Jegyzetfüzet

Jó kis munkahelyi ártalom

2013. március 6. | admin

A közhiedelemmel ellentétben, nem csak a rossz higiéniai körülmények között fertőz a Hepatitisz-A vírus. A fertőző májgyulladás bárhol elkapható, ahol a beteg megfordult. Így jelenhetett meg munkahelyemen, egy budapesti gyermekotthonban.

Kevesen gondolják, de napjainkban a legtöbb gyerek a szülők hajléktalansága miatt kerül gyermekotthonba, azaz átmeneti nevelésbe. Lakhatási gondok miatt a szülők sokszor önként kísérik be gyermekeiket. Tíz évvel korábban a családból való kiemelést a gyámhatóság főképpen a szülő helytelen életvitele, alkoholizmus, gyermekbántalmazás vagy súlyos elhanyagolás okán rendelt el. Manapság egyre több család él lakásfoglalóként fűtetlen helyiségekben, sok gyermek lakókocsikban és erdei sátrakban nevelkedik.

A hajléktalanságban élő gyermekek gyakran tetvesen, rühesen, lárvásan, férgesen érkeznek a gyermekotthonba. A gyermekközösségbe bekerülő fertőző gyermek – szinte elkerülhetetlenül – járványt indít el. A gyermekvédelemi munka kezdeti szakasza a pedagógiai vonalról egyre inkább az egészségügy felé mutat.

Egyre veszélyesebb gyermekotthonban dolgozni. Pár hónapja Hepatitisz-A vírusos májgyulladást diagnosztizáltak egy gondozott kislánynál. A hír hallatán kisebb pánik tört ki – felnőtt és gyermek azonnali védőoltásban részesült. Pár héten belül egy iskolás kisfiú sárgult be, de a gyermekotthonban még mindig nem realizálódott a hepatitisz veszélyének súlya. A következő hetekben azonban én is egyre fáradékonyabb lettem, felszökött a lázam, fájt a gyomrom – a bőröm színe is egyre erősebben sárgult. Előbb tudtam a diagnózist, mint a háziorvosom: Hepatitisz-A.

Az interneten kutatva aztán számos információt találtam a betegségről. Egyfelől megnyugodtam, hogy a teljes gyógyulás után életre szóló védettséget szerezhetek a vírussal szemben. Másrészt örülhetek annak is, hogy a számos hepatitisz fertőzés közül a legenyhébb lefolyású és nagyon ritka betegséget kaptam el, ugyanis a Hepatitisz-B és -C vírusok által okozott májgyulladás halálos kimenetelű is lehet.

A fertőző májgyulladás kórokozóját 1973-ban fedezték fel. A vírus által okozott betegség 30-50 napig is lappanghat, melynek második felében a beteg már fertőz. A vírus a beteg székletével ürül a környezetbe, ahol még hosszú ideig életképes. A kezdeti tünetek megegyeznek az influenzáéval: néhány napos láz, étvágytalanság, rossz közérzet, hányinger, izületi fájdalom. Az általános tüneteket követően 3-10 nap után hasi és jobb bordaív feletti fájdalom jelentkezhet a máj megnagyobbodása miatt. A májgyulladásra jellemző tünetek: a szem és a bőr sárgasága, és világos széklet, sötétbarna vizelet. Laboratóriumi vizsgálatok igazolják a máj gyulladását.

Majdnem két hónapja vagyok sárga, a gyermekem még mindig a 30 napos járványügyi megfigyelés alatt áll – ennek ellenére szerencsésnek mondhatom magunkat. Úgy tűnik, a járványt a családban sikerült megfékezni, ráadásul emberséges és magas színvonalú kórházi, majd háziorvosi ellátásban részesültem a betegség során.

A nyirmihálydi romák nem voltak ilyen szerencsések. A 2007-es Hepatitisz-A járvány – az akkori polgármester szerint – annak következtében tört ki, hogy „az ott élő cigányok koszosak, munkakerülők, analfabéták, csalók – és a higiéniát egyáltalán nem ismerik, szükségüket az udvaron végzik el”. A botrányos hírverés után riporterek lepték el a települést, arra várva, hogy egy-két jól sikerült fényképpel igazolják a polgármester szavait. „Járványügyi intézkedésként” a polgármesteri hivatalban, illetve a helyi boltban nagy fehér lavórt helyeztek el – a felirata mindenkihez szólt, de kizárólag a romákat szólították fel kézmosásra. A polgármester arra is felhívta a figyelmet, hogy a betegek ingyen kapják meg az oltóanyagot – ami egyébként az államnak 6500 forintjába kerül. Nyírmihálydiban 600 embert kellett beoltani.

Az én családom is megkapta a gamma-globulin oltóanyagot – remélem senkit sem zavar, hogy ingyen. Ami azonban túlmutat az egyedi eseten: vajon ezt foglalkozási megbetegedésként fogják-e elismerni, hiszen egy 1996-os jogszabály [27/1996. (VIII. 28.) NM] szerint a gyermekotthonban szerzett fertőzés (egyszerűsítve a jogi szöveget): a munkavégzés, a foglalkozás gyakorlása közben bekövetkezett olyan … egészségkárosodás, amely … a munkavégzés… során előforduló … biológiai … kóroki tényezőkre vezethető vissza.

Vagyis úgy tűnik, igény tarthatok a baleseti táppénz folyósítására is – bár ez ügyben még folynak egyeztetések a munkaadómmal.

Becskedi S. Tamás

További cikkek a rovatból
Szükségterületen szolgálni – Orsós János
Orsós János tanító, polgárjogi aktivista, integrációs szakértő, jogvédő, a SZEMA (Szabad Emberek Magyarországért – Liberális Párt) elnökségi tagja, de ezeknél a titulusoknál sokkal több. Olyan ember, aki mindent megtesz, hogy másokon segítsen, hogy másoknak jobb legyen. Ő is rengeteg segítséget kapott, amíg eljutott oda, hogy ő segíthet másokon. Küzdelmes élete fontosabb állomásainak jártunk utána.
Egy világhírű művész a Blaha aluljáróban
Néhány éve Joshua Bell, korunk egyik legnagyobb hegedűművésze merő kíváncsiságból lement egy washingtoni aluljáróba, és játszani kezdett. Érdekelte, mit szólnak a járókelők ahhoz a hegedűjátékhoz, melyért rendszeresen milliók fizetik ki a méregdrága jegyet a világ legnagyobb koncerttermeiben. A végeredményt tekintve Joshua nem volt túlzottan elégedett a fogadtatásával. Nem úgy, mint a mi Kelemen Barnabásunk, a Blaha Lujza téren.
Zenét komponálni felsőfokon – Pertis Jenőre emlékezve
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok.
Munkaélmények az Unió központjában Munkaélmények az Unió központjában
Régóta dédelgetett álmom volt, hogy az Európa Parlamentben szerezhessek tapasztalatot. Például jelen lennék azokon az üléseken, konferenciákon, megbeszéléseken, ahol az Unió egész társadalmát érintő döntések születnek, amelyek aztán hatással lesznek az emberek életére, életminőségére, hétköznapjaira. Főleg persze azokkal a témákkal kapcsolatosan, melyek kiemelten érdekelnek: szociális és integrációs programok, kultúra, oktatás, agrárkultúra. Ez évekig megmaradt az álmodozás szintjén, azonban 2012-ben nagy lehetőség nyílt meg előttem.
Világszínvonalú modern improvizációk | Kathy Horváth Lajos
Magyarország egyik legismertebb, modern stílust képviselő komolyzenésze Kathy Horváth Lajos. Már számos fellépésével bizonyította kimagasló és elsöprő erejű tehetségét, vitathatatlan improvizációs képességeit. Elismerései is számosak, legutóbb a salzburgi székhelyű Európai Tudományos és Művészeti Akadémia választotta tagjai közé. Ezért is gondoltuk, hogy alaposabban bemutatjuk a zeneszerző és hegedűművész pályáját.
Egy ikonra emlékezve – Cziffra György
Ha az utca emberét megkérdeznénk, hogy ki a legnagyobb magyar zongorista a huszadik században, tízből alighanem nyolcan azonnal rávágnák Cziffra György nevét.
Szemléletformáló értékek a Docuartban
A közelmúltban tartották az immár hagyományos Romakép Műhely Workshopot a DocuArt moziban. A rendezvény kicsi, barátságos és meghitt teremben zajlott, így könnyebben, és nyitottabban is lehet vitatkozni, beszélgetni a vetítés után. Az esten Szomjas György 1969-ben készült, Tündérszép lány című munkáját vetítették. A kísérleti filmben többek között Földes László Hobo és Baksa Sós János – a mai napig nagyhatású Kex Együttes frontembere – szerepelt.
Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk Tehetség a kortárs irodalomból – Ayhan Gökhannal beszélgettünk
Ayhan Gökhan kedves és szerény jelenség, még előttem is visszafogottan beszél mindarról, amit elért, pedig gyerekkori barátok vagyunk. Végigkísértük, sokszor segítettük egymást életünk különböző szakaszaiban, és baráti elfogultsággal állíthatom, hogy nagyon szép pályát futott be. Már gyermekkorában vonzotta az irodalom.
Egy prímáspéldakép – Czinka Panna
Czinka Panna az egyik legismertebb cigányzenész, sőt az első cigányprímás Magyarországon. A tizennyolcadik században élt lányról rengeteg történet járta. Több magyar írót megihletett, Jókai Mór is beleszőtte alakját egy regényébe. Annak jártunk utána, mennyi igaz a körülötte kialakult legendákból.
Halottkultusz a romáknál
A roma halottkultuszról többféle hiedelem kering. Ezek nagy részében sok a félreértett információ. Annak jártunk most utána, pontosan mik is a jellemzői a roma temetéseknek, a halottra való megemlékezésnek.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink