Hírek

A cigányság helyzetének javítása nemzetstratégiai feladat

2013. február 24. | kutivili

A cigányság helyzetének javítása nemzetstratégiai feladat, amelyben jelentős szerepet kellene betöltenie a többségi társadalomnak – áll abban a közleményben, amelyet az MSZP, a Demokratikus Koalíció, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, a Szövetségben Együtt Magyarországért Párt, valamint a Polgárjogi Mozgalom fogalmazott meg pénteki egyeztetésükön. Az aláírók felszámolnák a jelenlegi kormány “szegényellenes” politikáját, és komplex programokat hoznának létre az elmaradott kistelepüléseken. Céljuk, hogy ne legyenek olyan iskolák, ahol elkülönítve oktatják a roma gyerekeket, és hogy a felnőttképzés során csak hiányszakmákra lehessen jelentkezni. Álláspontjuk szerint a cigánytelepek felszámolásával jelentősen javítani lehetne a romák lakáskörülményeit, a városokban élők pedig a jelenleginél több szociális bérlakásra számíthatnának. Az ellenzéki pártok növelnék a cigány-üggyel foglalkozó, lehetőleg roma származású szociális munkások számát is.

További cikkek a rovatból
Ösztöndíj miskolci roma egyetemistáknak
Hit és Közösség címmel indított projektet a Görögkatolikus Cigány Szakkollégium Miskolcon. A működéshez közel 200 millió forint uniós támogatást kaptak az Új Széchenyi Terv pályázatán, amit a következő két és fél évben lehet felhasználni.
Ökölvívó akadémia roma fiataloknak
Ökölvívó akadémiát hoztak létre a szolnoki Hegedűs András Szakiskolában, ahol így tizennégy hátrányos helyzetű, roma származású fiatal tanulhat és sportolhat.
Álláshelyek, közfoglalkoztatás és romaprogram
Összesen 101 pályakezdő foglalkoztatásához nyújtott támogatást a Komárom-Esztergom megyei munkaügyi központ az “Első munkahely garancia pályakezdőknek” országos program keretében április közepéig, az összeg meghaladta a 73 millió forintot. Erre az évre még kétszer ennyi támogatást terveznek.
Fórum a romák helyzetéről
A romák helyzete volt a témája annak a fórumnak, amelyet a Völgységi Közéleti Klub szervezett Bonyhádon.
Roma nőket oktatnak Apátfalván
Szakképzést, majd elhelyezkedési lehetőséget kínál roma nőknek az a program, amelyet Apátfalván mutattak be. A projekt uniós támogatással valósul meg.
LMP: a tönk szélén a magyar felsőoktatás
Az Orbán-kormány két kézzel szórja a pénzt a felesleges presztízsberuházásaira, mint például a Ludovika Campusra, miközben megszorításaival a tönk szélére sodorja a felsőoktatást, a vidéki főiskolákat pedig elsorvasztja - mondta Osztolykán Ágnes, az LMP képviselője, aki a vidéki felsőoktatás jelenéről és jövőjéről tartott előadást Szombathelyen.
Hozzánk költözött a szélsőjobbos svéd pártvezető
Magyarországra költözött a Svéd Demokraták (SD) volt második embere - tudatta a svd.se hírportál.
Hamarosan lezárják a Bayer-ügyet
Az eljárás még folyamatban van, a lezárást jelentő döntést - a tényállás megfelelő tisztázását követően - a közeljövőben, minden valószínűség szerint a jövő heti tanácsülésen hozza meg a testület.
Svájci segítség a csereháti filmeseknek
Saját hangján szólalhat meg a Cserehát.
Ombudsman: kulturális változás kell a toleránsabb társadalomhoz
Az alapvető jogok biztosa szerint kulturális változás szükséges a toleránsabb társadalmi légkör kialakulásához.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink