Beszélgessünk

Attól függ honnan nézzük… – egy demonstráció krónikája –

2012. október 19. | Nótár Ilona

A Jobbik menetel a romák lakta miskolci Avason, a cigányok pedig demonstrálnak a félelemkeltés ellen. A két egymás ellen feszülő csoport, a megállapodás szerint, különböző helyszíneken gyülekezik, rendőrök által egymástól elválasztott körzetekben. Néhány száz gárdista és több mint ezer roma ellentüntető vett részt a végül békésen lezajlott eseményen.

A szocreál korszakból ránk maradt buszba több, mint ötvenen préselődtünk be, többségükben az Ide tartozunk Facebook csoport tagjai. Szolidaritást vállalva miskolci roma társainkkal, saját pénzünkkel hozzájárulva a buszköltséghez, több órát zötykölődtünk. Hogy aztán odaérkezve kilométereket gyalogoljunk, és közben skandáljuk, hogy nácimentes országot akarunk.
A buszban meglepően jó hangulat uralkodik, az ismeretleneket is testvérekké változtatja a közös cél. Miskolchoz közeledve megszaporodnak a rendőri ellenőrzések, motoros jelvényesek mindenhol. Természetesen megállítják a buszunkat, néhány embert kiemelnek a csoportból, letessékelik őket, elkérik az adataikat. A buszon várakozunk. Előkészítjük a személyiket, halk susmogás, egy-egy hangosabb zúgolódás is, de a többiek nyugalomra intik őket. Felszáll néhány egyenruhás. Általános, de csendes zúgolódással köszöntjük őket. „Tessék örülni a karhatalomnak!” – mondja az alig huszonéves rendőrtiszt. Nehéz leírni a nyomasztó, fullasztó érzést, amit a jelenet ébresztett bennem. Eszembe jutottak a holokauszt túlélőivel készített beszélgetések, s ahogy a mellettem ülő élemedett korú Ágira néztem, arcán az élet véste barázdákkal, hitelesnek tűnt a sóhaja: „így vagonéroztak be minket is annak idején”. S most hogy örülni szólítottak fel minket az egyenruhások, teljesíteni kellett a utasításaikat, hagyni, hogy egyeseket letessékeljenek, míg mi várhattuk, mi történik velük, s mindez azért, mert merészelünk összegyűlni és szót emelni a jogainkért – nagyon szomorú jövőképet vetített elém.
Az avasi domb tetejére motoros rendőri felvezetéssel érkezünk, erős rendőri irányítás mellett találkoztunk a már ott lévő roma csoportokkal. Az egyenruhások feszülten méregettek minket, egyikük-másikuk leplezetlenül szorongatta az oldalán a gumibotját. Látszott, hogy mindenre felkészültek. tömeg Opre roma! felkiáltással fogad. A megtévesztően mosolygós arcok mögötti feszültséget csak az árulja el, hogy az önkéntes szervezők szigorúan ötös sorba rendeznek, a nőknek kell belülre állni, hogy a férfiak kívül védőbástyaként vehessenek körül minket. A tény, hogy több mint száz településről ennyi ember összegyűlt, letagadhatatlanná tette, hogy él Magyarországon egy kisebbség, amelyik jogfosztottnak, üldözötteknek érzi magát, és sokan közülük félelemben élnek. Ezt erősítették meg a településnevek tábláit tartó cigányemberek is, akik ritmusosan kiabálták: Méltóságot mindenkinek! Munkát, kenyeret! Nácimentes Magyarországot!
Szinte minden sarkon csatlakozik a tüntetőkhöz egy-egy újabb, vidékről érkezett csoport. Több hivatalos szervezet, szociális jogvédő iroda, az Országos Roma Önkormányzat képviselői, polgárjogi aktivisták is megjelennek. A tévétársaságok valósággal rárepülnek a tüntetőkre.
Horváth Aladár és a miskolci szervezők – Váradi Gábor és Dancs Mihály vezetésével – úgy döntenek, hogy a feszültség elkerülése végett nem az Avason tartják a demonstrációt, ahol a Jobbik vonul fel. A menetet átviszik a központban lévő egyik nyilvános köztérre, amit középületek vesznek körül. Egyébként stratégiailag teljesen körbezárható a helyszín. Az Avas lakótelepen többségében cigány családok élnek, s mindennaposak a fenyegetések, zaklatások. A menetben részvevő egyik avasi, négy gyermekes anyuka elmondása szerint sötétedés után már csoportokban sem mernek az utcára menni, mert nyilvánosan gyalázzák őket, s a szomszédok beszélgetéseit kihallgatva rájöttek, hogy többen számon tartják, hány cigány lakik egy-egy lépcsőházban, és pontosan kik is ők.
Az út során több cigány család háza előtt megyünk el. Többen kikandikálnak az ablakból, de amikor cigány társaik elvonultak előttük, a tekintetükben félelemmel gyorsan elhúzták a redőnyt, a sötétítő függönyöket. Láthatóan, érezhetően féltek a miskolci romák a demonstráció következményeitől. Nekik holnap is kell ébredniük.
Egy rendőrtiszt lekapcsolt minket út közben, mert médiamunkások vagyunk. Udvariasan bemutatkozott, elkérte a nevem, elérhetőségem, s tudni akarta a médium nevét is, amelyet tudósítani fogok. Kíváncsiak voltunk, mi az ő véleménye a demonstrációról. Magánemberként nyilatkozott, de vállalta az egyenruha miatt rá háruló felelősséget. „Igazságok feszülnek egymásnak – mondta. –Vagy ahogy egy indiai bölcs osztja meg velünk: ha egy elefántot vizsgálunk, attól függ melyik részét tapintjuk: ha a farkát, kicsinek tűnik, ha az ormányát, kígyónak, ha a lábát, óriásnak. Ilyen ez a probléma is. Mindenkinek igazsága van.” – mondja diplomatikusan, és leszögezi, az ő feladata hogy felügyelje, hogy rendben végezhessék munkájukat az újságírók, illetve a rendfenntartó szervek jól végezzék a dolgukat.
Elgondolkozom, jól értettem-e. Talán ez adhat magyarázatot a második világháborúban megtörtént tömegmészárlásra? Hogyan fogadhatta el az abszolút gyilkos szándékú karhatalom utasításait egy egész nemzet? Hát így: a tisztek, biztosan az elefánt farkát fogták: kicsi és értéktelen nép ez a cigány és zsidó… A nép, amelyik kiadta a zsidó és cigány barátaikat, testvéreiket, meg talán az orrát fogta az óriás jószágnak, s sziszegést vélt hallani, azért akarta eltiporni a „kígyó” népet. Félelmetes.
A rendőrség különös gondot fordított arra, hogy a Jobbik és a romák véletlenül se találkozzanak egymással. A MILLA (Egymillión a magyar sajtószabadságért) azonban alig száz részvevőjével, bátran szembenézett a szélsőséges nézeteket vallókkal, és kifejezték szándékukat a békés együttélés mellett, s nemet mondtak a gyűlöletkeltésre.
Az egyenruhások és az önkéntesek irányították a szervezett tömeget a városközpontbeli térre, ami több lépcsősen süllyedt a felszín alá. Ez kissé megrémített. Minden oldalról körbevettek a rendfenntartók, sőt még az épületek emeleteiről is több kamerával készítették a videofelvételeket a nyugodt tüntetőkről. „Miért? – teszem fel hangosan a kérdést. – Felkészülnek, hogyha bármiféle történne, meglegyenek az arcok? De miért kameráznak most, amikor nincs semmi rendbontás? Mire használják a rögzített felvételeket? Minek nekik az arcgyűjtemény?” A múlt ismét nyomasztóan rám telepszik: arcok, felismerhetőség, nevek, címek, telefonszámok, lista, politikai csatározás: a vesztesek mindig a kisemberek. Itt vagyunk, hogy kiálljunk a megfélemlítéssel szemben. De bennem lappang a félelem. „S ha bármi történne ezen a minden oldalról körbevett téren, milyen lehetősége lenne a menekülő tömegnek?” „Semmilyen” – felel az egyik miskolci tüntető, akit alig engedtek be a térre, pedig itt a munkahelye is. Se ki, se be. Talán most sokan azt gondolják, dramatizálom a helyzetet, de én, aki saját fülemmel hallottam, hogy nagymamákat bevagoníroztak, falhoz szorítva vagy Dunának állítva lőttek le a rokonaik szeme előtt – vagyis – akinek ilyen súlyos a történelme, az bizony kivezető utat keres. Mindig.
Miközben fél füllel hallgatom Horváth Aladár, Setét Jenő polgárjogi aktivisták, Száva Vince, az RKÖ vezetőinek saját, eddigi munkájukat méltató beszédeit, a nyomasztó történelmi emlékek szorítják a mellkasomat. És a hidegben szétszórtan álldogáló roma csoportok látványa az összefogás igazi hiányáról beszél számomra, és növekednek a kétségeim.
Dancs Mihályt, a demonstráció egyik szervezőjét arról kérdeztük, politikai fellépésnek tekinthető-e a demonstráció. Dancs nem adott egyértelmű választ. „Nem teljesen politikai, hiszen a résztvevők civilek, de tudatosan tettük erre a napra békés demonstrációnkat, hogy üzenjünk vele a mindenkori kormánynak: tegye a dolgát, s biztosítson mindenki számára egyenlő jogokat.”
Az egyik kis utcában két idősebb asszony perlekedik. Panaszkodnak, hogy mire való a tüntetés, meg hogy de sok ideje van a cigányoknak, inkább dolgozni kellene… Odaléptem hozzájuk, kezemben dolgozik a kamera. Láthatóan megriadtak, mintha zavarta volna őket a média figyelme.
– Zavarja önöket ez a tüntetés?
– Nem. Csak legalább lenne értelme.
– Önök szerint ennek semmi értelme?
– Nem sok.
– Önök szerint van feszültség a romák és a nem romák között Miskolcon?
– Niiiincs.
– Dolgoznak a romák itt?
– Hát dolgoznának ők, igen dolgoznának, de nincsen munka. Az a baj. Munka kéne nekik.
– Önöknek vannak roma ismerőseik?
– Igen, hát persze.
Íme az élő példa arra, hogy a kamera jelenléte egy rasszista hozzáállást is azonnal humánus megközelítéssé szelídít.
Régen nem látott összefogást láthatunk minap a miskolci tüntetésen, ami szerencsére békésen zajlott le. Minden csatorna legalább kétperces híradást tett róla közzé. A Jobbik elvonult, a romák hazamentek, a félelem viszont megmaradt az ott élők lelkében.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink