Komolyan

A mélyszegénységben élő gyermekeknek szebb lehet a jövőjük

2013. március 15. | kutivili

Nagyjából húszezer mélyszegénységben élő gyermeknek és a családjuknak is segítséget nyújthat hosszú távon a Biztos Kezdet program. A közelmúltban konferenciát tartott az Emberi Erőforrások Minisztériumának társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága, ahol beszámoltak a program részleteiről, és az ehhez fűzött reményekről.

Kovács Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a konferencián megtartott előadásában tájékoztatást adott az Európai Unió finanszírozásával létrejött Gyereksegély programokról. Ezeknek köszönhetően több ezer mélyszegénységben élő gyermeknek nyújtanak majd segítséget a legrászorultabb kistérségekben. Kiemelt tényként kezelte, hogy ezek a programok hosszú távra, legalább húsz-huszonöt évre szólnak, és várhatóan egész generációk életét könnyíthetik meg. Az államtitkár kitért arra, hogy a gyerekek és szüleik társadalmi felzárkózását segítő programokhoz tizenhárom milliárd forinttal járultak hozzá az elmúlt három évben, és a továbbiakban 2015-ig több mint húsz hátrányos helyzetű kistérségben kezdeményeznek az embereket segítő projekteket.

Bizakodásra ad okot, hogy a kormányzat létrehozta a Biztos Kezdet Gyerekházakat. Ezekből már most negyvennyolc működik a leghátrányosabb kistérségekben. Az intézményeket a helyi önkormányzatok tartják fenn, az idei évben hazai forrásból 293 millió forinttal járul munkájukhoz a kormányzat, így egyre több gyerekhez tudnak eljutni.

Langerné Victor Katalin, a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság helyettes államtitkára érdeklődésünkre elmondta, hogy nagyon sokféle tevékenységet lehet végezni, ahol nagyon szegény gyerekek élnek. A kötelező tevékenységek mellett a kertműveléstől egészen a szabadidős tevékenységekig terjed a skála, a kötelező tevékenységek közé tartoznak a gyerekházak, a közösségi házak illetve a Gyerekesély Bizottságok. Langerné Victor Katalin hangsúlyozta, hogy a korai segítségnyújtás rendkívül fontos a nagy szegénységben élők számára. Maguknak a kistérségeknek lehetőségük van arra, hogy ők állítsák össze a programokat, ők mérik fel, hány település vesz részt ebben, és ott melyik településeknek mi lenne a legmegfelelőbb program.

A helyettes államtitkár kiemelt fontosságúnak nevezte a Biztos Kezdet Gyerekházat, ami se nem óvoda, se nem bölcsőde. A gyermekek a gyerekházban a szülővel együtt vehetnek részt a szakemberek segítségével megtartott foglalkozásokon, közösen étkezhetnek, közösen játszhatnak. A szülő, aki előtt esetleg nem volt jó minta, itt tanulhatja meg, hogyan kellene a gyereket egészségesen nevelnie, hogy a társadalomnak hasznos tagjává váljon. Ha a szülőről kiderül, hogy írni-olvasni nem vagy csak nehézségekkel tud, az intézmény szakemberei beiskolázzák. Ezzel a szülők lehetőségei kitágulnak, könnyebben jutnak a későbbiekben munkához.

Langerné Victor Katalin szerint a gyerekek szempontjából fontos, hogy ne másolják a szülők életét, ne sajátítsák el a nem megfelelő viselkedésformákat. Ezzel ugyanis megnehezíthetik saját maguknak a beilleszkedést a társadalomba. A gyerekek ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy a későbbiekben nem tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon, a megelőzést ezért kiemelt kérdésként szükséges kezelni.

A Biztos Kezdet program lényegében a szegénység újratermelődésének megakadályozásáért jött létre. A kistérségek egymástól eltérő hiányoktól szenvednek: valahol például elég sok forrást fordítanak arra, hogy a települések között buszoztatni tudják a gyerekeket a szülővel a gyerekházakba, máshol viszont hiányzó szakembert, a fejlesztő pedagógust fizette meg a kistérség.

A program segítségével a kormány több évre terjedő terveket szeretne megvalósítani. A rövid távú cél, hogy a legkisebb gyermekeket is elérjék, hosszú távon pedig azt várják a programtól, hogy hatására csökkenni fog a szegénységben élők száma. Kérdésünkre, hogy miképpen értesülnek ezekről a programokról az adott települések érintettjei, a helyettes államtitkár asszony elmondta, hogy a kistérségek helyben találják meg a tájékoztatáshoz a legjobb eszközt. Egyes kistérségekben az utcán vagy rendezvényeken toboroznak, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai játszóbusszal járják a vidékeket. A kipakolt játékok láttán a gyerekek után hamar megjelennek a szülők is – ezzel lehetőség adódik a kapcsolatteremtésre, és fel tudják hívni a figyelmet a programra. A kisgyermekek mellett a kamaszoknak is szeretnének a program keretein belül támaszt kínálni, hogy a későbbiekben a tizenévesek be tudjanak jutni a közép- és felsőfokú intézményekbe.

További cikkek a rovatból
És változunk És változunk
Minden évben összefoglalót készítek az évemről. Ó, ha tudnátok, kedves Olvasók, mennyi minden nem kerül bele az efféle összegzésekbe, amiket közreadok. Még csak pont-pont-pont formájában sem írok le dolgokat. Hogy miért? Önmegtartóztatás – egész jó szöveg ugye? Nem írok le olyan dolgokat, amikről nem érzem, hogy az én történeteimen túlmutatva hasznosak lehetnek mások számára is. Meg hát az én vívódásaim nem tartoznak senkire, a mámorom meg, ki tudja, mire ingerelne másokat...
KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK
Roma és nem roma gyerekek divatterveit és ruháit mutatták be Budapesten. Az Amaro Trajo Alapítvány Varga Erika és a Romani Design szakmai vezetésével a roma kultúra hagyományait is bemutató kreatív-művészeti kurzust indított, amelyen több iskola diákjai vehettek részt a fővárosban és vidéken is. Olyan roma és nem roma fiatalok tanulhattak a program keretében, akiket érdekel a divattervezés.
Árverés Szintikéért Árverés Szintikéért
Árverésre bocsátják díjukat az V. Romani Filmfest győztesei. A Mosoly című dokumentumfilmmel Zsiga Ottó és Jánoska István első helyezést ért el a Romani Filmfesztiválon. A történet a nyolcéves Szikszai Szintiáról szól, aki kétszer tért vissza a bölcsőhalálból. Súlyos epilepsziát kapott, és az agysejtjeinek hetvenöt százaléka elhalt. A film az ő és az édesanyja mindennapos harcát mutatja be az életért.
Álmunk – filmbemutató és beszélgetés Álmunk – filmbemutató és beszélgetés
Az Álmunk című film roma és nem roma újságírók alkotása, amely a Romák - itthon Európában nemzetközi projekt keretében készült. A Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában megfilmesített történetek egy-egy roma embert vagy közösséget mutatnak be korszerű multimédiás módszerekkel.
Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban
Roma táncosok, zenészek, képzőművészek és filmkészítők mutatkozhattak be a hétvégén a Bethlen Téri Színházban. A rendezvényt a Roma Ellenállás napjára emlékezve szervezte meg a Színház vezetése. Nézze meg videónkat!
Új helyen a KuglerArt Új helyen a KuglerArt
Új helyre, a Sütő utcába költözött a KuglerArt. Az első szalonesten a nemrég elhunyt Balogh Balázs Andrásra és feleségére, Oláh Jolánra emlékeztek, családtagokkal, barátokkal közösen. Az esten a Szalon Színház művészei szórakoztatták a közönséget.
Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014) Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014)
A magyar cigányzenei és művészeti életben fogalom Buffó neve. Védjegy. A jó ízű, karakteres, kifejező hegedűjáték védjegye. Sokat tett azért, hogy hazánkon kívül is hírét vigye ennek a fontos hungarikumnak, a magyar nótának. Balog Zsolt kollégámmal sokszor készíthettünk vele interjút, legutóbb a Holland–Magyar Nóta Foundation koncertjén, a holland rezidencián. Nagyon nagy lelkesedéssel beszélt a kezdeményezésről, mely azon dolgozik, hogy életben tartsa a magyar cigányzenét. Sugárzott róla, hogy teljes szívvel harcol ezért az ügyért. Nekünk is sok erőt adott, ahogy ehhez a kérdéshez állt. Nem gondoltam volna akkor, hogy néhány rövid hónap múlva már csak emlékére fogok írni. Buffó Rigó Sándor 65 évesen hunyt el vasárnap. Isten nyugosztalja. Életútjának fölidézésével tisztelgünk emléke előtt.
Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok. Most Rigó Jánosra emlékezünk.
Életmenet Életmenet
Azt mondom el, amit én láttam, és nem azt, amit a hírekben olvashattak: ki beszélt, hol, mikor, hova utazik, kinek fejezi ki az elismerését, a részvétét… Erre ott vannak a hírportálok.
Fényerdők Fényerdők
A Petőfi Irodalmi Múzeumban március 21-től látható Világok útjain tárlat főleg portrékból áll, roma emberekkel a középpontban. A fotós Molnár Zoltán, aki bejárta Európát. A kiállítás gerincét főleg Erdélyből és Magyarországról származó felvételek alkotják, de készültek képek Montenegróban, egy koszovói roma telepen muzulmán cigányokról, Makedóniában, Bulgáriában egy roma esküvőn, és Dél-Franciaországban is. A fotókból korábban készült egy kötet is, Fényerdők címmel.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink