Bogdán Péter blogja

Ide tartozunk!

2013. január 18. | Bogdán Péter

TILTAKOZOM! Emberként, pedagógusként, emberi jogi aktivistaként, újságíróként, a multikulturális és interkulturális pedagógia kutatójaként és művelőjeként. Azt nem írom, hogy állatként is, mert a világ többi részén a tudományos besorolásom még mindig: Homo Sapiens Sapiens.

A szigethalmi késelés után nem igazán jön a számra újévi köszöntésként a „boldog” szó. Morbidnak és ízléstelennek érzem ezt nyilvánosan leírni, főként a bűncselekmény időpontjának ismeretében. Bár az elfoglaltságaimra hivatkozva néma maradhatnék, mégis lehet olyan helyzet, amikor már annyira kicsordul a pohár, hogy akkor is meg kell szólalni, ha egyébként biztonságosabb lenne hallgatni. Isten bocsássa meg a vakmerőségem, de sosem hittem abban, hogy félelemre lehet demokráciát építeni.

Akik ismernek, pontosan tudják, mi a véleményem az erőszakról. Akik nem tudják, azoknak most legyen elég annyi: az életem során sok éven át volt szerencsém emberi jogi eseményekkel foglalkozni, elméleti és gyakorlati szinten, azaz nem kérdés, hogy elutasítom-e az erőszakot, és mindjárt vele együtt a kollektív megbélyegzést is. A kollektív stigmatizálás, az etnocentrizmus sem erkölcsileg, sem jogilag, sem vallásos alapokon, sem a szociálpszichológia és a pedagógia talaján nem igazolható, viszont elmondható róla, hogy tudatlanságon alapul. És éppen ezért hamisan egyszerű „megoldása”, vagy inkább feloldása a csoportos félelemnek.

A szigethalmi késelés után a szomszédos Szigetszentmiklóson, az önmagát konzervatív polgári lapnak tituláló Miklósi Újságban a történtekről a szakma szabályaival ellentétes írás született. A kiadvány 2013 januári számában, a 4. oldalra kerültek a „Rendőrségi hírek”. Rusz Gergely közlekedésrendészeti osztályvezető korrekt beszámolója alatt olvasható: „Első fokon 83 késszúrásért 18 év fegyház”. Bírósági tudósítás adta hírül, hogy a szigetszentmiklósi rendőrkapitányság volt nyomozóját első fokon 18 év fegyházra ítélte a Budapest Környéki Törvényszék, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt. A cikkből kiderül az is, hogy az elkövető féltékenységre, erős felindulásra, érzelmi viharra való hivatkozással próbálta enyhíteni a tette súlyát. Majd jön a meglepetés: „Ismét sportolókat késeltek meg! Ezúttal Szigethalmon” címmel jön a cikk, melynek bevezetőjébe ez került: „Az állatok kikérik maguknak, hogy a brutális gyilkos hajlamú lényeket hozzájuk hasonlítsák. Az állatok nem tesznek ilyet. (Kedves Bayer Zsolt! Ne sértegesd az ártatlan állatvilágot!)”, valamint a hír vége felé ez a mondat: „Az elkövetett bűncselekménnyel két embert (embert?!) gyanúsít a rendőrség.”

Az újságíró szakma egyik alapszabálya, hogy a hír érzelemmentes. A tudósítás is ilyen, maximum néhány olyan szófordulatot tartalmaz, amiből kiderül, hogy a helyszínen személyesen gyűjtöttük be az információt. Ezt a beszámolót nem lehet érzelemmentesnek minősíteni. A Miklósi Újság januári száma fontos kortörténeti dokumentum. Remekül példázza, hogy mennyire skizofrén a magyar társadalom, ha etnikai kérdésekről van szó. Ugyanis, ha valaki figyelemmel olvas, akkor azt veszi észre, hogy a volt nyomozó 83 késszúrásos támadásáról szóló írásban az „állat” szó nem jelenik meg, nincsenek érzelmek, csak a jogi szaknyelv és a pszichés státusz jellemzése, gondolom, a tudósítóval való kulturális azonosság miatt. Ellenben a roma elkövetőknél – a kulturális különbségek okán – már megjelenik az „állatvilág” kifejezés, és tények helyett érzelmi alapú kommentárt kapunk, még akkor is, ha ez nem felel meg a szakma szabályainak.

De a helyzet még súlyosabb. Mert ez a rossz írás a „Rendőrségi hírek” rovatban jelent meg, a rendőrség hivatalos logója közelében. Ráadásul nemcsak a közlekedésrendészeti osztály vezetőjének van ugyanazon az oldalon az aláírása, hanem a bűnmegelőzési előadó fogadóóráját is itt hirdetik, és bár ez biztosan nincs így, a körülmények mégis azt sugallják, hogy a felháborító tudósításhoz köze lehet szigetszentmiklósi rendőrkapitányságnak. Mindazonáltal a szerző lehagyta a cikk végéről a nevét; nem tudott olyan „karakán” lenni, mint például Bayer Zsolt.

Tehát: nem egyértelmű, vajon a rendőrkapitányság hivatalos álláspontja-e az, hogy Bayer Zsolt ne sértegesse az állatokat a szigethalmi késelés kapcsán, vagy a lap szerkesztői csak visszaéltek a helyzettel. Vajon miért nem tiltakozott a rendőrség? Miért nem határolódott el a helyi újság eljárásától? Ha ezt nem teszik meg, akkor attól kell tartanunk, hogy még sincs annyira távol tőlük ez a fajta szélsőséges gondolkodás, mint amennyire szeretnénk. És vajon hogy érzi magát dr. Borók Dóra jegyző, aki az 5. oldalon a közigazgatás átalakításáról írt – csak hát a szomszédos oldalon ott van ez az írás.

Ez pedig azt sugallja – még ha csupán a helyieknek –, hogy igenis elfogadható, sőt követendő a megbélyegző, kirekesztő, gyűlölködő viselkedés. Most nemcsak a rendőrségnek kellene megszólalnia, hanem annak a jegyzőnek is, akinek a cikke ebben a környezetben jelent meg. Jogászként pontosan ismernie kell az idevágó jogszabályokat, és azt, ha valaki vét azok ellen. Márpedig a Miklósi Újság szerzője ezt tette. Meg aki egymás mellé szerkesztette a két oldalt.

A csavar ott van a történetben, hogy amióta Szigetszentmiklóson élek, sem a helyi rendőrségre, sem a polgármesteri hivatalra nem volt okom panaszkodni. Sőt az ideköltözésem óta sokkal kevesebb diszkrimináció ér, mint korábban bárhol az országban. Az esetek nagyon nagy részében normálisak és emberségesek velem és a családommal, amikor segítenek a hivatalban, kiszolgálnak üzletben, vendéglőben. A mélyben gyökerező sztereotípiákra csak akkor lehet ráérezni, akkor lehet döbbenetet, csalódottságot látni az arcokon, amikor valamiért szóba kerül a végzettségem, a hivatásom, vagy amikor vaskos pedagógia szakkönyvet látnak meg a kezemben. Ilyenkor szembesülnek ugyanis azzal, hogy – baloldali, jobboldali, liberális, határon belüli és határon túli roma és nem roma segítőnek köszönhetően – szerencsésebb és erősebb voltam sok társamnál, amikor az élet engem is be akart darálni. De ezek a rossz reakciók általában hamar elmúlnak, és utána még nagyobb emberséget, sőt tiszteletet érzek.

Azon pedig egyáltalán nem lepődöm meg, hogy a következőket nyilatkozta Fáki László, Szigethalom polgármestere a Vasárnapi Hírek 2013. január 6-i számában: „Nyilván van a településen ilyen is és olyan is. Vannak szélsőségesen gondolkodók, akik azonosulnak az uszítással, de Szigethalmon nincs cigánybűnözés és alapvetően nincs cigányellenes hangulat. Történt egy bűncselekmény, folyik a nyomozás, ennek azonban semmi köze etnikai kérdésekhez. (…) Semmilyen felvonulásból, kivonulásból nem kérünk, nem gondolom, hogy bárkinek kívülről ebbe bele kellene szólni, főleg olyanoknak, akik még nálunk is kevesebbet tudnak az egészről. A bűnbakképzés pedig életveszélyes, csak arról szól, hogy nem tudunk megoldani egy problémát, és ezzel söpörjük a szőnyeg alá. Tény, hogy 22 éve nincs politikai válasz az etnikai problémákra, de ez sem az. Ahogy ostobaság magyarellenességről is beszélni. Az önkormányzatnál is dolgozik rengeteg cigány közmunkás, szerencsétleneknek ez az egyetlen megélhetése, örül még ennek is, nem gondolnám, hogy ők engem, magyar embert üldöznének.”

Egyébként semmi meglepő nincs abban, ami például a Miklósi Újságban megjelent. Nem is lehet abban a társadalmi környezetben, amelyben az Ide tartozunk! Roma Közösségi Hálózat e-mailben figyelmeztet, online petíció formájában nekünk kell tiltakozni a Bayer Zsolt-féle uszítás ellen, mert míg 2012. december 2-án ötvenezer fő tüntetett, és a bal- és jobboldal közösen vonult fel, addig ebben az esetben szinte senki nem akar megmozdulni. Nos, én TILTAKOZOM! Emberként, pedagógusként, emberi jogi aktivistaként, újságíróként, a multikulturális és interkulturális pedagógia kutatójaként és művelőjeként, a petíció aláírójaként. Azt nem írom, hogy állatként is, mert a világ többi részén a tudományos besorolásom még mindig: Homo Sapiens Sapiens.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink