Zenés-táncos

Yeni Raki Roma Sátor a Szigeten

2013. július 4. | GGy

Idén is várják a roma zene kedvelőit a Szigeten. Könnyű lesz megtalálni a helyszínt a forgatagban, hiszen a Roma Sátor előtt a Radzsasztánból érkező Kawa Zenei Cirkusz misztikus-mágikus produkciója lesz látható. A legősibb indiai utcai mutatványosok művészetét bemutató előadásokat élő zenével kísérik, a cirkuszi elemek táncból, színházi produkciókból és bábszínházból állnak.

Az esti koncertek előtt – a tavalyi évhez hasonlóan – a Snétberger Zenei Tehetség Központ tanítványai mutatkoznak be. A részletes program szerint a külföldi roma zenekarok mellett fellép a Roma Sátorban a Vojasa, Kanizsa Csillagai, Roma Hungaricum, Harmónia Garden, valamint Balogh Kálmán és a Gipsy Cimbalom Band.

A Roma Sátort idén is Kása Béla fotóművész képei díszítik. A művész 1973 óta járja Erdély eldugott falvait és India cigányok lakta vidékeit. Több mint harminc éve fényképezi nagy szeretettel, hozzáértéssel és lélekkel az ott élő zenészeket, pásztorokat és táncosokat. Fotóin, amelyek évek óta láthatók a Roma Sátorban, találkozhatunk olyan erdélyi muzsikusokkal is, akikről már csak ezek az emlékek maradtak.

Nézze meg tavaly készült videónkat!

További cikkek a rovatból
Karaván Família az Erzsébet téren Karaván Família az Erzsébet téren
A Karaván Família is színesítette a Budapesti Főutca Fesztivál és a Miénk a Belváros Főutcája nemrég megrendezett programsorozatát. Ellátogattunk az eseményre. Produkciójuk, mint látható, fergeteges hangulatú volt. Senki nem bírt megmaradni egy helyben, volt, aki énekelt vagy dúdolt, akadtak a közönségben olyanok is, akik táncra perdültek a Família zenéje hallatán. Több dal elhangzott a legutóbbi albumukról. A zenekar vezetőjével, Nagy Istvánnal erről is beszélgettünk.
Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja Zeneművészet magas fokon – A Kállai család három generációja
Kállai Kis Ernő sokkal nagyobb szenvedéllyel beszél fia és unokája eredményeiről, mint a sajátjáról. A világszerte klarinétkirályként ismert, Liszt-díjjal és Arany Érdemkereszttel kitüntetett Kállai Kis Ernővel visszamentünk egy kicsit az időben, kezdve az első közös játéktól a fiával, az unokája nemzetközi sikereinek érintésével egészen addig, mikor is teljesen véletlenül kapcsolatba került a klarinéttal.
Sikerre ítélt együttműködés Sikerre ítélt együttműködés
Frido Diepeveenel már sokszor beszélgettünk, elkísértük muzsikálni is. Megtapasztaltuk, mennyire elkötelezettje műfajnak, és megvan benne a kellő alázattal is, hogy folyamatosan tudjon fejlődni. Ennek érdekében vesz leckéket a cigányzene egy jeles képviselőjétől, ifj. Kállai Kis Ernőtől.
Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok. Most Rigó Jánosra emlékezünk.
Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal Ilyen a zongora! Hangszerbemutató Balázs Jánossal
»A hangszerek világa« koncertsorozat keretében Balázs János zongoraművész tartott »hangszerismerkedőknek« szóló délutánt április 26-án szombaton. A Jakobi László hangversenyrendező által szervezett sorozat „tanévzárójára” stábunk is ellátogatott. Jó volt látni, hogy a fiatal művész mennyire ért a gyermekek nyelvén. Szórakoztatóan mesélt a hangszer történetéről, bevonta a gyerekeket a beszélgetésbe, sőt még a zongorajátékba is. A lurkók nagyon élvezték, gyorsan elrepült az egy óra, a folytatásra most néhány hónapot várniuk kell.
Zenével az emlékmű megépítése ellen Zenével az emlékmű megépítése ellen
A budapesti Szabadság téren, a tervezett német megszállási emlékmű ellen tiltakozó kordonbontókat egy alkalmi koncerttel ajándékozta meg Surányi Judit és csapata, egy flash mob keretében. A szomorú dalt fiatal roma muzsikusok adták elő. Nézze meg a helyszínen készült videónkat!
Komoly manőverek csellón – Duka Elemér csellista Komoly manőverek csellón – Duka Elemér csellista
Nagy élmény olyasvalakit élőben hallgatni, aki a hegedű jóval nagyobb méretű testvérén olyan virtuozitással játszik, mintha az egy félkezes, könnyen „bejárható” hangszer lenne. Duka Elemér nem véletlenül ismert és elismert zenésze napjaink pezsgő komolyzenei életének. Csellójátéka kristálytiszta, virtuóz és könnyed.
Türelmes srác Türelmes srác
Lassan már egy éve, hogy Farkas Zsolt megnyerte az Ének iskolája című tévés tehetségkutató versenyt. A fiatalember most 15 éves, és az utóbb egy esztendeje azzal telt, hogy fellépett jó néhány koncerten. Egy budapesti szórakozóhelyen találkoztunk vele, ahol az új lemezéről is énekelt.
Vérprofizmus több szólamban – Vörös Tamás cimbalmos Vérprofizmus több szólamban – Vörös Tamás cimbalmos
Vörös Tamás olyan könnyedséggel, és vérprofi pontossággal játszik a milliónyi húrból álló cimbalmon, ami nagyon nagy ritkaság. Bár a hegedű volt a legelső hangszere, mégsem az lett az igazi, de az első találkozás a cimbalommal egyértelmű és mindent eldöntő volt számára.
Somnakaj Somnakaj
Több ismert hazai művész előkészítő munkája nyomán megszületett az első roma sorsjáték, a Somnakaj. Mi az egyik nyilvános próbán jártunk. Az ősbemutató a Művészetek Palotájában lesz április 4-én, este héttől. Nézze meg videónkat!
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink