyűlöletbeszéd, egyenlő felvételi lehetőség, lakhatás…

Papinot Ildikónak is saját szervezete van – nem alapítvány (Foundation), hanem egyesület (Association). Jobban szereti ezt a szót használni, nem függ senkitől, maga szerzi meg a támogatásokat, segítséget, adományokat a szervezet számára, és forgatja vissza a nyolcadik kerületi szegény családok életébe. Ismerik, szeretik őt, mára a kerület részévé vált, munkájával sok családon segít.

Sokan kérdezik, ki ajánlott minket, hogyan jutottunk ki erre a tanulmányútra. Most erre mit mondhatok? Senki. És sokan. Ismerték a munkánkat, láttak, figyeltek minket, elismerték a teljesítményünket, amit ki-ki a maga területén felmutatott. Én nem tudok konkrét neveket, kik ajánlottak minket. Bízom abban, hogy a belénk fektetett bizalmat megszolgáljuk. Én is, a többiek is olyan ismeretekkel gazdagodtunk, amelyekkel idehaza segíthetünk a térségben élő társainkon.

Tudom, hogy sokan várnának tőlem hosszú, szabatos és részletes beszámolókat. De kérlek benneteket: legyetek belátóak. Napi öt találkozón száguldottunk végig, minden szervezetnél csupán egyetlen órát töltve. Mit érthetek meg ennyi idő alatt? Az is bölcsesség, ha az ember felismeri a korlátait. Nem akarok hosszan magyarázni olyan dolgokról, amelyek évszázadokon átívelő problémákat ölelnek fel, és amibe csupán egy órára láttam bele. A legtöbbet próbálom elmondani, talán nem az elvárt vagy megszokott módon, de olvassatok a sorok között: a lényegről beszélek.

Szívből remélem, egyszer hosszabb időre is visszavisz a jó sorsom (értsd: visszahívnak vendégként, ösztöndíjasként, talán oktatóként), mert vannak kérdések, amelyek mélyebben érdekelnek. Ezekről viszonylag sokat tudok, de nem akarom, hogy nagyon papírízű legyen szakmai beszámolóm. Azt sem tudom, hogyan kezdjek bele, hiszen nem mindenki pedagógus, igaz, mindenkinek van vagy lesz gyereke, akit érint a beilleszkedés.

Szóval egyetlen program külön kérésemre került a napirendünkbe. Téma és helyszín: a Stanfordi Egyetem (Kalifornia). Elizabeth Cohen és Rachel Lotan találta ki a később Stanfordnak nevezett módszert az afroamerikai és hispano bevándorlók tanulási és nyelvi nehézségeinek a leküzdésére. Lotan professzor asszonnyal az egyetemen találkoztunk. Idős asszony, Temesvárról származik. Azon üdítő találkozások egyike volt ez, amikor a vendéglátó a mi nyelvünkön köszönt, és tárgyalt velünk. Nem felejtette el a nyelvet, nagyon is jól tudja, milyen a kisebbségi lét. A módszer azért is érdekelt nagyon, mert Nagy Emesétől, a hejőkeresztúri iskola igazgatójától (egyben a miskolci egyetem docensétől) már sokat hallottam erről. Láttam is gyakorlatban, magyar környezetben, s alig vártam, hogy ott lehessek, ahonnan adaptálták a módszert, és találkozzam, beszéljek azzal, azokkal, akik az egészet megalkották. Elég kevés időnk volt beszélgetni, s nem is találtuk fel ismét a spanyolviaszt. A módszer lényege: integrált oktatás, egyénre szabott módszertannal. A tanártól igazi elhivatottságot követel, hiszen ezekre az alkalmakra külön munkatervet kell készíteni (az összes tanóra mindössze tíz százaléka folyik ezzel a módszerrel). Kiscsoportos foglalkozásokon tanulják meg a diákok, hogyan kell együtt dolgozni, megbecsülni egymás munkáját, és sikereket elérni csapatként. Közben játékosan fejlesztik a készségeiket, bővítik a tudás tárházukat és egyetlen ilyen alkalommal sajátítják el a több órányi tananyagot. Nincs jó tanulóknak járó extra feladat. Nem emelik ki a kiválókat. Arra törekszenek, hogy a legszűkszavúbb is szerephez jusson, megszólalhasson, hozzáadjon a csapat teljesítményéhez. Nagyon röviden ez a Stanford-módszer.

Ezek a technikák nem újak. Úgy kellene, hogy ez legyen a tanári hivatás alapja. De ahogy Lotan asszony is elmondta, nagyon fáradságos munka ez. Bizony sok iskola és sok iskolavezetés belefárad a munkatervek készítésébe, az állandó készenléti állapotba. Pedig hosszú távon sokkal kifizetődőbb ez, mert a gyermekek önállóak lesznek, és olyan kreatív gondolkodást és tudást visznek magukkal, amivel nemcsak hogy felzárkóztatják őket, hanem kiemelkedhetnek a tudásukkal. Ez a program egyébként Magyarországon most tizenhárom iskolánál működik. Szívesen tanulnám a módszert a stanfordi egyetemen, dolgoznék is a tökéletesítésén, fejlesztésén Amerikában és Magyarországon, Európában is.

A harlemi módszerről, mely Magyarországon a miskolci Lyukóvölgyben kezdődött – és bukott meg szinte azonnal –, szintén sokat mesélhetnék. De még sokkal többet szeretnék tudni róla, és jól adaptálva elhozni Magyarországra, hogy sikerélménye legyen a hátrányos helyzetű gyermekeknek. Emiatt szívesen visszatérnék New Yorkba, s ez most nem is tűnik képtelenségnek.

Korábban írtam már az atlantai vallási vezetővel történt beszélgetésünkről (mint az út számomra legérdektelenebb találkozójáról), írtam a legizgalmasabb kalandomról is (Atlanta), a legfontosabbról (Stanford), arról, hol tanultam a legtöbbet (Rapid City), és hogy emberként, civilként (New Yorkban és mindenhol) mit tanultam, mi volt számomra a legfontosabb.

Kedves Amerika, köszönöm az érintésed, finom volt. Ez a kis flört veled engem változtatott meg. Remélem, ezáltal jobb segítő lettem, leszek. Remélhetek újabb randevút? Táncolnék még veled.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink