Bogdán Péter blogja

A rettegés mélye

2013. április 20. | Bogdán Péter

Bándy Kata, Páva Zsolt lánya, Bara József, Boston és Agárd kapcsán a brutalitást rá lehet kenni a roma származásra vagy a „magyar rasszizmusra”. Bostont az iszlám radikalizmusra vagy belpolitikai ellentétekre. Az agárdi csecsemőhalált a szektásodásra. A valóság mégis az, hogy mi mindannyian félünk, és ahol támadók meg áldozatok vannak, ott az érzelmi és fizikai félelmek határozzák meg a tetteinket.

Az elmúlt időszakban olyan sok erőszakos esemény történt Magyarországon és a világban, hogy nem lehet elmenni mellettük szó nélkül. Az ember csak kapkodja a fejét. Pécsen meggyilkolják Bándy Katát, a huszonöt éves rendőrségi pszichológust. A fél ország napokig semmi mással nem foglalkozik, csak a brutális gyilkossággal. Amikor végre ítéletet hirdetnek, megjelennek az újabb hírek, amelyek szerint szintén Pécsett, Bándy Kata megölésének helyszínéhez közel rátámadtak a pécsi polgármester, Páva Zsolt lányára, aki szerencsére túlélte az erőszakot. Majdnem két héten át tart a hajsza a médiában és a városban az elkövető után, és amikor kézre kerül a tettes, akkor jön a hír, hogy Izsákon a rendőrök állítólag agyonverték Bara Józsefet. Bándy Kata, valamint Páva-lány megtámadása kapcsán mindenkinek az fáj, hogy a feltételezett elkövetők roma. A végén már a Baranya Megyei Cigány Nemzetiségi Önkormányzat és az Országos Roma Önkormányzat is beszállt az „ügy rendezésébe”, és vérdíjat tűz ki.

Ha azt gondolnánk, hogy ezzel minden rendben van, akkor derül ki, hogy tévedünk. Ugyanis a galamus.hu-n azt pedzegetik, hogy Bara József nemcsak erdélyi magyar volt, de erdélyi roma is. De most senkinek nem jut eszébe cigányozni, és senki sem kínál százezreket a nyomravezetőnek. Arról viszont olvashatunk, hogy Bara József cukorbeteg volt, és a kényszervallatással együtt ez okozhatta a halálát. A „veréses kihallgatás” két elkövetője állítólag azt mondja, hogy Bara József fokozatosan produkálta a cukorbetegség jeleit, és amikor ezt látták, azonnal segítettek neki, egészségügyi ellátásban részesült. Ekkor már nem akarták megtörni az ellenállását, és még akkor is segítették, amikor az áldozat szidalmazta őket. Szűcs László ügyvéd szerint vizet adtak neki, szájon át lélegeztették, vizes ruhás borogatással, oldalfektetéssel próbálkoztak, annak ellenére, hogy amikor közelítettek az eljáró rendőrök Bara József felé, akkor az minduntalan rájuk támadt, a betegsége okozta sokkos állapot miatt. A boncolás eredménye szerint valószínűleg azért alkalmaztak erőszakot, mert a leesett vércukorszint és az elfogyasztott alkohol olyan agresszívvé tette Bara Józsefet, hogy a két rendőr még megbilincselve is nehezen tudta megfékezni. Ugyanakkor a Blikk értesülései szerint ennek ellentmond a koronatanú, egy rendőr kolléga vallomása. Ő úgy látta, hogy amint kiszállt a kocsiból Bara József, azonnal verni kezdték, és a földön vonszolva vitték be az épületbe. Bara még tiltakozni sem tudott, csak nyöszörögni. A harmadik rendőr hiába szólt kétszer is a kollégáira, hogy hagyják már abba, a társai még őt is megfenyegették. A Blikk úgy tudja, hogy Bara Józsefnek megrepedte a veséje, leszakadt a lépe, az ágyékét sem kímélték, és több csontja eltörött. A megvádolt rendőrök viszont állítják, hogy szakszerűen jártak el a kényszerintézkedés során. A két rendőr szolgálati viszonyát megszüntették, és felmentették az izsáki kapitányság vezetőjét. A román külügyminiszter diplomáciai ügyet csinált a történteket hallva, Pintér Sándor belügyminisztert pedig a kínzás elleni európai bizottság faggatta, a többi között Bara József halála miatt is.

Mindezt látva, hallva szeretnék hinni abban, hogy nem fajulnak el még jobban a dolgok. De jó hírek helyett jönnek a még rosszabbak: Bostonból is véres képsorok érkeznek, ott maratoni futókat és a nekik szurkoló gyerekeket, felnőtteket robbantanak fel. Nem is csak egy pokolgép robban, hanem a „biztonság kedvéért” kettő-három, különböző helyeken. Hadd gondolják azt a bostoniak, hogy a város egyik pontján sincsenek biztonságban. A helyzet annyira komoly, hogy egy kontinenssel odébb az oroszok bejelentik a fokozott biztonsági intézkedéseket, mert komolyan veszik az amerikai terrorcselekményt, és azt, hogy az elkövetők állítólag csecsenek.

De a borzalomnak még nincs vége, kiderül ugyanis, hogy Agárdon halálra éheztette a gyermekét egy házaspár. És nem azért, mert nem szegények voltak, hanem, mert állítólag őszintén hittek abban, hogy fénnyel is lehet táplálni a tizenkilenc hónapos babát. Még nincsenek pontos információk a jegyzet írása idején, de nagyon azt érzem, hogy ez a kegyetlen emberölés is a hétköznapjaink „szappanoperájává” válik majd.

Pedagógusként a következőt gondolom az erőszakról: két olyan pszichés alapeset van, amikor az emberek brutálissá válnak. Az egyik az érzelmi, a másik a fizikai félelmekre épülő „vészhelyzet”. Az érzelmi félelmek leginkább gyermekdednek minősíthetők, hiszen nincs semmi másról szó, csak arról, hogy „nekem valami nagyon kell”. Akkor érzem jól magam, ha az a valami az enyém, és ha elveszik tőlem, akkor azt akár erőszak útján is visszaszerzem. Tudat alatt attól félek, hogy amit nem kapok meg, vagy elveszítek, az olyan mértékben borítja fel a lelki egyensúlyomat, hogy nem tudom majd feldolgozni, ezért inkább vállalom az erőszakot. A fizikai félelem leginkább a „sarokba szorítottság” érzését jelenti. Például annyira félek a veréstől, hogy – magam számára szinte észrevétlenül – brutálisabbá válok azzal a személlyel, akitől a verést várom. A saját védelmem aránytalanul agresszív lesz, és mint gyenge ember – a „legjobb védekezés a támadás” alapon – én ütök először.

Bándy Kata, Páva Zsolt lánya, Bara József, Boston és Agárd kapcsán a brutalitást rá lehet kenni a roma származásra vagy a „magyar rasszizmusra”. Bostont az iszlám radikalizmusra vagy belpolitikai ellentétekre. Az agárdi csecsemőhalált a szektásodásra. A roma vagy nem roma származás, a vallási vagy politikai nézet önmagában nem motiválója a brutalitásnak. Nem ezek a tulajdonságok és emberi jellemzők az igazi hajtóereje az erőszaknak. A valóság az, hogy mi mindannyian félünk, és ahol támadók meg áldozatok vannak, ott az érzelmi és fizikai félelmek határozzák meg a tetteinket.

A származás, a hit és politikai meggyőződés csak a félelem becsomagolása, mégpedig azokban az esetekben, amikor a támadó vagy az áldozat nem kezeli tárgyilagosan őket, hanem – kellő ismeretek hiányában – érzelmi alapú félelmeket köt hozzá: sztereotípia, előítéletes gondolkodás vagy diszkrimináció formájában. De még ilyen esetekben is csak látszólag határoznak meg bármit is, hiszen elegendő ismeret birtokában a lepel lehull, és az érzelmi alapú félelmek eloszlanak, vagyis kiderül, hogy csak ürügyek a félelem elleni küzdelemben. A színfalak mögött, a valóságban soha sincs más, mint a puszta szorongás.

Csakúgy, mint A rettegés mélye című horrorfilmben. Ott arról van szó, hogy ha valaki belenéz a pincében lévő feneketlen lyukba, akkor azzal furcsa dolgok történnek. Vagy egy bohóc-baba zaklatja, vagy egy balesetben meghalt gyermekkori barátnő, vagy a részeges apja, míg végül a szereplők rá nem jönnek, hogy mindenkit az fog üldözni, mindenkinek azzal kell megküzdenie, amitől vagy akitől a legjobban fél. A rettegés a lényeg, és nem a bohóc-baba, vagy a halott kislány meg a brutális apa. Előfordulhat, annyira retteg valamitől, hogy a végén megtörténik velünk, hiszen ijedtünkben úgy védekezünk, hogy a hárítás helyett éppen előidézzük a bajt. Úgy próbáljuk elkerülni a rettegést, hogy közben belenézünk abba a pincelyukba, amivel éppen életre keltjük a félelmet.

Ez nemcsak azért durva, mert azokhoz az erőszakos eseményekhez vezetett, amelyeket fentebb említettem, hanem azért is, mert ennek mentén – ha igazak az első hírek – Agárdon azért halt meg a baba, mert a szülők annyira féltették a gyermeküket a szenvedéstől, a haláltól, hogy ezektől fényevéssel próbálták megóvni. Vagyis az agárdi szülők is „belenéztek a pincelyukba”. És az a két pécsi férfi is „belenézett”, aki attól félt, hogy nem elégül ki szexuálisan. Vagy az a két nő, aki attól tartott, hogy bántódása esik. És feltehetőleg belenéztek azok a rendőrök is, akik Izsákon attól rettegtek, hogy nem tudják uralni a helyzetet, hogy túlnő rajtuk a történet. Meg az a Bara József is, aki talán attól félt, hogy szorulni fog, és ezért ellenállt.

Mint ahogyan belenéztek Bostonban is, mert az Obama-kormányzat tényleg üldözőbe vette a rettegőket.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink