BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Új kalandok – kulturális antropológus leszek

2013. december 23. | Nótár Ilona

Egyetlen porcikám se kívánkozott vissza az egyetemi iskolapadba. Azok után, hogy már tanítottam, most menjek vissza tanulni? Éljek a tanulók stresszes világában, féljek a vizsgáktól, tanuljak éjszakánként, mondjak le a szabadidőmről, engedjem el az eddigi biztos munkáimat, hogy jegyzeteljek és esszéket írjak? Amikor én imádok tanítani. Gyerekekkel, felnőttekkel egyaránt szeretek foglalkozni. Kihívás, hogy átadjak valami valóságosat, és része legyek az ő személyes fejlődésüknek.

Az emberek életében kellenek korszakváltások. Kár, hogy ahogy egyre idősebbek leszünk, veszítünk a rugalmasságunkból, s minden változás szinte fáj. Érthető okok miatt: az ember kialakít egy megszokott ritmust, biztonságos életet, egyensúlyt teremt a család, a munka meg az önkéntes vállalások között. Egy ilyen horderejű változás mindent felborít a nehezen kialakított életritmusomban. S tekintve, hogy ez az otthoniak életére is befolyással van, nem várhatok tőlük dicséret puszit.

Majdnem fél évvel ezelőtt volt az első napom az ELTE- Kulturális Antropológia Tanszékén. Nem is emlékszem a bemutatkozó körökre, csak azt jegyeztem meg, hogy ha nem is volt mindenkinek gyakorlati tapasztalata, alapdiplomája azért volt. Már csak akkor eszméltem magamra, amikor a kula kereskedelemről (ez a cserekereskedés sajátos formája), a buddhizmusról, meg a maszájok körülmetélési szokásairól beszéltünk, és angolul igyekeztünk megvitatni a Macedóniában végbement politikai változások hatásait az ott élő roma társadalomra.

Egészen más úgy tanulni, hogy kötődöm a témához. Vannak háttérismereteim, némiképp el tudom helyezni a történelemben az anyagot, a politikai palettán látok párhuzamosságokat, s így van mivel összehasonlítani a kulturális, társadalmi helyzetet. Ezek az órák teljesen mások voltak, mint amivel eddigi egyetemi éveim alatt találkoztam: ténylegesen interaktívak, s nagyon erősen gyakorlatiasak voltak.

Ezt kellene rendszeresíteni minden felsőoktatási formában: az elmélet mellé már a kezdetektől, az első hónapoktól párosítani a gyakorlati tudást. Ugyanis ez marad meg a hallgatókban. Ettől lesznek érintettek a hallgatók, és válik igazán fontossá számukra a tudás.

Az első néhány óra után azt éreztem, hogy megérkeztem. „Nekem van a világon legjobb dolgom” – gondoltam, hiszen éppen azt teszem, amire egész életemben vágytam. Visszaemlékeztem, amikor anyámhoz mentem tizenhárom évesen, és mondtam neki: látnom kell a kapukon túl, megismerni a népeket… S most ezt teszem: megismerek különböző kultúrákat, rítusokat, társadalmakat, vallásokat.

Ráadásul a sok elmélet helyett már az első órán arról kellett beszélnem, hogy hol fogok kutatni, kiket és miért. Hamar világossá vált számomra, hogy megint sikerült választanom egy cseppet sem „megúszós” szakot. Örültem, hogyha már vállaltam a mindezzel együtt járó számtalan vesződést, akkor tényleges tudást kapok a befektetésemért. Mert kétségtelenül megváltoztatta az életem ez a döntés: át kellett csoportosítani az energiáimat, elhagyni a biztos munkáimat, és ki kellett fizetnem a tandíjat is (mintha a fogam húzták volna érzéstelenítés nélkül), mert már rég elhasználtam az államilag finanszírozott tanéveket.

Sok időmet elveszi a képzés, de legalább gyakorlati ismeretekre tehetek szert. Minden héten megyünk valahová: krisnásokhoz, mormonokhoz, görög katolikusokhoz, vagy megismerkedünk egy civil szervezettel, programvezetővel, hajléktalanokkal… Szóval az egész tudomány valahogy emberközeli lesz. Olyan ismeretanyaggá válik, amely magadévá tehető, megszerezhető, hasznosítható. Külön kihívás az angol nyelvű órák látogatása, de nagy élmény, hiszen olyan kutatók tartanak előadást, akik a kutatási területükről jöttek, tehát nem csupán tanult ismeretük van a kultúráról, hanem személyes tapasztalatuk is. Persze „fájásom van”, hogy minden héten hatvan-nyolcvan oldalt kell elolvasni angolul és ebből esszét is kell írni, csak hogy részt vehessek az órán. Ez így fog menni egész félévben. Ugyanakkor meg alig vártam, hogy elkezdődjön ez a minőségi fejlődéshez vezető út az életemben, ami most még nehéz és fáradságos, de később biztos könnyebben megy majd, mert fejlődik a szakmai angolom.

Eljött a vizsgaidőszak, és azt veszem észre, hogy pont ugyanúgy vagyok, mint néhány évvel ezelőtt. Tanulással töltöm minden éjszakámnak legalább a felét (és még így se tudok semmit…), aztán vizsgázni indulok. De ez most mégis más. Mert itt szinte minden tantárgyhoz személyesen kötődöm. Minden megszerezett ismeretet igyekeztem a kutatásomhoz illeszteni, és beépíteni az eddigi tudásanyagomba, hogy amint lehet a gyakorlatban is képes legyek alkalmazni őket. Ez nagyon izgalmas és új élmény, s ez a hozzáállás a vizsgáknál kifejezetten hasznosnak bizonyult.

Van egy még ennél is megdöbbentőbb tapasztalatom. Ha nem én éltem volna át, magam sem hinném el. Az ELTE Kulturális Antropológia Tanszék mesterszakán éreztem először, hogy a származásomból fakadó tudás, ismeret, többlet tartalom – igen, ahogy írom: többlet tartalom – a tanáraim számára és ebből fakadóan a csoport szármára is értéket képviselnek. Végre egy szféra, tudományos tér, ahol nem azon megy a meccsezés, hogy bebizonyítsam, érdemes tudni, beszélni rólunk, figyelni, megérteni minket, romákat, hanem ők kérik, hogy beszéljek magunkról, ismerjük meg egymást, legyünk többek az egymás kultúrájának megismerése és megtapasztalása által. Ezek a nagyon magasan képzett oktatók nem szégyellnek kérdezni tőlem és tanulni rólunk. Lenyűgöző.

Én mindig olyan ember igyekeztem lenni, aki akar és képes tanulni, megismerni, de ezt a fajta attitűdöt ennyire koncentráltan (a tanszék egészét tekintve) még soha nem tapasztaltam. Pedig néhány felsőfokú intézmény életébe évekig nyerhettem betekintést: Szent Pál Akadémia, Semmelweis Egyetem, aztán az újságíró iskolák világa. Ismertem, láttam azok tanítómestereit és tudományos guruit, megfigyelhettem hallgatóit is.

Nemrég érkezett meg vidékről a testvérem. Ma ünnepli a tizennyolcadik szülinapját. Még mindig a szakmunkás iskolával küzd, ki tudja, mikor fejezi be. Már indulni készül a barátaival, még odavet egy cinikus megjegyzést:

– Te egész életedben tanulni akarsz?

– Hát ez az! Tök ciki, mi? – nevetek. – Muszáj.

– Hát, végül is jó időtöltés, valamivel el kell töltened az időd.

– Azért lenne sokkal jobb dolgom is – és ráhagyom.

Tényleg lenne mit csinálnom, és bevallom, a mai napig sokszor kételkedem, valóban kell-e nekem ez a fajta igényesség, hogy képezzem magam. Hiszen már van végzettségem, és szeretem a szakmámat. Ilyenkor (is) újragondolom, hogy miért csinálom azt, amit, miért ülök megint iskolapadba, amikor már kinőttem a tanuló státuszból, és tanítottam…

De nem tagadhatom meg önmagam. Romaként értelmiséginek lenni: nagy teher. Nem elég jónak lenni. A lehető legjobbá, legfelkészültebbé, leggyakorlottabbá kell válnom, hogy jó segítő lehessek. Megérdemlik a hátrányos helyzetű cigány és nem cigány gyermekek, meg a felnőttek is, akikkel a munkám során találkozom. És én is megérdemlem, hogy a tudásomnak megfelelő tudományos fokozattal tegyem a dolgomat. Kell az alázat. Hogy az ember folyton képes legyen magasabbra lépni, megújulni, változni. Ha kell, újra iskolapadba ülni. Nem mondom, hogy könnyű, mert nem az… De most azt érzem, ezt kell tennem, és azt is érzem, hogy jó helyen vagyok, számomra most ez a lehető legjobb környezet.

Nem érzem még magamban az erőt, nem valami hatalmas elhatározás visz előre, hogy végig tudom majd járni ezt a hosszú és nehéz utat. De istenhívő vagyok, van kire támaszkodnom, amikor nagyon elfáradok. Eddig is vele sikerült eljutnom idáig.

Szóval: úgy tűnik, új kalandok várnak rám!

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink