BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Tudatos döntés: segíteni!

2013. szeptember 3. | Nótár Ilona

Vannak idők, amikor vissza kell tekinteni a múltra, hogy ne feledjük, honnan jöttünk, s tudjuk, merre tartunk.

Visszaemlékszem, amikor tizenéves koromban anyámat félrehívom, s kétségbeesetten panaszolom neki, hogy valami nagy baj van a világgal. Titkot mondok neki, az én cigány anyámnak, a nagy szegénység kellős közepén megülve. „Van élet a cigánytelep határain túl is. A cigányutcák, gettók, nyomornegyedek házain túl ezernyi élmény vár” – valami ilyesmit mondtam. Anyám nem értette, miért vágyom ilyen elérhetetlen dolgok után, hogy miért álmodozom idegen „világokról”, emberekről, nemzetekről, amikor én cigánynak születtem, s a mi világunkban nem lehet messzire ellátni. Egyik teleptől a másik nyomornegyedig tart a szemhatár.

Anyám azt mondta, túl büszke vagyok, azért álmodozom ilyenekről, s vakmerő, hogy elhiszem: a „többiek” közé keveredhetek. Pedig a vágyamat nem büszkeség hajtotta, és nem is önhittségből fakadt, csupán az ártatlan gyermeki hit munkált bennem: hogy láthatok. A korlátokon túl is látni akartam a világot, aminek része vagyok én is. Nem ismertem még a rólunk szóló előítéleteket. Cigányok között nőttem fel, cigányként. Ott nem volt rossz cigány, csak vagány csávó, meg baró csaj. Emberek. Honnan tudtam volna, hogy mások mit gondolnak a közösségünkről? A féltés és a tiltás a világtól, az sejtette velem, hogy ott „a falakon túl” nem látnak szívesen.

Ahogy a közmondás mondja: ha az ajtón kidobtak, az ablakon bementem. Suttogtam magamban: „Tudom, hogy számotokra én »csak« egy büdös kis cigánylány vagyok, de engedjetek, hadd fussak!” Nem ismertem szégyent. Ez az érzés ugyanis luxus, ha az ember olyan megvetett, mint én, és még látni is akar, de közben az asztal lábáig sem érhet fel. Szó szerint volt olyan, hogy letöröltem az arcomról az emberek köpését, hogy folytassam az utam.

Hosszú ideig csak szakadékot éreztem a világ és közöttem, de a családom és közöttem is. Dosztojevszkij, Nathaniel Hawthorne, Victor Hugo és természetesen a Biblia lettek a barátaim, testvéreim, tanítóim – néha ellenségeim.

Mi vitt előre?

A tenni akarás. Gyerekkorom óta tudtam a titkot: hogy van, annyi minden van a nyomornegyedek falain túl. S azokat látni kell!

Akkor még nem tudtam, hogy látni mennyire fájdalmas is lehet. A Lakatos Menyhért által ábrázolt idilli cigánytelepi kép – együtt az izzadságszaggal teli nyomorával – a valóságban emberi tragédiákat takart. Most már látom, a tudatlanság is jelenthet boldogságot. Ha elfogadod az életed, környezeted, helyzeted olyannak, amilyen, ha nem keresed a változást, mert talán nem is tudod, hogy lehetne másképp, akkor nem is hiányzik semmi. Így lesz kerek a világ. Áldott tudatlanság.

Én mégis ismerni, látni akarok! Látni saját magamat olyannak, amilyen tényleg vagyok, és látni a valóságot a látszat mögött. Nem szép. De segíteni csak akkor tudok, ha mindezt elfogadom. Ezekkel a szavakkal nem leszek népszerű. Csúfolódás jár érte, meg a vád, hogy elragadnak az érzelmeim. Azért imádkozom, hogy még jó sokáig, és ha lehet örökké, maradjak. Én úgy nevezem: emberi. Érzékeny a sorsokra, hangokra, történésekre. A valóságra. S merjek bátor lenni, ne csak az eszem, de a szívem szerint.

Egyszer régen hosszú útra indultam, mert meg akartam ismerni a világot. Jelentem: úton vagyok. Kezdek ismerni. Országokat, „más világokat”, embereket, társadalmakat, életeket láthattam. Pontosan, ahogy álmaimban kívántam. És olyan gyönyörű. Az emberi sorsok, életek egyszerűen lenyűgöznek. Sok buktatón is túl vagyok, és temérdek illúziót el kellett engednem. Annyi gyűlölet között, amit sokszor látok, néha nem is tudom, hol bújik meg az őszinte szeretet. Mindig is hittem, hogy Isten tartja fenn ezt a világmindenséget. Csak azt nem értem, hogyan bírja hallgatni oly rég óta a világ véres hörgését. A háborúk zaját, a naponta meghaló ártatlan emberek fájdalmas sóhaját, a gyermekek sikolyait, a rasszizmus, a diszkrimináció áldozatainak jajveszékelését, a gyilkosok és bosszúállók késeinek éles hangjait, a fájdalmas szívdobbanásokat. Sebhelyes egy hely ez a világ. Elmebeteg.

Kudarcra lennék ítélve, ha arra vállalkoznék, hogy én, egymagamban változást hozzak bármely területen.

Csak egy fogaskerék vagyok.

De az is nagyon fontos része az egésznek. Beállok a sorba. S ma, ebben az országban, olyankor, amikor mindent áthat a félelem, amikor veszélyben a szólásszabadság, a sajtószabadság, amikor embereket ölnek meg csak a származásuk miatt, amikor büntetlenül csúfolhatnak a gyűlölködők. S amikor rettegve mennek munkába az emberek, nem tudva, hogy délután még meglesz-e az a munkahely, vagy kegyvesztettként közmunkát sem kaphatnak, hogy kicsit később halhassanak éhen és méltatlanul. Na, ilyenkor bátorság, igenis bátorság fogaskeréknek lenni is. Egyedül nem lehet megállítani a háborúkat, a vidékieknek nem lehet sem munkát, sem kenyeret adni, senki nem ígérhet jobb oktatási rendszert a cigány gyermekeknek…

Manapság mindenkinek nehéz. Van miért befogni a szánkat, és lapítani. De attól, hogy nem állnak a hátunk mögött ezrek, még nem kötelező csendben maradnunk. Ki kell mondani, hogy a háború nem megoldás semmire, Szíriával nem szabad háborút kezdeni, mert sok az ártatlan gyermek és felnőtt, a holnapi áldozatok! Az emberi élet érték. Bárki hal is meg, síró szeretteit hagyja itt. S visszahozni a halálból senkit nem lehet. Gondolhatja a hétköznapi ember, hogy mit tehetne ő, azon túl, hogy él és teszi a dolgát. Sokat. Oda tud menni a hajléktalanhoz, és szóba áll vele – az ítélkezés helyet. Egy személlyel több emberre főz, hogy jusson másnak is, s nem dobja ki a kinőtt holmikat, hanem figyel a szükségben levőre. Az utcán nem néz félre, amikor másokat bántanak, és nem hallgat, ha valakit kipécéznek, és a mássága miatt bántják. Nem nevet a rasszista vicceken, és félviccesen sem nézni le az oláh vagy épp a muzsikus cigányokat. Te is tehetsz! Mindennap. Nem szabadna hagyni, hogy a közöny elnyomja az emberséget. Bár a többség szemet huny az egyenlőtlenség felett, de attól nekünk még nem kell velük tartani. Mindennap száz meg száz döntés vár ránk: tudatosan kellene dönteni, átélve mások szükségét – és ha lehet, könnyíteni a terheiken.

Öntudatra kellene ébredni, bajtársaim! Nem gúnyolódom, higgyétek el. Nem vagyunk megváltók, de hasznosak lehetünk. Az egyén is sokat tehet. Ha megengedjük magunknak, hogy lássuk és észrevegyük egymást. Az amerikai fekete mozgalmak, az emberjogi harcosok, Martin Luther King talán nem erre hívta fel a figyelmet? Nem vagy túl kicsi ahhoz, hogy szólj a diszkrimináció, elnyomás, rasszizmus, gyűlölet ellen! Az embertársadért. És magadért. Fontos vagy. Létezel. És nem véletlenül. Ahogy az alkotmányban is írva van, minden emberi élet fontos. Mindegyikért kár, ha elvész. Ne hagyd!

Nem vagyunk utolsó mohikánok. Csak akkor leszünk azok, ha nem kapaszkodunk össze. Én megteszem, amit kell. Te megteszed? Szólj a jogfosztás ellen! Szólj a társadért! Szólj magadért!

A remény végett.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink