Archívum: 2012. október
1
 

Orosz etalonok nyomdokán
Orosz etalonok nyomdokán
2012. október 30. | kutivili
Ökrös Attila hegedűművész életében valami olyasmi történik, amelyről rengetegen álmodnak, de amely csak keveseknek adatik meg. Azoktól a példaképeitől tanulhat, akik kis kora óta komoly motivációt jelentettek a számára. A fiatal hegedűs a diploma megszerzése után Brüsszelben, a Királyi Zeneakadémián folytathatja tanulmányait, Igor és Valerij Ojsztrah osztályában. Mindig is az orosz hegedűsök jelentették számára a legnagyobb inspirációt, és most lehetőséget kap arra, hogy azon az úton menjen tovább, amelyen gyerekkorában elindult. Mielőtt elutazott volna, ellátogattunk egy próbájára, ahol Fejes Krisztina zongoraművésszel Beethoven egyik legszebb szonátájából adtak ízelítőt.
Felhívás
2012. október 29. | admin
A Romédia Alapítvány szervezésében egy nagyszabású, különleges kulturális esemény fog megvalósulni november 6-án (kedden) a Művészetek Palotája hangversenytermében. Különleges, mert a hazai roma társadalom egy koncert keretében kínálhat lehetőséget a nagyközönség számára, hogy közösen emlékezzünk a II. világháborúban elpusztított roma és nem roma áldozatokra. A koncert már címében is egyértelműsíti, hogy emlékezet-eseményre érkeznek majd a nézők: Auschwitz-rekviem [...]
Egy éves a C-street Rádió
Egy éves a C-street Rádió
2012. október 28. | bermy
Egy éves lett a C-street Rádió. Vezetőjével, Jánoska Istvánnal az elmúlt esztendő tapasztalatairól és a terveikről szerettünk volna beszélgetni. Mint mindjárt hallani fogják, a jövőről keveset árult el az internetes rádió munkatársa, annyit azonban elmondott, hogy nemsokára nagy meglepetésben lesz részük azoknak, akik ismerik és kedvelik a C-Streetet. Jánoska Istvánt hallják.
Attól függ honnan nézzük… – egy demonstráció krónikája –
Attól függ honnan nézzük… – egy demonstráció krónikája –
2012. október 19. | Nótár Ilona
A Jobbik menetel a romák lakta miskolci Avason, a cigányok pedig demonstrálnak a félelemkeltés ellen. A két egymás ellen feszülő csoport, a megállapodás szerint, különböző helyszíneken gyülekezik, rendőrök által egymástól elválasztott körzetekben. Néhány száz gárdista és több mint ezer roma ellentüntető vett részt a végül békésen lezajlott eseményen.
Sosi roma magazin-Civil Rádió/18.
2012. október 18. | Botos Nikolett
- Többek között jótékonysági bállal is gyűjtenek a diákoknak a Deák Diák Általános iskolában. A Szoszi ellátogatott a rendezvényre és az igazgatónővel beszélgettünk. - Oláh Dezső jazz zongoristát ismerhetik meg. - Ezt követően Nyári Gyulával beszélgetünk, aki zenészből vált a fotózás szerelmesévé. Fotóival célja, minél több pozitív példát adni a romákról. - Deák Istvánt gyermekkorában egy súlyos trauma érte, mikor elvesztette édesanyját. 14 és fél éves koráig nem emlékszik visszamenőleg semmire. De akkor rátalált élete értelmére. Hogy mire? - Végül Kállai Ernő hegedűművészt mutatjuk be önöknek.
Roma Hungaricum est a Nemzeti Színházban
Roma Hungaricum est a Nemzeti Színházban
2012. október 17. | Balog Zsolt
Az egyik legrégebbi és legértékesebb hungaricum a roma virtuózok által játszott magyar muzsika, amelyet cigányzeneként ismerünk. A nemrégiben megalakult Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes egyrészt képviseli a hagyományokat, másrészt számos műfajban, például klasszikus zenében, jazzben, swingben is remekül helytállnak, amely a sokoldalúságukat bizonyítja. Sok felkérést kapnak, és legutóbb telt házas gálaestet adtak a Nemzeti Színházban, ahol vendégük volt a külföldön tanuló, 10 éves Szomora Pali, a magyar cigányzene nagy reménysége, valamint a világhírű operaénekes, Rost Andrea, aki - a közönség nagy meglepetésére és örömére - ízelítőt adott a magyar cigányzenei repertoárból. Sikerük kirobbanó volt, a lelkes publikum vastapsa öt ráadást követelt ki.
“Szól a (Rigó) Rádió”
“Szól a (Rigó) Rádió”
2012. október 2. | Balog Zsolt
Fennállásának első évfordulóját ünnepli a budapesti Rigó Rádió. Az internetes csatorna tervei között szerepel, hogy előbb-utóbb élő zenét közvetítenek a kívánságműsorukba betelefonáló hallgatók számára. A stúdió ma még egy kis konyha, de Zsiga Ottó, a vállalkozás vezetője szeretne ezen változtatni. Első lépésként megalakult a Rigó Rádió Zenekar, és elkészült a szignál. A további célok eléréséhez várják a lelkes hallgatóság támogatását.
Isten éltesse sokáig Bari Károlyt!
Isten éltesse sokáig Bari Károlyt!
2012. október 2. | Nótár Ilona
Néhány tucat ember gyűlt össze a Roma Parlament budapesti épületében, hogy megünnepeljék Bari Károly, az ismert író, költő, műfordító, grafikus, festő géniusz a hatvanadik születésnapját. Az ünnepelt maga sajnos nem tudott jelen lenni az eseményen. Évek óta visszavonultan él, most egészségügyi problémái sem tették lehetővé, hogy eljöjjön, de a gondos szervezésnek hála online nézhette otthonából a neki címzett jókívánságokat.
Lépcsőházi kiállítás | KuglerArt Szalon és Romani Design az egyHáz-ban
Lépcsőházi kiállítás | KuglerArt Szalon és Romani Design az egyHáz-ban
2012. október 1. | Nótár Ilona
A Bazilika előtt nyüzsögnek az emberek szombat délután. A nép fele turistának tűnik, a másik része meg násznépnek. Errefelé egyáltalán nem meglepő, ha az emberek ünnepi ruhájukban vonulnak, s a menyasszonyok látványa sem rendhagyó. Én is talpig díszben érkeztem a térről nyíló egyik lakóház kapujához. Ez a kapu egy teljesen más világra nyílik.
The man who hasn’t forgotten where he came from
2012. október 1. | Nótár Ilona
Faruq Hunter is an African-American, Muslim man. He lives in Atlanta. His great-grandparents were slaves. He believes in humanity and he is committed to protecting the legacy he received from his parents. In his civilian work, he strives to sure everyone is given equal opportunities on the information-based job market and finds the suitable opportunities. As a human rights activist, he stands up against all forms of racism. In our interview, he talks about how African-Americans got to where they are now. Our interview with him can also be found in English on our website.
1
 
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink