Archívum: 2013. augusztus
1

Nekünk tényleg Hága kell?
2013. augusztus 25. | Bogdán Péter
Elsorvasztották a törvények betartását, az emberi jogokat érvényesíteni akaró roma polgárjogi mozgalmat. A tetemből kihajt és abból táplálkozik egy, a törvények határait feszegető, az emberi jogokat semmibe vevő, anticiganista – egymással is marakodó, de kirekeszteni biztosan akaró – vicchalmaz.
Cigányok Indiából
Cigányok Indiából
2013. augusztus 15. | GGy
A Radzsasztánból érkező Kawa Zenei Cirkusz misztikus-mágikus műsorával a legősibb indiai utcai mutatványosok világát mutatja be. Előadásuk élő zenével kísért lélegzetelállító cirkuszi mutatványokból, táncból, színházi produkciókból és bábszínházból áll.
Sosi roma magazin-Civil Rádió/30.
2013. augusztus 15. | Botos Nikolett
- Roma művészek együttműködésével megalakult egy roma kulturális centrum Budapesten - Nagy sikere volt a roma ételeknek a szentendrei Skanzenben megrendezett Borünnepen. Munkatársunk a helyszínen járt. - Radics Zsolt sokat köszönhet a Polgári alapítvány roma fiatalokat segítő tehetségmentő programjának. Hogy miről is szól ez a program, műsorunkból megtudhatják. - A közel egy éves Rigó Rádió létrehozta zenekarát, és ezzel egyidőben új szignál is született. A Jövőbeli tervekről beszélgettünk a tagokkal.
Szolón nem képzelődik (avagy Eltűnt idők nyomában)
2013. augusztus 14. | Bogdán Péter
Miután a Népszabadság Daróczi Gáborral közölt interjút Aggasztóan csökken az egyetemeken a romák száma címmel, úgy érzem, elérkezett a pillanat, amikor tudományos szempontjaim háttérbe szorításával meg kell fogalmaznom az oktatás- és társadalompolitikai tanulságokat.
Fúziók a Roma Sátorban
Fúziók a Roma Sátorban
2013. augusztus 12. | GGy
Európa legizgalmasabb fesztiváljának sokszínű kavalkádjában már évek óta az egyik legpörgősebb helyszín a nemzetközi roma zenei kultúrát felvonultató sátor. Idén a Roma Sátor a Yeni Raki előnevet viseli. Az új névadó Törökország nemzeti itala, a raki, amit a helyiek "The Spirit of Istanbul"-ként emlegetnek. Szimbolizálja a különböző és változatos kultúrák összeolvadását, amely egyébként annyira jellemző a Roma Színpadra is. A Yeni Raki egy bárral is jelen volt a helyszínen, teret adva a Sziget Fesztiválköztársaság - a világ különböző pontjairól érkező - "polgárainak", a különböző nézőpontok és gondolatok szabad áramlásának.
Színház élmény a Gellért-hegyen
Színház élmény a Gellért-hegyen
2013. augusztus 5. | Nili
– Come, come! Sit down, please! This is my Ppppub! – invitál tört angolsággal, a szabadtéri előadás egyik színésznője (Lovas Emília), a képzeletbeli kocsma tulajdonosa. A többi nézővel együtt, mit sem sejtve, leülünk a fűre, vagyis a kocsma legjobb asztalához, ahol éppen a konfliktus kellős közepébe csöppenünk.
1
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink