Bogdán Péter blogja

Térdre! Imához!

2013. február 11. | Bogdán Péter

A nagy nyomorban ezen a napon mindenki megtalálta a helyét. Orbán Viktor kitaszítottjai, az Orbán-rendszer vesztesei tüntettek Gyulán a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából. Különleges „bégető show-val” demonstrálták, hogy megérkezett a „bólogató sereg”. Közben Orbán Viktor klientúrája Békemenet formájában védte a miniszterelnököt.

Gimnazista koromban azt hittem, véget ért a történelem. Úgy tűnt, hogy beköszöntött az örök béke. Nem lesz érdemes miről beszélni a katedrán, amikor a huszadik század végéhez érünk. Csak a választási eredmények rögzítése marad, a nyertes pártok és politikusok felsorolása, valamint a fontosabb adminisztratív döntések az Európai Unió területén. Húsz év elteltével már tudom, hogy bőven lesz mit kutatni napjaink eseményein.

A tankönyvekben az 1989 és 2013 közötti időszakról valószínűleg el fogják mondani, hogy a kommunista rendszer bukását, az általa okozott veszteségeket nem tudták szakszerűen kezelni. Ez még a közgazdász végzettségű, a pénzvilágban sikeres szakembereknek sem sikerült. Az ok: a 20. század végi Magyarország előtt nem voltak kitaposott demokratikus ösvények, emiatt a lakosság jelentős része két évtizeden át azt szenvedte meg, hogy vagy a kádári vagy a Horthy-féle örökség nyomán próbáltak demokratikus államot és eredményes gazdaságot teremteni. Amíg a hazai elit ezen vitatkozott, és a népet szédítette, addig elrobogott mellettünk a világgazdaság szerelvénye. Olyan gyorsan, hogy amikor egyszer csak felrobbant alatta a viadukt, akkor nemcsak a felelőtlen, össze-vissza gazdálkodás adósságnövelő terhei szakadtak a nyakunkba, hanem az egész világ gondja, a globalizációval és a terrorizmussal együtt.

A változatosság kedvéért 2010 és 2014 között beköszöntött az 1929–1933-as világgazdasági válság mása, hazánk pedig – a Kádár-örökség ellenében – a Horthy-rendszert parodizálta romapolitikájával. A krach beköszöntével a paródiából tragédia, vagyis etnikai feszültség, uszítás, gyilkosság, megfélemlítő felvonulás lett, mint Adolf Hitler idején. Furcsamód senkit nem zavart a Horthy-karikírozás idején, hogy például Horváth Aladár, Setét Jenő, Daróczi Ágnes, Zsigó Jenő vagy Berki Judit szünet nélkül húzta a vészharangot. Sem a jobb-, sem a baloldal nem reagált, és Magyarország az önkényuralmi rendszer kiteljesítését választotta. A különbség az, hogy 1929 és 1933 legembertelenebb következményei Németországban bontakoztak ki, olyan antiszemita éllel, amely magával rántotta a romákat, a vallási és szexuális kisebbségeket, 2010 és 2014 között viszont hazánkban, egy volt náci-kollaboráns országban a cigányellenesség virágzott fel, amely magával rántotta a zsidóságot, a vallási és szexuális kisebbségeket.

Ezzel a történettel a baloldaliak is nagyon jól megvoltak, amíg nem kezdett el nekik is, meg az egész országnak nagyon fájni. Így aztán elkezdtek harcolni a Horthy-örökség ellen, ugyanakkor csak ímmel-ámmal támadva a cigányság ellen fordulókat. Az ugyan kétségtelen, hogy likvidálást soha nem akartak, de önkényuralmat sem. Így aztán hazánk felfejlődött, és az „etnikai polgárháborút akarunk” életérzéstől eljutottunk 2013. február 5-re a „csak polgárháborút” akarunk állapotához.

A nagy nyomorban ezen a napon mindenki megtalálta a helyét. Orbán Viktor kitaszítottjai, az Orbán-rendszer vesztesei tüntettek Gyulán a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülése alkalmából. Különleges „bégető show-val” demonstrálták, hogy megérkezett a „bólogató sereg”. Közben Orbán Viktor klientúrája Békemenet formájában védte a miniszterelnököt. Egy csapatban azzal a Bayer Zsolttal, aki nagy szeretettel fogadta – a változatosság kedvéért ismételten Lungo Drom-os – magyar-cigányokat. (Pedig nem hallottam arról, hogy megtartották volna az állatozás miatti Farkas Flórián–Bayer eszmecserét. Tehát vagy Farkas Flórián titokban találkozott vele, vagy csak jószívű. Nem hinném, hogy Orbán Viktor fizetett zsoldosa lenne, mert ejtett ő egy-két jó szót a jobboldal által pufajkásnak titulált Horn Gyuláért is, meg a liberális Göncz Árpádtól is kegyelmet kapott. Pedig szerintem őhozzá ugyanúgy nem kopogtatott be, mint Kálmán Olgához. Hacsak nem oda is titokban.)

Miközben Gyulán „foggal-körömmel” védeni kellett Orbán Viktort, a „hataloméhség-menete” a fideszes Mezőkövesden cinikus molinókkal és a Jobbik maroknyi csapatával ütközött. Azaz, 2013. február 5-én már nemcsak az újnácik izmoztak a romákkal, hanem Gyulán és Mezőkövesden az Orbán-rendszer kárvallottjai és a kedvezményezettjei is randevúzgattak egymással.

Közben elolvastam néhány írást a német Spiegel online változatában, kanadai weboldalakon, a Jerusalem Post tudósításait, a Guardian és a New York Times kommentárját, és gyűjtöm az információkat arról, hogy az átlagpolgár mit tud rólunk a világban. A Spiegel Online, a Jerusalem Post, és a Guardian mintha a nap huszonnégy órájában velünk foglalkozna. Profik, tisztán látnak, ugyanolyan mélységben ismerik a hazai történéseket, mint mi, akik itt élünk. A kanadai lapok Kriza Ákosról cikkeznek és a kanadai kormány miskolci plakátjainak fényképét közlik, a feliratok angol fordításával. (Megjegyzem: Bayer Zsolt Szigethalommal kapcsolatos förmedvényét is pontosan fordítják. És a címekben az ismert náci stratégiával, az endlösunggal [végső megoldás] hozzák hírbe.)

Lesz mit tanítani majd 2050-ben is. Sajnálom, hogy már nem lehetek ennek a mai kornak a kutatója. Harminc-negyven év múlva azt vizsgálnám, hogy mi értelme volt az Orbán-rendszer romákkal kapcsolatos kettős beszédének. Annak, hogy Brüsszelben romastratégiát harcolnak ki, otthon meg összekacsintanak a Jobbikkal. (Sőt Kanadában is, merthogy országunk ottawai nagykövete azt állította, hogy a hazai szélsőséges párt nem is szélsőséges. Miért is ne mondta volna? Honnan tudhatná, hogy mi van itt? Nem itt él, Ottawa nagyon messze van, mondjuk Tatárszentgyörgytől. Az egy kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy Kanadában él Mohácsi Viktória is, aki mesélhetne neki a magyar viszonyokról. Vagy ha ő nem, akkor Farkas Flórián, hiszen járt már Kanadában. Emlékszem, ő is mindent olyan szépnek látott Magyarországon, mint a nagykövet, csak az ő esete súlyosabb, hiszen köztünk él, ha nem is velünk. Érdemes lenne kutatni azt is, hogy az ő tevékenységének mi az értelme.)

Azt nem tudom, hogy pár évtized múlva milyen dokumentumok lesznek vizsgálhatóak, és milyen titkok kerülnek majd felszínre. De talán ezt fogják mondani: hazánk nagyon rossz gazdasági helyzetben volt 2013-ban, és ha elüldözték volna a romákat, akkor tényleg összeomlott volna minden. Ugyanis a kormány pontosan tudta: a világ nem azt gondolta, amit a szavazóbázisának rasszista része vagy az újnyilasok. Ezért egy romastratégiával Brüsszelben sok mindenkit elaltattak, hogy az Uniónak ne jusson eszébe megvizsgálni, hogyan szolgálta ki Vona Gábor politikai ámokfutásait az Orbán-rendszer – a hatalmon maradás érdekében. (Ha tényleg lesz valami hasonló konklúzió, akkor végig sem merem gondolni: eszébe jut-e majd valakinek a Horváth Aladár köpönyegéből kibújt Járóka Líviát vegzálni– mai vitatható, inkább csak látszat-szerepe miatt – a majdani szakdolgozatokban, disszertációkban.)

Állítólag egykor egy fiatal, szabadelvű értelmiségi rendszeresen kigúnyolta a magyar parlamentben a kereszténydemokratákat vallásos állásfoglalásaik miatt. Aztán konzervatív politikus lett, és a kereszténydemokraták – keresztényi módon – nem kérdezték meg tőle, hogy miért járatta le őket korábban? Elfogadták, hogy ő ilyen, majd – elvtelenül – összefogtak vele más csoportok ledarálására. Amíg a kereszténydemokraták voltak a megbélyegzés célpontjai, a fiatalember – a politikai folklór szerint – azt kiabálta be nekik a parlamentben: „Térdre! Imához!” Most én üzenem neki ugyanezt: „Térdre! Imához!”. De nem azért, mert kereszténnyé lett, hanem azért, mert hazánkat a pusztulásba kergeti. Mielőbb gyónnia kell.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink