Bogdán Péter blogja

Fogyás szenvedéssel

2013. március 4. | Bogdán Péter

A neten terjedő fényképek alapján kiderült, hogy a fogyásom látványos. Éppen ezért szükségesnek érzem, hogy korrigáljam a Fogyás szenvedés nélkül című írásomat (2011. 11. 15.), mert az élet átírta akkor tervezett forgatókönyvemet: megtörtént valóban, de iszonyatos fizikai és lelki szenvedések árán.

Pár hónapja – az internetnek köszönhetően – elterjedt a hír: radikális mértékben lefogytam. Sokan kérdezik, hogy súlyos betegség-e az oka, amire a válaszom mindig az, hogy nem. Egyszerűen csak úgy döntöttem, hogy meghosszabbítom az életemet. Több mint harminc évet leéltem már extra túlsúllyal. Megvolt a nagy falások, egzotikus és hagyományos ízkavalkádok minden öröme, de esélyt kell adni magamnak és a szeretteimnek is arra, hogy ne csak további tíz-tizenöt évig lássanak, hanem valamivel tovább is.
A neten terjedő fényképek alapján kiderült, hogy a fogyásom látványos. Éppen ezért szükségesnek érzem, hogy korrigáljam a Fogyás szenvedés nélkül című írásomat (2011. 11. 15.), mert az élet átírta akkor tervezett forgatókönyvemet: megtörtént valóban, de iszonyatos fizikai és lelki szenvedések árán.
Az említett jegyzetemben azt írtam, hogy a sikeres diéta titka, ha lemondunk a kenyérről, kifliről, zsömléről, édességről (cukorról, csokiról, süteményről, üdítőkről – különösen a szénsavasakról), de ezenkívül majdnem minden mást meg lehet enni, viszont a hizlaló ételeket módjával, a kevésbé hizlalókat dögivel. A lényeg, hogy kell egy mérleg és egy napló, reggel tízkor súlyellenőrzés, dél körül egy kevés étel. Csak annyi, hogy a gyomor ne fájjon, de ne legyen degeszre tömve sem, aztán nap közben egy-két kávé vagy egy-két pohár víz, aztán az esti étkezés összetételét és mennyiségét ahhoz kell igazítani, hogy vacsora előtt mit mutat a mérleg.
Mielőtt az írás megjelent, munkatársam – a Nők Lapja ex-szerkesztője – jelezte, hogy az érintett témák ismerőjeként nem ért mindenben egyet velem. Baráti szópárbaj volt, aztán megjelent az írás – én pedig betartottam a benne leírtakat, de csak 2011 karácsonyáig.
Először is a többször tíz kilós súlyvesztés hatására a szervezetem „energiatakarékos üzemmódra” állt át. Hetekig nem fogytam, akkor sem, ha nem ettem többet, sőt még hízni is elkezdtem. (Mint később kiderült: széleskörű jelenség a szervezet ilyen fajta átállása, csak személyenként változó, hogy mikor következik be.) Ám a karácsonyi menünek és Párizs ételcsodáinak nem tudtam ellenállni, ráadásul mérhetetlen fizikai fájdalmak öntöttek el.
2012 áprilisára már nagyon erős fájdalmaim voltak, 180-as vérnyomással, rosszullétekkel. Szakorvosi vizsgálatok sebészettől laborig, traumatológiától kardiológiáig, míg fel nem merült a rákos megbetegedés lehetősége.
Egy szűkebb kört értesítettem, hogy baj van. Tudtak arról, hogy az onkológián kötöttem ki, és arról is, hogy több esetben szakszerűtlen és embertelen ellátásban részesültem. Itt tartottam, amikor jött a hír: anyám nagyon beteg. A vizsgálatokat fel kellett függeszteni, mire Nógrádba értem, anyám haldoklott.
Új pályára állt az életem. Hat hónapon keresztül napi 12-16 óra ébrenlét, benne a saját fizikai szenvedésem, anyám életveszélyes állapota meg a munka. Eltűntem a nyilvánosság elől, arra már nem maradt sem fizikai, sem lelki erőm. Amikor anyámat szedtem ki a halál torkából, tudatában voltam, hogy én is meghalhatok, de úgy döntöttem – és ezt vállalták a szeretteim –, hogy nem magammal foglalkozom.
Anyámnak sikerült meghosszabbítani az életét. Nem életveszélyes, de mindenképpen rosszabb körülmények közé került az elmúlt hónapokban, mint amikor mellette voltam. Az ő életének mentése valószínűleg az enyémet is meghosszabbította. A hat hónapig tartó gondoskodás során napi 5-6, de olykor 10-12 kilométert is gyalogoltam, és közben átalakítottam a diétámat.
Időközben kiderült: a fogyókúra alatt kevés vizet ittam, ezért – valószínűleg magnéziumhiány miatt – izomkárosodást szenvedhettem el, s erősödtek fel a fájdalmaim 2012 tavaszára. Akkoriban heteken át sok-sok oldalt gépeltem.
Ennek nyomán áttértem a napi 2-3 liter – magnéziumos, kalciumos, multivitaminos és C-vitaminos – folyadék fogyasztására. Naponta mértem a súlyomat, elhagytam a kenyeret, kiflit, zsömlét, helyette abonettet, puffasztott búzát választottam, kerültem a nehéz ételeket, csak hétvégén ettem kis mennyiségű zsírosat, teleettem magam paradicsommal, paprikával, uborkával, felvágottakkal, de koleszterindús vajak és vajkrémek nélkül. Sok zöldséglevest, húslevest ettem, de tészta nélkül, főzeléket, de zsíros feltét nélkül. És rengeteg főtt húst, pulyka- és baromfisonkát, parizert, kenőmájast, gyümölcsöket, salátákat – a heti 40-50 kilométer gyaloglás mellett.
2011 november közepén azt jegyeztem be: 78 napja nem dohányzom. Bírtam is kilenc és fél hónapig. Anyámat elrángattam a halál közvetlen közeléből, de amikor azt közölték az orvosok, hiábavaló volt minden erőfeszítésem, ismét a cigaretta után nyúltam. Aztán hónapokig nem tudtam letenni. De most (éppen) már nem gyújtok rá. Csak a nagy terhek idején. Anyámnak nehezebb volt a szívsebész kése alá feküdni, s én megígértem neki, ha ő vállalja, én azt vállalom, hogy megint dohánymentes életet élek. Persze nem sikerült azonnal. De 2013-ból csak az első két nap lett dohányfüstös.
Anyám műtétje után újabb és másféle komplikációk rajzolódtak ki. Ezek miatt nincs most mellettem. Megint ő vette fel – akaratom ellenére – a nehezebb keresztet, mégsem gyújtottam rá. Életben kell maradnom, ha majd újabb terhek fogják a vállamat nyomni. Szóval: két hónapja füstmentes vagyok – kivéve a nagyon nagy feszültségek óráit.
Az elmúlt hat hónapban körülbelül 45-50 kilót fogytam. Megtanultam mértékletesen enni, és óvatosan sportolok: sétálok, futok, szobabiciklizek. Fél kilométert is le tudok futni megállás nélkül, közepes tempóban. Ez nálam nagy szó. A szobabiciklizés pedig akár órákig is megy.
A naplót, mérleget használom, naponta literszámra iszom a vitaminos folyadékokat, nem dohányzom. Követem a régi tanácsot: úgy reggelizek, mint egy király, ebédelek, mint egy polgár, és úgy vacsorázom, mint egy koldus. Mindennap többször eszem, nem túl sokat. Igyekszem este 6-7 után nem, vagy csak kalóriaszegény ételt enni. Menetrend: kalóriadús reggelit, közepes kalóriadús ebéd, kalóriaszegény vacsora.
Szent persze nem vagyok. A bűnbeesés menetrend szerint zajlik le a hétvégén. Olyankor a szobabiciklinek túlórázni kell. Nyög alattam, biztos nem csípi a helyzetét. Ha ügyvédet találna, valamikor be is perelne zaklatásért.
És mi a garancia arra, hogy a jojó korszakom véget ért? Egyszerű a válasz: tudatosult bennem már nagyon régen, hogy életek múlnak azon, hogy én élek-e.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink