Beszélgessünk

Az ember, aki nem felejtette el, honnan jött

2012. október 1. | Nótár Ilona

Faruq Hunter afroamerikai, muszlim férfi. Atlantában él. Dédszülei rabszolgák voltak. Hisz az emberiességben, elkötelezetten védi és ápolja szüleitől kapott örökségét. Civil munkájában arra törekszik, hogy mindenki egyenlő esélyt kapjon a információra épülő munkaerőpiacon s megtalálja a számára alkalmas lehetőségeket. Emberjogi aktivistaként, kiáll a rasszizmus minden formája ellen. Interjúnkban arról beszél, az afroamerikaiak hogyan jutottak el odáig, a hol most tartanak.
A vele készült interjúnk angolul is olvasható a webfelületünkön.

Mi indította, hogy ezt a pályát válassza?

Amikor kissrác voltam, apám, amíg mentünk az autóval olyanokat kérdezett, hogy mennyi 459×372. Elvárta tőlem, hogy néhány másodperc alatt válaszoljak rá. Az, hogy ennyire erősen fókuszált a matekra és a tudományra, egyenesen vitt a programozás felé.

Milyenek voltak a családi gyökerei, milyen örökséget hozott otthonról?

A szépapám rabszolga volt az Egyesült Államokban. A Hunter név nem a saját családnevünk. Egy fehér gazda akasztotta szépapámra, mert nagyszerű vadász (hunter) volt. Máig sem tudjuk, mi volt az igazi családneve. Így hát a történetünk ővele kezdődik. A dédszüleim farmerek voltak. Dédanyám a Tuskegee Egyetemre járt, egyike volt a legelső hallgatóknak. Ez az Egyesült Államokban az afroamerikaiak nagyon híres iskolája. [Tuskegee város, Alabama állam, 1881-ben alapították.]
Amikor az afrikai amerikaiakat (afroamerikaiakat) nem engedték tanulni az amerikai fehér iskolákban, Booker T. Washington, az egykori rabszolga nekivágott az iskola megteremtésének. A diákoknak legelőször meg kellett tanulni a kőműves szakmát. A szakismereteket arra használták, hogy felépítsék az iskola épületeit. Booker azt mondta nekik, hogy nem kell addig orvosnak vagy ügyvédnek tanulniuk, amíg nem tudják, hogyan kell épületeket építeni, hogy aztán majd orvosok vagy ügyvédek lehessenek benne.

Hogyan határozná meg önmagát? Amerikai, afroamerikai, fekete?

A legőszintébben: mi fekete amerikaiak vagyunk. Ezt a kifejezést én jobban szeretem, mint az afroamerikait. Stokley Carmicheal említette, hogy a fehér amerikaiaknak meg kell különböztetniük a fekete amerikaiaktól, afroamerikaiaknak nevezve őket, azzal a céllal, hogy megkülönböztesse harcunkat a más színes bőrűekétől. Az igazság, hogy a fehér európaiak szisztematikusan támadták, rabszolgaságba vetették, bántalmazták és meggyalázták a színeseket az egész világon és évszázadokon át. Hogy ellenőrzésük alatt tudjanak tartani minket, a legfőbb módszerük az volt, hogy elérték, meggyűlöljük egymást, és csoportokba szedtek szét bennünket, hogy ne tudjunk egyesülni. Ez az „oszd meg és uralkodj” háborús alapelve.
Miután teljesen magadévá tetted, hogy te egy fekete amerikai, fekete karibi, fekete magyar, fekete indián, fekete maláj, fekete dél-afrikai stb. vagy, akkor a kapcsolatod valóságát a közös elnyomáson keresztül fogadod el. A színesbőrűek mindig többen vannak, mint a fehér amerikaiak és a fehér európaiak. Annál is inkább fontos, hogy a színesbőrűek folyamatosan többet fejlődtek technológia és tudományos ismeretek terén, mint a fehér európaiak évezredek alatt. Tehát egy kisebb elnyomó csoport nyilvánvaló eszköze, hogy őket megosztva tud uralkodni fölöttük, és hagyja, hogy erejüket egymás ellen fordítsák.

Tehát a nagyon hosszú válasz a kérdésére az, ha meg akarod magad különböztetni szín és nemzetiség alapján, akkor tedd megfelelően. Ha a bőrödnek valamilyen barna vagy sárga árnyalata van, akkor fekete vagy. És akkor első helyre teheted a nemzetiséged. Én fekete amerikai vagyok, te pedig fekete magyar vagy. Ebben az értelemben testvérek vagyunk

Mit tekint legfontosabbnak a feketék integrációja érdekében – Amerikában és az egész világon?

Legelőször is le kell számolni az integráció mítoszával. Feltételezve, hogy bármely embercsoportot integrálni kell, az annak a beismerése, hogy az az embercsoport valamilyen módon kívülálló, és nem része az emberiségnek. Holott az integráció kifejezést arra használják, hogy különböző embercsoportokat beszorítsanak egy ember által megfogalmazott rend vagy társadalom meghatározott szerepeibe. A társadalom az emberek egy csoportja révén jött létre, az emberi létnek nem lényegi velejárója. A modern, poszt-római társadalom, amelyben élünk, elkorcsosult részhalmaza a Római birodalomnak. Ha végignézi az európai királyok sorát, beleértve a magyarokat is, mind vagy római vérvonalból valók, vagy felkenés útján lettek királyok. Még a magyar korona legitimációját (elismerését) és az öröklési eljárást is a római katolikus egyház által diktálta. Nem fogadom el, hogy ezt az egyetlen társadalmi fejlődési utat kellene értékesnek tekinteni, és így aztán nekem hatalmas energiát kell fordítanom arra, hogy megpróbáljak integrálódni egy olyan pozícióba, amelyet olyan emberek határoztak meg, akik sosem szándékoztak beleérteni engem, a gyerekemet, a szüleimet, (és azokat,) akiket én szeretek, mint életem leválaszthatatlanul sikeres részeit.

Az integráció egy modern gondolkodási folyamat, melyet a világ vezetőinek egy kisebb csoportja dolgozott ki, sokszoros próbálkozások és hibák során, és mostanra odáig jutott, hogy a világgazdaság állapotát jobban szolgálja, ha leszármazottak csoportjai eljutnak a jólét alapszintjére. Ez önmagában még semmiképp sem problematikus. Problémát az okoz, ha bármit amit valaki mástól kapsz, azt másvalaki elveheti tőled. Ez az egésznek a gyenge pontja, és nem akarom, hogy ilyesmire legyenek ítélve a testvéreim.

A világ gazdasági szerkezete nem először változott meg jelentősen. A legnagyobb változást a mi életünkben, harmadik évtizedemet éltem át, az áttérést az információ alapú gazdaságra.

A gazdasági változás egyik paródiája éppen az, amikor az aktuális gazdasági struktúra elöregszik, és képtelen elviselni a változást. Ennek következtében számos üzleti ágat látunk, melyek kiemelkedően sikeresek voltak egy bizony fajta gazdasági bázison, majd más alapon keményen sikertelenek lettek, és gazdaságunkat depresszióba sodorták. Ez az, amit most látunk magunk körül. Manapság a gazdaság sarokkövei azok számára jöttek létre, akiknek jövőképük van, hogy megújító képességük energiáit a jelenlegi változás területére összpontosítsák. A mi nemzedékünk számára a gyújtópontban az információs technológia áll, amely a színesbőrűek számára lehetővé teszi, hogy a társadalomgazdasági alapjában gyökeret eresszen.
Ez az a gazdasági pozíció, amely meghatároz hangunk jelentőségét és erejét, lévén hogy egy túlnyomóan kapitalista jegyeket mutató gazdaságban élünk.

Van küldetése? És mi az?

Az interjú e pontjához érve azt hiszem, elég világos a küldetésem. Azt akarom, hogy minden színesbőrűnek legyen saját világnézete, hogy diktálhassa a létezésének feltételeit a modern társadalmi szerkezet zavarai közepette.

Mi az ön szakmája, mi a munkája?

Tételesen felsorolva: a Genius Co. (Rt.) társ-alapítója, igazgatósági tagja és a Globális műveletek elnöke vagyok. Fontos megjegyezni, hogy a GeniusCo alapítója a GeniusCorps társaságnak. A GeniusCorps az egész világra kiterjedő IT (információtechnológiai) fejlesztő cég. A GeniusCorps küldetése, hogy felépítse az információs kor vezetőit. A GeniusCorps célja, hogy a világ jogfosztott és elidegenedett népeiből (embereiből) létrehozza ezeket a vezetőket, és összekösse egész életükre a testvériség társadalmával, amely a Föld minden országára kiterjed. Az én sajátos szerepem ebben, hogy elősegítsem és végrehajtsam a stratégiát, mely valóra váltja a GeniusCorps küldetését és célját.

A legnagyobb dolog, amit valaha is elértem, hogy beszélhetek az embereknek e kezdeményezés jelentőségéről és hatásáról, és hogy utazhatom a világban azért, hogy ezt a kezdeményezést előmozdítsam. A legnagyobb hatású eszköz, melyet ennek megvalósítására használunk, a nem szakemberek számára készült a Junior Engineer Apprentice (kezdő mérnök-gyakornok) Program. Ez a 18–32 éves korosztály számára készült, kétéves program, az információtechnológiáról semmit nem tudó embereket a területen jártas technikussá képezünk, akik a program kezdete után hat hónappal már alkalmazhatók ezen a területen.

A program paraméterei olyanok, hogy a világ bármely országában el tudjuk kezdeni, egyetlen embernyi „befektetéssel”, és 500%-os eredményt tudunk elérni minden hat hónapban további befektetés nélkül. Vagyis ha én Magyarországra jövök és szerény kezdetként ezt a programot elkezdem négy 4 (!) emberrel, egy roma gettóban, akkor kevesebb mint 5 év alatt ez felmehet 1,5 millió romára. Mellesleg úgy tervezem, hogy elmegyek Magyarországra, éppen ebből a célból.

A legnagyobb ebben ennek a hatása. Az Egyesült Államokban eljön hozzánk valaki, aki havi 1000 dollárnál kevesebbet keres, és hat hónap alatt eljut oda, hogy havi felmegy 4000 dollárig. És ez nemcsak rajta segít, hanem a családján is. Számomra ez egy istenadta munka. Hasznosak vagyunk, mert erőt adunk a szegényeknek, és velük együtt növekszünk.

Hogyan tud tekinteni egy sikeres ember a népére, amelyik rossz körülmények között él?

Tudom, hogy vannak, akik így tesznek, de én nem tehetem. Az a tény, hogy valakinek neve, hírneve, pénze van, még nem teszi sikeressé. Úgy hiszem, hogy ha valaki a siker bármely formáját elérte, és nem mozdult meg azért, hogy a népe körülményeit megváltoztassa, az nem siker, hanem bukás.

Mi az üzenete az emberekhez?

Erősek vagytok, hatalom van a kezetekben. Ezzel mindenki más tisztában van, kivéve titeket.

Hogyan segít az embereknek?

Tudást és módszereket (megoldásokat) adunk nekik, hogy meg tudják változtatni az életüket, családjuk életét, és hazájuk gazdasági kilátásait.

Tudom, hogy több ízben járt Magyarországon. Miért? Van-e valami konkrét terve Magyarországon?

Legelőször azért kerültem Magyarországra, mert a Malév miatt ott kellett éjszakáznom. De ennél sokkal fontosabb, hogy nagyszerű roma asszonyok jöttek az Egyesült Államokba, és elhatároztam, hogy segíteni fogok a magyarországi romáknak, hogy közösségeik a gazdasági felemelkedés és a magasabb iskolázottság erős központjaivá váljanak, azért hogy a magyarok fognak a cigányok felé migrálni (vándorolni), és a romák elindulhassanak egy jobb élet felé.

Mi ad önnek erőt a munkához?

Ugyanaz, ami erőt ad a lélegzetvételhez. Elszánt hit a Mindenhatóban és mindent legyűrő bizalom abban, hogy amit én teszek, az ő tetszésére való, és örömét leli bennem.
Mi a három legfontosabb dolog az ön számára?

A hitem, a családom, a népem – ebben a sorrendben.

Mi az, amit mindig magával visz, amikor utazik?

A feleségemet. Őszintén szólva szeretem a színesbőrűeket. Beleértve a romákat is. És nem csak arról van szó, hogy a feleségem támogatást és biztonságot nyújt nekem az utazások során, de távol is tartja a többi nőket.

Mit tanult azáltal, hogy számos alkalommal és igen sokféle emberrel találkozott munkája során?

Azt, hogy mi mind egyformák vagyunk. Mindenkinek van családja, amit szeret, vannak ambícióink, fájdalmaink, kultúránk, felelősségünk stb. Ha eltávolítjuk a tudatlanság fátylát, és az emberek tisztán látják egymást, hatalmas méretű együttérzésre nyílik lehetőség. Közülünk mindazoknak, akik segíteni akarnak a világon, e nélkül a fátyol nélkül kell létezniük, hogy inkább azokat a dolgokat gyarapítsák, melyek összekötnek bennünket, ne pedig azokat, melyek elválasztanak.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink