Nili blogja

Örök megvetés hulljon a fejetekre!

2013. július 25. | Nili

Elsőfokú ítélet várható a cigánygyilkosságok ügyében

A Budapest Környéki Törvényszék augusztus 6-ára tűzte ki az elsőfokú ítélet kihirdetését a romák elleni, hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében.

A II. világháború óta nem látott ilyen vérfagyasztó gyilkosságsorozatot ez a világ. „A népirtás többet nem történhet meg! Azt nem engedi a társadalom!” Ó, dehogynem! – mondom én sokadszor, és mégis úgy néztek vissza rám, mintha elment volna a józan eszem. Megkérdezhetem, miért húz csuklyát a fejére a mélyen tisztelt társadalom, a fülébe mért nyom füldugót, s az orrát is mért fogja be, hogy ne érezze a vérző sebek jellegzetes szagát? Nem is régen, 2008–2009 folyamán ötvenöt védtelen cigány embert érintő gyilkosságsorozat valósulhatott meg hazánkban. Felnőttek és gyermekek egyaránt voltak az áldozatok között, közülük hatan nem élték túl az orvtámadásokat.

Előzmény nélkül, sikító robajra ébredtek a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Piricsen élők 2008-ban. Éjjel törtek rájuk. Aljasul. Csóró hatvannégy éves, sokat megélt asszony, aki a romáknál már igen vénnek számít, s aligha volt könnyű addig az élete, de el sem tudta képzelni, hogy annak úgy kell végződnie, hogy szabályos kivégzőosztag várja kis házának az ajtaján túl. Kiszaladt a vaksötétségbe, közvilágítás semmi, csak a nagy lángok félelmetes fénye. Addigra a molotovkoktéltól úgy égett a falu végi ház, mint egy darab használt papír. Senki, semmi nem védhette meg őket. Hiába szaladt, a lábába fúródtak a lövedékek. Lőttek rá, mint egy állatra.

Még az év novemberében, Borsod-Abaúj-Zemplénben, Nagycsécsen támadtak újra a gyilkosok. Előtte több alkalommal szemléztek, felmérték az áldozatok elhelyezkedését, esetleges védekezésük lehetőségeit. Vadászni készültek. Az előzőeken felbuzdulva vérszemet kaptak. Felokosították magukat, s örömmel nyugtázták, hogy senki nem is sejti szándékukat. Elhintették a félelem magját, és olyan helyszínt igyekeztek választani, ahol hirtelen és meglepetésszerűen támadhatnak. Az akarták bizonyítani, hogy bármikor és bárhol gyilkolhatnak, büntetlen marad a tettük. A technika ugyanaz: éjszaka, a település cigányok lakta részén támadnak. Csak a célzás volt sokkal pontosabb. Egy negyvenhárom éves férfi és egy nő halt aznap éjszaka méltatlan halált. Kivéreztették őket. Nem is tudták miért, kiért haltak meg, és hogy hogyan eshetett ez meg velük. Nem követtek el semmit. Csak élni akartak. Cigányként. Ezért ugyan még nem kéne meghalni senkinek. Itt kellett hagyniuk mindenkit nagy hirtelen, búcsú nélkül. Az utolsó pillanatban is választ kerestek, de menniük kellett erről a földről, válaszok nélkül.

A bomlott elméjűek alighanem örömtáncot lejtettek, s egy pofa sör mellett ünnepeltek. Okkal. Hiába volt a százfős nyomozócsoport meg a sosem látott mértékű, százmilliós kézre kerítői díj, senki nem sejtette, hogy ők a gyilkosok. Fekete hősöknek érezhették maguk. Ezen felbuzdulva nem is mentek messzire a következő alkalommal. Maradtak Pest megyében, irány Tatárszentgyörgy, felmérték a terepet és lecsaptak. Ugyanaz a technika, most viszont hidegvérrel lőttek gyermekre is, hogy bizonyítsák, céljuk a népirtás! Nem kevesebbet akartak elérni, mint minden cigány – gyermek, felnőtt és öreg – kiirtását és megfélemlítését. Robika, az ötéves kisfiú és az apja nem talált időben menedéket. Amikor kirohantak a lángoló házból, a gyilkosok fegyvere elé kerültek. Az előzmények miatt az apa talán már sejtette, hogy a házukba dobott molotovkoktél az ellenük irányuló halálos támadás kezdete. Talán azt is sejtette – nem tudhatom –, hogy a vesztébe rohan, de azt tudta, muszáj kiszaladni, kezében a gyerekkel, különben elevenen elégnek. Alig ért ki, már lőttek is rá. Esélye sem volt. Csonka család maradt utánuk, soha nem múló fájdalommal, nem feledhető emlékekkel.

Közben országszerte minden cigány számára bizonyossá vált, hogy bárki és bármikor célpont lehet, s a rendőrség, a kormány, semmilyen szervezet nem tudja megvédeni őket. Tatárszentgyörgyön élt akkoriban az egyik testvérem, a szomszédos faluban az összes többi családom. A túlélőkkel együtt gyászolták meg a holtakat, velük virrasztottak, velük sírtak, velük féltek. Aztán összeültek, s papírra rajzolt terveken próbálták felkészíteni egymást az elképzelhetetlenre. „Hogyan mentsük meg a gyermekeinket, ha már nekünk meg kell halnunk? Mik lehetnek a ház legbiztosabb pontjai? A gyermekeket meg kell menteni.” Csak ezek a gondolatok emésztették esténként az összegyűlt családokat.

Tiszalök, 2009 április. Éppen nyílni kezdtek a virágok a hideg tél után. Vértől lett mocskos a ház fala. Egy roma férfit lőttek agyon. Többen támadtak ellene, esélye sem volt védekezni. Nem követett el semmit, egyszerűen csak likvidálták. A barna bőre volt a bűne.

Ugyanazon év augusztus 3-a, Szabolcs, Kisléta. Több lövéssel, élvezettel gyilkoltak a mocskok. Hónapokig küzdött az életéért a tizenhárom éves kislány, maradandó károsodással, de életben maradt, nem úgy a drága anyjáé, aki még aznap elhunyt. Jámbor, fegyvertelen nőkre, asszonyokra lődöztek, lesből.

Végül, az ellentmondó sajtónyilatkozatok ellenére 2009. augusztus 21-én, a nemzetbiztonságiak részvételével, külföldi híváselemzés alapján négy férfit tartóztattak le: K. Árpádot K. Istvánt, P. Zsoltot és Cs. Istvánt. Éppen újabb gyilkosságra készültek a Nógrád megyei Ipolytarnócon.

A napokban első fokú döntés születhet. Vajon milyen büntetés jár ezeknek a hidegvérű gyilkosoknak, akiknek a hozzátartozói úgy mentek el a tárgyalásra, hogy pólóikra a vádlottak képét nyomtatták, s hozzá azt a szó ragasztották: heroes = hősök.

Gyalázat, amit tettek. Nem átkot, annál súlyosabbat mondok rájuk. Soha el nem múló megvetés hulljon a fejükre, amiért emberi életeket oltottak ki, és nem kisebb gyalázat, hogy a családjaik büszkék erre. Szégyen borítsa lelküket, ha van, és egész életüket, amiért ártatlan cigány családoknak arra kellett készíteniük terveket, hogy ki haljon meg először.

Isten fizessen meg nekik, kinek-kinek mérték szerint. Amit ők mértek nekünk, amit ők szántak a népünknek, kapják vissza megpúpozva, bőséggel.

Várjuk az ítéletet. A társadalomnak ki kell vetni magából az ilyen embereket. Fekélyek ők, melyek megrontják az egész testet. Bűnhődniük kell – és nem a földi időkig, hanem az örökkévalóságig.

További cikkek a rovatból
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Színház élmény a Gellért-hegyen Színház élmény a Gellért-hegyen
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
Elég már a megjátszásból Elég már a megjátszásból
Tavaly írtam egy blogbejegyzést Szilveszter alkalmából. Önvallomás volt és egyben felszabadító fogadalomtétel. Abban a bejegyzésben bevallottam, hogy időnként nem cselekszem a társadalom által meghatározott „helyes” mérce szerint, sőt hibázom, néha vakmerőségből és csak azért is felszabadítom magam a konvenciók alól. Nem akarok, és nem tudok mindenki előtt tökéletesnek és tisztességesnek látszani. Elég, ha annak látnak, aki tényleg vagyok, esetlenül és vétkesen, de őszintén és nagyon is emberien. Első leszek a tökéletlenek között.
Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson! Emberek vagyunk, segítenünk kell egymáson!
Önnek mi jut eszébe Romániáról? Valószínűleg sokan nem választanák elsőre a legkívánatosabb turistacélpontnak. Számomra mégis egy megvalósult álom helyszíne, ahová lehetőségem nyílt most elutazni egy tíznapos tréning alkalmából. A Roma Youth – European Youth elnevezésű tréninget a román származású cigány ember, Daniel Derbeldinger szervezte, hét ország küldötteinek részvételével
Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva? Mi lesz holnap? Mi lesz egy év múlva?
Nincsenek túl sokan, kilenc-tíz gyermek összesen. Középiskola előtt állnak szinte mind. Ismerik egymást évek óta, együtt élnek a bentlakásos iskolában, Nógrád megyében. Igazán tudhatják, hogy mi a másik álma, vágya, gondolata.
Szabadságot Geréb Ágnesnek! Szabadságot Geréb Ágnesnek!
Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit elkanyarodjak választott témámtól, a Tudatos Családtervezéstől. Ugye ismerjük a történetet Geréb Ágnesről, a szakemberről, aki merészelt másként gondolkodni.
Abortusz ügyekről Abortusz ügyekről
Zeng a sajtó, mindenhol az orvosról beszélnek, aki több mint száz magzatot vett el, illegálisan. Engem, mondjuk, érdekelne, mi bántja jobban a közvéleményt: hogy megtette, vagy hogy nem jogszerűen? Magyarországon szigorú rendje volt eddig is a terhesség-megszakításoknak. Most még ezen is szorítani szeretne a kormány, elmenve egészen az abortusz tilalmáig.
Tudatos Családtervezés IV. Tudatos Családtervezés IV.
– Most maga igazából mit csinál nálunk? – Hozzátok jöttem, hogy együtt játsszunk. – De mit fogunk csinálni? – Hát, beszélgetünk kicsit. Kezdjük is!
Én meg a Hétes / Ózdi történet Én meg a Hétes / Ózdi történet
Senki nem vár a vasútnál. Húszpercnyi felesleges várakozás a tűző napon meggyőzött, hogy jobb, ha nem várok fogadóbizottságra. Egy tizenhat év körüli srác ötpercenként megjelenik a kopott biciklijével, és egyre rámenősebben fejezi ki, hogy nagyon bejövök neki. Mondom neki: „Héj, fiú, idősebbeket tanítok, mint te!” – nem nagyon értette.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink