Beszélgessünk

Lépcsőházi kiállítás | KuglerArt Szalon és Romani Design az egyHáz-ban

2012. október 1. | Nótár Ilona

A Bazilika előtt nyüzsögnek az emberek szombat délután. A nép fele turistának tűnik, a másik része meg násznépnek. Errefelé egyáltalán nem meglepő, ha az emberek ünnepi ruhájukban vonulnak, s a menyasszonyok látványa sem rendhagyó. Én is talpig díszben érkeztem a térről nyíló egyik lakóház kapujához. Ez a kapu egy teljesen más világra nyílik.


A KuglerArt Szalon, mely itt rendezkedett be, most az egyHáz nevű kiállításnak is otthont adott. Ahogy belép az ember, meglepi a látvány. A földszinttől a legfelső szintig festmények, hatalmas fekete-fehér és színes képek borítják az egyébként kopott, néhol omladozó lépcsőház falait, ez a kiállítótermekben sincs másképp. Füst erős szaga lengi be az egész épületet, nemcsak sejtelmes szürkeséggel fedve a belső teret, hanem megosztja a füstös ízeket is… Miközben a lépcsőt megmászom, végignézem Amigo (Bogdán János), cigány festőművész dobozkartonra meg más hétköznapi, ha tetszik, kidobandó hulladékra festett, néhány ecsetvonással létrehozott csodavilágát. Áthajolok az ódon vaskorláton, aminek a barna festése még fog, és rögtön világossá válik a felfelé szálló füst forrása: a Romani Platni nevű cigány konyha a lépcsőház aljára települt: szabad tűzön készítik a jellegzetes beás étket. A fortyogó étel gyönyörű színe fentről is látszik, s az illat, mely az orromig szalad, megerősíti, itt ma finom ízek várnak a látogatókra.
A harmadikon jobbra egy rácsos ajtón nyílik egy világos, több termes helységbe. Ruhák szivárványos kavalkádja fogad. Csupa hagyománnyal átszőtt, de modern, hordható szépség lóg a vállfákon. Rajtam is egy Romani Design modell van, nem véletlenül. A tervező, Varga Erika nyomatékosan megkért, hogy most ne csupán újságíróként legyek jelen, hanem mutassam be azon kincseimet, melyek az ő munkájuk nyomán születtek meg, s amiket én magam büszkén viselek a munkám során vagy a magánéletemben.
Bevallom, izgulok. Bárcsak a kívülálló nyugalmával szemlélhetném a történéseket, s nem nekem kellene szolgáltatnom az egyik „produkciót”. Zavarommal nem vagyok egyedül, kicsit megnyugtat, hogy több közismert ember is örömmel vállalta, bemutatja kedvenc (saját!) Romani Design ruháját. A nem túl tágas lépcsőházat lassan megtöltik az érdeklődök. Talpalatnyi üres hely sem marad.
A megnyitó beszédekben a megszólalók egymást erősítve mondják el, hogy a kiállítás véletlenszerű baráti találkozások és őszinte beszélgetéseknek következményeként született meg. A szervezők mindegyike egyetértett abban, hogy a kulturális összekapcsolódás és a kulináris élvezetek kerüljenek a kiállítás fókuszpontjába. Így lett megtekinthető most Lakatos Erika Roma ikonok nevű kiállítása mellett – e találkozásoknak köszönhetően –a Szendrőládi Romamúzeum, az Uzso Páni, az Igazgyöngy Alapítvány és a Kincses Sziget tanodahálózat munkája is.
Öröm volt látni a roma civil szervezetek, magánszemélyek és művészek barátságos rendezvényét, amit a rendhagyó helyszín nem mindennapi eseménnyé tett. A sokszínű képet Soma Mamagésa köszöntője és éneke tarkította tovább.
Divatbemutatónk is sikerrel zárult (azt hiszem): egyikünk sem bukott fel a lépcsőn, jó kedvvel, sokat nevetve mutattuk meg magunkat a Romani Design ruhákban, ezzel méltatva és népszerűsítve a tervező munkáit.
Figyeltem a látogatókat, ahogy jókat nevetve álltak sorban a bográcsban készült, beás húsos krumpliért, vagy a lépcsőkön állva néztek meg egy-egy kiállított képet. Úgy tűnt, teljesült a szervezők elképzelése: a színes vendégsereg – mintha csak lakótársak lennének ugyanabban a lépcsőházban – kellemesen szomszédolt kicsit.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink