Bogdán Péter blogja

Még inkább nem

2013. március 30. | Bogdán Péter

Horváth Aladár és Farkas Flórián több évtizedes szembenállása vizsgálatakor az egyik alapkérdés: hogyan történhet meg az, hogy a roma politikus Farkas Flórián azokat támadja, akik szerint az Orbán-kormány rasszista, míg Horváth Aladár roma politikus magát Farkas Flóriánt ostorozza, ahogy mondja, a rasszizmus kiszolgálásért.

Horváth Aladár és Farkas Flórián újabb összecsapásának lehettünk szemtanúi a múlt héten. Az Országos Roma Önkormányzat elnöke többször is érdekes kijelentésre ragadtatta magát, de önmagában az eddigi politikai tevékenysége is indokolta a demonstratív fellépést. De mielőtt levonnánk a tanulságokat, elemeznünk kell, hogy milyen kül- és gazdaságpolitikai mozgatórugók húzódnak meg a háttérben Farkas Flórián, illetve Horváth Aladár megnyilvánulásai mögött. Horváth Aladár és Farkas Flórián több évtizedes szembenállása vizsgálatakor az egyik alapkérdés: hogyan történhet meg az, hogy a roma politikus Farkas Flórián azokat támadja, akik szerint az Orbán-kormány rasszista, míg Horváth Aladár roma politikus magát Farkas Flóriánt ostorozza, ahogy mondja, a rasszizmus kiszolgálásért.

Időnként meg kell állni, és érzelemmentesen kell tekinteni önmagunkra egy elképzelt, távoli jövőből. Számot kell vetni azzal, hogy kik vagyunk és mit is csinálunk mi most? A messzi távolból, mondjuk 2033-ból készült pillanatkép így nézne ki a ami állapotokról.

Szlovákiában dúl a harc a roma és a nem roma szülők között, mert a roma diákokat elkülönítik az ebéd idején. A vád az, hogy a cigány gyermekek piszkosak, és nem tudnak bánni az evőeszközökkel. Csehországban az ellenzék egyik vezetője arról ír, hogy a cseheknek nagyon oda kell figyelniük Budapestre. Túlságosan közel van. Orbán Viktor szellemisége ragadós. Egy-két cseh politikus hasonlóképpen eljutott már a hajléktalanok diszkriminálásának gondolatáig. Rómában az olasz politikusok úgy döntöttek, hogy megakadályozzák a bemenekülő romák szociális lakáshoz jutását. Szerintük elég nekik a lakókonténer. Franciaországban húszezer illegális roma bevándorlóból eddig tizenkétezret toloncoltak ki, és hasonló sors vár további nyolcezer cigányra is. A belügyminiszter szerint azért, mert az illegális roma bevándorlók felelősek a franciaországi bűnözés megnövekedéséért. Kanadában a menekültekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók szembefordultak az illetékes miniszterrel, Jason Kenney-vel, mert az – szerintük – az életükkel játszik, amikor korlátozza az egészségügyi ellátásukat. Közben a torontói Roma Közösségi Központ megállapította, hogy Kanadában körülbelül százhúsz-százharminc éve élnek roma bevándorlók és menekültek, és ezt eddig nem vették észre Ottawában. Többségük nem tapasztalta meg a kommunizmust és a fasizmust, diplomás értelmiségiek, sikeres vállalkozók. Most mégis harcolnia kell Gina Csanyi-Robah-nak, az érdekvédő szervezet vezetőjének, ugyanis a kanadai médiában sokszor Echo TV-s színvonalon beszélnek a nyolcvanezres roma közösségről. A rendőrség időnként ugyanúgy „szolgálja és védi” őket, mint Magyarországon: az egyik területen együttműködnek velük, a másik fronton meg támadják őket, mintha közös projektjeik nem is lennének. Nagy-Britanniában pedig David Cameron miniszterelnök üzent a választóinak, hazája rossz döntést hozott, amikor megnyitotta munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott közép-európai országok előtt. Az a baj velük, hogy nagyon megterhelik a szociális ellátórendszert. A briteknél nincs személyi igazolvány, de a bevándorlók talán majd kapnak ilyet, igaz, azt is hozzáteszik, hogy ez sok akadályba ütközne. (Nyilván azért, mert a britek is érzik, amit a magyarok a Rákosi-diktatúra alatt, amikor a romák fekete személyi igazolványt kaptak. Közvetlenül Hitler-bukása után, fenntartva az etnikai alapon történő, állami szintű regisztrálást és megkülönböztetést. Éppen egy olyan rezsim idején, amely Hitlerrel szemben határozta meg magát.)

Azaz 2013-ban nemcsak Magyarországon dúl a cigányellenesség, hanem minden olyan helyen, ahol jelen vannak. A romák idén világméretű diszkriminációval szembesülnek, és szerencsétlenség is sújtja őket. Miközben több fejlett országnak szándékában állna megsegíteni a romákat, a világgazdasági válság okozta feszültségek miatt jelentős társadalmi rétegek tömegesen ellenállnak ennek. Így a Martin Luther King alatt megvalósult, amerikai típusú társadalmi összefogásra nincs esély. Arra sem, hogy a cigányellenességben elől járó társadalmakban karhatalmi úton kényszerítsék ki az emberi jogokat, mint tették azt az amerikai polgárjogi mozgalom idején. A deszegregációra még esély sincsen, főként nem világméretekben, ugyanis a 2013-as nemzetközi romapolitikai problémákat maga alá gyűri a világgazdaság megrendülése miatt kialakult nemzetközi feszültség.

A nemzetközi romapolitikát magába foglaló tágabb kép valahogyan így néz ki: Észak-Korea és Dél-Korea viszonya pattanásig feszül. Erős orosz–amerikai szembenállás alakult ki Szíria, Izrael és Irán miatt. A világméretű gazdasági veszteségekből is eredően egyetlen vezető hatalom sem lehet közömbös az olaj miatt. Ki diktál a Közel-Keleten? A görög állam és Ciprus csőd közelébe jutott. Mindkét esetben azt mondta az Unió, hogy az adott országok rendbetételéből nem lesz precedens a többi ország számára. A valóság viszont az, hogy bármelyik tagállam megy csődbe az eurózónában, annak utána kell nyúlni, ugyanis a többiek sokat veszíthetnek azon, ha nem segítenek. Ráadásul Ciprus szele már Oroszországban is érezhető, azaz egyértelmű, hogy mit jelent az, amikor világgazdasági válságról beszélnek 2013-ban. A gyakorlat ezt mutatja: az USA, Oroszország, Kína, Kanada és az Európai Unió anyagi veszteségei konfliktusokat eredményeznek, és nemcsak nekik maguknak, hanem a szövetségeseiknek és a gazdasági partnereiknek is.

A nemzetközi politika tétje 2013-ban az észak-koreai és az iráni atomfegyver használatának megelőzése, a Phenjan–Teherán tengely közömbösítése. Ugyanis mindkét főváros geopolitikai helyzete alkalmas egy harmadik világháború kirobbantására. Ahol ilyen játszmák vannak, ott elsődleges szempont a katonai csapásmérő-képesség megőrzése, sőt annak megerősítése, ugyanis az sok tekintetben segíti a saját vagyon megtartását. De az ilyen stratégia azt is jelenti, hogy a nagypolitika szintjén szinte már nem is számítanak az emberi életek.

Az ilyen világpolitikai környezetben, ahol súlyos államérdekek ütköznek, az annak alárendelt nemzetközi romapolitika – anyaország nélkül – csak kevés vizet zavar, azt is csak a peremvidéken, és ha a gazdasági és politikai „örvények” ezt lehetővé teszik. Sokszor, bizony, nem teszik. Ékes példa erre az a körkép, amit az elmúlt hetek nemzetközi romapolitikai eseményei rajzolnak.

Az államközi feszültségek 2013-ban minden egyes országba beszivárognak, belföldi feszültségek formájában. Csak míg az államok között az országhatárok képezik a vagyonelhatárolás, a másik eltaposásának hivatkozási alapját, addig az országhatárokon belül ezt a „többségi normától” való eltérési jegyek teszik. Ilyennek számít például a roma azonosságtudat, amelyről azonban Ian Hancock roma egyetemi oktató kutatásai alapján azt lehet mondani, hogy még sokáig nem lehet egységes.

Már csak azért sem, mert állítása szerint Indiában soha nem létezett roma népcsoport, ellenben a középkori hadmozdulatok alatt volt egy közvetítő nyelv, amely a különböző eredetű indiai népcsoportok anyanyelvévé vált Bizáncban. Az eltérő indiai népcsoportok Indiából kiszakadva a külvilág szemében egy közösséghez tartoztak, ugyanis a hivatkozott közvetítő nyelvet mindenki beszélte. Vagyis a roma nemzetté válás anyaország nélkül indult el, és nem is fejeződött be a további vándorlások miatt. Ennek pedig van egy fontos következménye: a roma etnikum kettős kultúrájú népcsoportként létezik a világ minden országában, a cigány-magyarok pedig kétszeresen is kettészakadnak, a roma és a magyar azonosságtudatuk mentén is. A roma mivoltuk esetében azokra, akik építeni akarják a roma nemzetet, másfelől meg azokra, akik ebben nem hisznek. A magyar azonosságtudat mentén pedig a hazai politikai paletta minden irányába. Mindkét szakadáson belül megjelenik ugyanakkor az az alapkonfliktus, hogy a romák problémáit szociális vagy etnikai alapokon kell-e megoldani.

Az arany középútról kevesen beszélnek. Arról, hogy a romáknak mint etnikumnak jelentős szociális problémáik vannak, amelyeket kizárólag szociális alapokon lehet kezelni. A roma értelmiségnek, mint ahogyan az átlagos roma szavazónak, igénye van a kulturális igények kielégítésére is, hogy lehetősége legyen ezt intézményes keretek között megélni – a magyar mellett.

Amikor 2013-ban a világ – többek között a világgazdasági válság eredményeként – Korára és Iránra, az ő konfliktusukra koncentrál, és már emberi életekről is lemondtak a nagyhatalmak, akkor a nemzetközi romapolitika problémái nem élvezhetnek elsőbbséget. A világ lemond a roma közösségek szociális gondjainak megoldásáról, a roma emberek életéről. Most fontosabb a világbéke és a hatalmi erőegyensúly, mint az, hogy mi történik a romákkal Franciaországban, Kanadában, Olaszországban, Romániában vagy Magyarországon. A romák szociális gondjai 2013-ban pluszterhet jelentenek a világnak, arra meg már végképp nincsen keret, hogy a roma kulturális igényeket is kielégítsék. Egyszerűbb lélegeztető gépen tartani a cigányságot – esetleg majd lekapcsolni őket róla. Azaz a világpolitikából beszivárgott feszültségeket ma bárhogy lehet „kezelni”, büntetlenül.

A harmadik magyar köztársaság a világgazdasági válság beköszöntéig működtette a lélegeztető gépet. Most már a hazai parlamentben az újnácik részéről megjelent a lekapcsolás igénye is. A világgazdasági válság beköszönte előtt a hazai vezetők történelmi esélyt játszottak el. Azt az esélyt, amivel rendezni lehetett volna legalább olyan szintig a romák helyzetét, hogy most ne akarja pár százezer ember a vesztüket.

Mivel a világgazdasági válság beköszöntéig Magyarországon immáron „hagyománnyá” vált a romák „mesterséges lélegeztetése”, Orbán Viktor is csak a lélegeztető gép működtetésére koncentrál – de már csak látszólag. Hiszen azoknak is tetszeni akar, akik ki akarják kapcsolni a gépet. És ha mindenkivel megérteti, hogy „csak a látszatra” ad, akkor a nyomorgók támogatni fogják lépéseit. Azt, hogy a büntethetőségi korhatár 12 év lesz, és azt, hogy 16 év felett nem kötelező iskolába járni. Hogy szociális juttatásokat diszkriminatív módon lehet lefaragni. Hogy a karhatalomnak meg kell jelennie az oktatási intézményekben. A nyomorgó tömeg támogatni fogja a kétarcúságot, a »húzd meg, ereszd meg« romapolitikát, az erre alkalmas politikai bábokkal együtt. A romák védelmét a szavak szintjén és a megnyomorítását a gyakorlatban. A külvilágból hazánkba beszivárgott feszültség enyhítését, vagyis azt a megoldást, amit a világ nagyhatalmai kínáltak fel neki, amikor lemondtak az emberi életekről.

Egy ilyen hosszan megrajzolt kép után mit lehet mondani Farkas Flórián és Horváth Aladár több évtizedes szembenállásáról, és a múlt heti eseményekről? Farkas Flóriánt felháborítja, hogy kormányát rasszistának nevezik, hiszen szerinte a hatalmon lévő miniszterelnök követendő romapolitikát folytat. Az ORÖ pedig a jól bevált gyakorlatokat terjeszteni is kívánja egy uniós migrációs konferencián, miután Románia és Bulgária schengeni csatlakozását a Nyugat elutasította, éppen az ottani romák szociális migrációjától való félelmében. Pár nappal később az antirasszista világnapon Horváth Aladár és követői az Országos Roma Önkormányzat székháza előtt tüntettek, mert szerintük a romákat elnyomják Magyarországon, és ennek a jelképe éppen az Országos Roma Önkormányzat. A jogvédők szerint az Orbán-kormányénál csak a megvásárolt helytartók felelőssége a nagyobb, és nem titkolták, hogy Farkas Flóriánra gondolnak. Szerintük Farkas Flórián megszavazza a „népnyúzó”, antidemokratikus törvényeket, és hozzájárul a romák gettóba kényszerítéséhez.

Az Országos Roma Önkormányzat válaszképpen Horváth Aladár fellépését politikai haszonlesésnek minősítette, és azzal vádolta meg, hogy Bajnai Gordon kegyeit keresi. Egy olyan politikai körbe akar betagozódni, amely az elmúlt évtizedekben csak beszélt a rasszizmusról, de nem tett túl sokat a romákért. Az ORÖ álláspontja szerint a rasszizmus nem lehet politikai kártya egy kisebbség ellen, és még politikai haszonlesésből sem szabad rasszizmust kiáltani ott, ahol nincs, mert az komolytalanná teszi a faji előítéletek felszámolására irányuló törekvést.

Az ORÖ politikusai igazat mondanak, amikor azt állítják, hogy sem a kisebbség, sem a többség ellen nem lehet politikai kártya a rasszizmus. Az is igaz, hogy a baloldaliak, liberálisok sem tettek sokat a romákért, sőt ehhez képest többnek tűnik az, amit Orbán Viktor tesz most. Mégis kilóg a lóláb. Magyarországon 2010 óta nem kormányzás, hanem „rendszabályozás” folyik. Embert nem kímélve, pénzügyi és haszonszerzési alapokon. A világnak azért ez tűnik fel leginkább, mert – a világgazdasági válság közepette – ez sérti húsbavágó módon az anyagi érdekeit. A romákról már kevesebb szó esik, ők nem fájnak annyira. A világ szemében a romák helyzete nem államközi, hanem belföldi konfliktus, ott pedig „szabad a pálya”. Azt pedig nem lehet eltagadni, hogy Farkas Flórián segédkezik ebben. Nyilvánosan megvédi az Orbán-kormány „ereszd meg” romapolitikáját, a „húzd meg”-ről pedig hallgat. Sőt: meg is szavazza. A „húzd meg”-ről leginkább Horváth Aladár beszél.

Miközben az ismert jogvédőt megbélyegző válaszközleményben az ORÖ kihangsúlyozza, fel kell lépni a rasszista jogsértések ellen, Farkas Flórián nem tüntet a Magyar Gárda ellen. Nem csatlakozott Mohácsi Viktóriához és Osztolykán Ágneshez, amikor ők emelték fel a szavukat. És Osztolykán Ágnes megalázása kapcsán nem az jutott eszébe, hogy követelje az etikai bizottság összehívását, pedig a törvényhozás épületében nem akármilyen rasszista jogsértés történt: miután Osztolykán Ágnes LMP-s roma képviselőnőt meglopta a szintén roma származású tanácsadója, a Jobbik alelnöke, Novák Előd faji alapú „érvekkel” értelmezte a történteket. Azt állította: fehérgalléros cigánybűnözés jelent meg az országgyűlésben. És Szaniszló Ferenc Táncsics-díjával sem akart foglalkozni. Miközben közmegbotránkozást keltett mind Magyarországon, mind külföldön az ismert Echo TV-s újságíró kitüntetése, a műsorában hangoztatott a szélsőséges cigány- és zsidóellenes nézetei ellenére. Még az izraeli nagykövet is úgy érezte, hogy nemcsak a hazai zsidóság diszkriminálását kötelessége kifogásolni, hanem a romákét is, amikor a kormányt a Táncsics-díj visszakérésére szólította fel. Ugyanakkor Farkas Flórián a parlamentben hallgat, a jogvédő romákkal pedig le sem ül tárgyalni.

Az Unióban terjesztendő, állítólag bevált romapolitikai megoldásokat nem ismerik széleskörűen a társadalomban. A roma értelmiség döntő többsége nem sorakozott fel mögéje, hiszen nincs, aki nyilvános fórumokon vitatkozzon, beszélgessen erről velük. De Farkas Flórián nemcsak a romákat, hanem a lakosság nem roma részét sem tájékoztatja megfelelően. Elbújik a kritikus kérdések elől, pontosan úgy, ahogy ez a Fideszben divat. Az állítólag bevált romapolitikai megoldásokról azt biztosan elmondhatná az Unióban, hogy a siker titka a jó reklámszöveg, és az, ha nem kell róla tárgyalni a kétkedőkkel, az ellenzőkkel.

Farkas Flóriánról még azt is el kell mondani, hogy hozzájárult a roma holokauszt emléktáblájának eltávolításához, és láthatóan az sem kavarta fel, amikor Horváth Aladár és szimpatizánsai az antirasszista világnapon képletesen visszahelyezték. De Horváth Aladár biztosan csípi Farkas Flórián szemét, mert amikor a jogvédők azzal vádolták, hogy nem igazi romapolitikus, csupán a hatalom megvásárolt helytartója, akkor rögtön reagált, és Horváth Aladárt politikai haszonlesőnek minősítette.

Farkas Flórián politikai pályafutása a világgazdasági válságig arról szólt – mondanám húsz év múlva, visszatekintve 2013-ra –, hogy a lélegeztető gép megfelelő a romáknak, Horváth Aladáré pedig arról, hogy nem. Ezért állnak egymással szemben. A válság idején Farkas Flórián politikai (nem)tevékenysége azt üzeni, hogy elegendő a látszólagos működtetés is, Horváth Aladár viszont azt mondja, hogy még kevésbé az.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink