VideókZenés-táncos

Sokszínűség világszínvonalon

2013. április 8. | kutivili

CIGÁNYKERÉK – ROMA ÉRTÉKEK FESZTIVÁL

Április hatodikán ünnepeltük a roma kultúra napját. Ebből az alkalomból színes műsorok várták az érdeklődőket a MOM Kulturális Központban a Cigánykerék – Roma Értékek Fesztiválon. A fesztivál a zenétől a gasztronómiai ínyencségeken át a látványos divatbemutatókig mindenféle érdekességet magába foglalt. Nem titkolt célja az volt, hogy minél szélesebb közönséget szólítson meg, és megismertesse velük a roma kultúra gazdagságát és a páratlan roma hagyományokat.

A műsorban felléptek többek között a Rajkó Tálentum Tánc- és Zeneművészeti Iskola, Dresch Mihály, Lukács Miklós, a Roma Hungaricum, a Jazztrio – Snétberger Központ tanítványai, köztük Varga Tivadar, Máté Simon és Berki Károly. Összességében zeneileg roppant sokszínű volt a program. Legtöbben az autentikus cigányzene sajátos stílusjegyeit és színeit mutatták meg, de ifj. Kállai Ernő hegedűművész és partnere Balázs János zongoraművész megvillantották, hogy a klasszikus zenében is az egyik legvirtuózabb műfaj a cigányzene. A két komolyzenész Sarasate nagyon közismert Cigánymelódiák című művét adta elő. A produkció lehengerlő volt, és osztatlan sikert aratott.

Valamennyi zenei programról elmondható, hogy mindenki tetszését elnyerték. A kulturális központ egy másik termében a Karaván társulat Banyamesékkel szórakoztatta a kicsiket. A Romani Design bemutatóján legfrissebb divatirányzatok tárultak fel a divatra fogékonyak előtt, a Karaván színházi társulat pedig „A show folytatódik” című interaktív darabot mutatta be.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere négy órakor kezdődő beszédében elmondta, hogy az országban minden gyermek egyaránt számít, és hogy segíteni kell a szegény sorban felnövők felemelkedését. A romák felzárkóztatást több program segíti. A kormányzat szeretné anyagilag támogatni a főiskolára vagy egyetemre készülő, hátrányos helyzetű diákokat. Balog Zoltán úgy fogalmazott: három utat, vagy inkább a romák háromféle értelmezését látja ma Magyarországon. Az első szerint minden roma áldozat, őket sajnálni kell, mert az áldozatoknak mindig igazuk van. A másik értelmezés úgy fogalmaz, hogy tulajdonképpen minden roma bűnös. És ha van is kivétel, az nem számít; és a romáknak sosincs igaza. A harmadik értelmezés szerint ha valakinek van emberi méltósága – és mindenkinek van –, akkor annak emberi felelőssége is van. A törvény előtt egyenlők vagyunk: tehát a magyar államnak mindenkit meg kell védenie, akit fenyegetnek, és mindenkit meg kell büntetni, aki fenyeget – akár gyűlöletbeszédben –, legyen az cigány vagy nem cigány.

A kormányzat a harmadik út mellett döntött. Támogatni, segíteni kell azokat, akik akarnak, de nagyon mélyen vannak. És segíteni kell azokat is, akik ma még nem akarnak, akiknek meg kell tanítani az akarást, a legfiatalabb korban.

Kovács Zoltán, a társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, hogy a fellépő művészek felkérés alapján kerültek a fesztivál műsorába. Az államtitkár szerint keresni kell a lehetőséget, hogy a Cigánykerék a jövőben is tudjon működni. A nemzetközi média érthetetlen módon nemigen érdeklődött az esemény iránt. Kovács Zoltán véleménye szerint a nemzetközi sajtó inkább csak a botrányokra figyel föl, a hétköznapok eredményei vagy az ilyenfajta események kisebb érdeklődést váltanak ki. Az emberi jogok védelme rendkívül fontos része a romák és nem romák együttélésének, de a küzdelem, ami immár másfél-két éve folyik a Nemzeti Felzárkózási Stratégia sikeréért, az a hétköznapokban, a józan ész kategóriájában található.

Németh Kristóf színészt teljesen elvarázsolták a fantasztikus muzsikusok, a kitűnő táncosok. Reméli, hogy szép hagyomány lesz ebből a fesztiválból. Véleménye szerint a sajtónak nagy a szerepe abban, hogy a hasonló események pozitív példaként jussanak el a többségi társadalom felé.

Szerettük volna megszólaltatni Farkas Flóriánt is, hogyan látja a program sikerét és jövőbeni lehetőségeit, de indoklás nélkül elzárkózott az interjútól. Nagy kár, mert jó lett volna, ha mond érdemi dolgokat is, nem pedig a felszólalásában elhangzott közhely-bombákat szórja a közönségre.

A fesztivál szinte végig telt házat vonzott, rengeteg érdeklődő volt kíváncsi a roma kultúrára és a roma művészekre. Bízzunk abban, hogy a program folytatódik, mert az már bebizonyosodott, hogy komoly igény van rá.

További cikkek a rovatból
Karaván Família az Erzsébet téren Karaván Família az Erzsébet téren
A Karaván Família is színesítette a Budapesti Főutca Fesztivál és a Miénk a Belváros Főutcája nemrég megrendezett programsorozatát. Ellátogattunk az eseményre. Produkciójuk, mint látható, fergeteges hangulatú volt. Senki nem bírt megmaradni egy helyben, volt, aki énekelt vagy dúdolt, akadtak a közönségben olyanok is, akik táncra perdültek a Família zenéje hallatán. Több dal elhangzott a legutóbbi albumukról. A zenekar vezetőjével, Nagy Istvánnal erről is beszélgettünk.
KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK
Roma és nem roma gyerekek divatterveit és ruháit mutatták be Budapesten. Az Amaro Trajo Alapítvány Varga Erika és a Romani Design szakmai vezetésével a roma kultúra hagyományait is bemutató kreatív-művészeti kurzust indított, amelyen több iskola diákjai vehettek részt a fővárosban és vidéken is. Olyan roma és nem roma fiatalok tanulhattak a program keretében, akiket érdekel a divattervezés.
Árverés Szintikéért Árverés Szintikéért
Árverésre bocsátják díjukat az V. Romani Filmfest győztesei. A Mosoly című dokumentumfilmmel Zsiga Ottó és Jánoska István első helyezést ért el a Romani Filmfesztiválon. A történet a nyolcéves Szikszai Szintiáról szól, aki kétszer tért vissza a bölcsőhalálból. Súlyos epilepsziát kapott, és az agysejtjeinek hetvenöt százaléka elhalt. A film az ő és az édesanyja mindennapos harcát mutatja be az életért.
Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja
Kállai Kis Ernő sokkal nagyobb szenvedéllyel beszél fia és unokája eredményeiről, mint a sajátjáról. A világszerte klarinétkirályként ismert, Liszt-díjjal és Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kállai Kis Ernővel visszamentünk egy kicsit az időben, kezdve az első közös játéktól a fiával, az unokája nemzetközi sikereinek érintésével egészen addig, mikor is teljesen véletlenül kapcsolatba került a klarinéttal.
Álmunk – filmbemutató és beszélgetés Álmunk – filmbemutató és beszélgetés
Az Álmunk című film roma és nem roma újságírók alkotása, amely a Romák - itthon Európában nemzetközi projekt keretében készült. A Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában megfilmesített történetek egy-egy roma embert vagy közösséget mutatnak be korszerű multimédiás módszerekkel.
Sikerre ítélt együttműködés Sikerre ítélt együttműködés
Frido Diepeveenel már sokszor beszélgettünk, elkísértük muzsikálni is. Megtapasztaltuk, mennyire elkötelezettje műfajnak, és megvan benne a kellő alázattal is, hogy folyamatosan tudjon fejlődni. Ennek érdekében vesz leckéket a cigányzene egy jeles képviselőjétől, ifj. Kállai Kis Ernőtől.
Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban
Roma táncosok, zenészek, képzőművészek és filmkészítők mutatkozhattak be a hétvégén a Bethlen Téri Színházban. A rendezvényt a Roma Ellenállás napjára emlékezve szervezte meg a Színház vezetése. Nézze meg videónkat!
Új helyen a KuglerArt Új helyen a KuglerArt
Új helyre, a Sütő utcába költözött a KuglerArt. Az első szalonesten a nemrég elhunyt Balogh Balázs Andrásra és feleségére, Oláh Jolánra emlékeztek, családtagokkal, barátokkal közösen. Az esten a Szalon Színház művészei szórakoztatták a közönséget.
Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal
»A hangszerek világa« koncertsorozat keretében Balázs János zongoraművész tartott »hangszerismerkedőknek« szóló délutánt április 26-án szombaton. A Jakobi László hangversenyrendező által szervezett sorozat „tanévzárójára” stábunk is ellátogatott. Jó volt látni, hogy a fiatal művész mennyire ért a gyermekek nyelvén. Szórakoztatóan mesélt a hangszer történetéről, bevonta a gyerekeket a beszélgetésbe, sőt még a zongorajátékba is. A lurkók nagyon élvezték, gyorsan elrepült az egy óra, a folytatásra most néhány hónapot várniuk kell.
Zenével az emlékmű megépítése ellen Zenével az emlékmű megépítése ellen
A budapesti Szabadság téren, a tervezett német megszállási emlékmű ellen tiltakozó kordonbontókat egy alkalmi koncerttel ajándékozta meg Surányi Judit és csapata, egy flash mob keretében. A szomorú dalt fiatal roma muzsikusok adták elő. Nézze meg a helyszínen készült videónkat!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink