BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Akikhez nehezebben jön a Jézuska

2013. december 24. | Nótár Ilona

Illusztráció, Miskolci Cigány Kisebbségi Önkormányat

Ma hoztam az önkormányzattól a karácsonyfát – mondja egy nyolcadik kerületi anyuka, aki három gyermeket nevel egyedül. – Nem szép, nem nagy, de fa. Reggel fogtam a gyerekeimet, és elmentünk az önkormányzatba, még jó korán, hogy biztosan jusson nekünk is a fákból. Három órán keresztül kellett állnunk a mínusz fokokba. Szegény fiam szétfagyott. Nem tudtam mit csinálni, nem volt a zsebembe alig háromszáz forint, muszáj volt a sorbaállás. De nem ez volt a legrosszabb, hanem az, ahogy bántak velünk. Nem elég volt, hogy az utcán várattak minket órákon keresztül, hanem még állandóan ránk szóltak, hogy nem lehet válogatni, ha kell a fa, akkor fogadjuk el, amit adnak és lehet örülni, hogy ingyen van. A szegények nem válogathatnak, örülhetnek, ha nagy sokára kapnak valami fafélét. Hát tudod, kinek kellett volna, ha meg tudtam volna fizetni az árát – panaszolja Marika, aki a családi pótlékkal együtt összesen 78 ezer forintból kénytelen megélni. Ebből nem futja nekik sem ajándékra, sem ünnepi vacsorára. Még a számlákat sem tudják befizetni. Az egyik hónapban fizeti az egyik számlát, a másikban a másikat. Egyszerre nem megy. Most mégis lesz ünnepi ebéd az asztalon, a leleményes és elszánt anya ajándékot is szerzett a gyermekeinek a fa alá, és mindennap gondoskodik a melegről, ha csak egyetlen szobában is a lakásában. Az egész telet ott vészelik át, közösen a gyermekekkel.

A statisztikák szerint a karácsonyi ünnepre készülve egy átlag család ötvennégyezer forintot költ ajándékok megvásárlására. Az ünnepi menü is tetemesebb összeget jelent, tekintve, hogy háromnapos menüsor vár rájuk, sok jellegzetes és hagyományos magyar és karácsonyi étellel és süteménnyel.

– Szégyen – mondja nekem az asszony. – Ezt érzem, amikor el kell fogadnom valamit ingyen. S az a baj, hogy erről nem mernek beszélni a szegények. Pedig kéne. Például a minap jöttek hozzánk ilyen segítőszolgálatosok, hogy hozzanak ételcsomagot, ilyen tartós élelmiszert. A házunkhoz hozták a szatyrot. Mondták, hogy szívesen adják, mert mi rendes emberek vagyunk, nem úgy, mint a cigányok, akik ilyenek, olyanok… Csak úgy szidta őket. Mondtam neki: Szerinted mi mik vagyunk? S szépen megmutattam neki, merre van a kijárat, s kértem, vigye magával a csomagját is a „rendes embereknek”. Pedig kellett volna a csomag. De van méltósága is az embernek.

Marika a férjével annak idején svájci frank alapú hitelből vett egy takaros lakást a nyolcadik kerületben. Azóta szétváltak, de a költségek megmaradtak, s az asszony egyedül képtelen volt fizetni a hitelt, a közüzemi számlákat, és közben a gyermekek igényeinek megfelelni – és mindezt egyszerre. Munkája sem volt, s a mai napig is hiába próbál munkát találni. Ha meghallják, hogy három kiskorú gyermeke van, és egyedül neveli őket, már azt sem kell meglátniuk, hogy származása szerint cigány, a munkahely hirtelen betelik – panaszolja a fiatalasszony. A kilakoltatás réme mindennap ott van a fejük felett. Fűteni nem tudja a lakást, csupán egyetlen szobát, gáz nincsen, a főzést nehéz megoldani, a fürdést úgyszintén. Minden, ami ennél több: már luxus.

Az emberek a Blaha Lujza tértől végig a Rókus kórház mellett hosszan kígyózó sorokba tömörülnek, hogy gulyáslevest kapjanak, meg némi paprikás krumplit. Szélben, fagyban, esőben ott állnak, hogy aznap meleg – és talán a karácsonyra való tekintettel kicsit nagyobb adag meleg ételhez jussanak. Nem csak a hajléktalanok, az utcákon és aluljárókban alvók száma növekedett meg az elmúlt években. Már azok is sorban állnak ételért, akik egyelőre még be tudják csukni a hideg, fűtetlen lakás ajtaját, de már nincs villanyuk se, gázuk se. Az új rendelet szerint már kéthavi számlatartozás elég ok arra, hogy a szolgáltatást felfüggesszék a lakóknál. Megdöbbentő a statisztika, hogy a hideg miatt többen halnak meg a saját lakásukban, mint az utcákon. Akik hosszabb ideje az utcán élnek, gyakorlottabbak, tudják, hogyan lehet védekezni a jégszilánkos hideg ellen. De azok a védtelen emberek, akik hirtelen elszegényednek, és a lakás falai között maradva szégyellik a szegénységüket, és merevre fagyva várják a holnapot. Sokan pedig meg sem élik a melegebb napokat.

Ahogy hallgatom Marika történetét, aki a három gyermekével egyetlen szobába zsúfolódva fagyoskodik, és három órát kénytelen várni a fagyos utcán, egy csoffadt fenyőfára várva, eszembe jut, amikor a mi családunkban történt meg az ominózus „kikapcsolás”.

Éppen aznap jöttem haza a kórházból. Két kézműtét után lábadoztam, gyenge voltam. Jött a gázórás néni, én mentem ki hozzá a kapuba. Mondja, le kell vennie a gázórát. Nem értettem, miről beszél. Anyám azonban mindent értett, nyitotta az ajtót, tudta, hogy az esetünk már menthetetlen. Vigasztalhatatlanul zokogtam. Egy belső hang súgta, hogy most ugyan augusztus van, de a tél annyira fog fájni, hogy abba talán bele is halunk. Éreztem, elindultunk a lejtőn, s ilyen sebességnél már mindenki menthetetlen. Az a tél igazolta félelmeimet.

A rendszerváltást követően megnőtt a hajléktalanok száma, de a romáknak szinte soha nem kellett az utcát választaniuk. A családi kötelékek erősek voltak, nemcsak az első ági rokonság számított, hanem a távoli rokonság is közösséget és felelősséget vállalt az elszegényedett testvérek iránt. Mára azonban sok cigány is az utcára kényszerült, elhagyva az erős családi kötődést és a viszonylagos biztonságot. Nem azért, mert fellazultak volna a családi kötelékek, hanem mert annyira nagy a szegénység, hogy eggyel több ember eltartása is akkora terhet ró a családokra, amit nem tudnak vállalni. Ők maguk is létbizonytalanságba kényszerültek, több generáció szorul egyetlen szobába, hogy átvészeljék a hideg téli napokat, sokszor éhezve, nélkülözve az alapvető élelmiszereket: kenyeret, tejet, húsfélét.

Ezekben az időben nagyon sokat jelent a segítő szervezetek áldozatos munkája. S ebből a romák is erőn felül veszik ki a részüket. Miskolcon számtalan gyűjtőakció volt az elmúlt időszakban, adtak ételt a hajléktalanoknak, gyűjtöttek a szegényeknek, ajándékot a gyermekeknek, előadást szerveztek az iskolásoknak, és gyűjtőpontokat is létrehoztak, hogy a szegényebbek is adhassanak, segíthessék embertársaikat. Sokan talán nem is gondolják, hogy az önkéntesek közül, akik éjt nappallá téve jelen voltak a gyermekeknek szánt ajándékok összegyűjtésénél, részt vettek a tervezésben, és munkát vállaltak a kiosztásában is –szóval ezek az önkéntesek gyakran a jéghideg házba tértek haza, karácsonyfa és ünnepi ebéd nélkül élik meg az ünnepeket. Csak az a tudat teszi örömtelibbé napjaikat, hogy segíthettek másoknak, fényesebbé tehették amazok ünnepnapjait. Diplomás, elhivatott, szolgálatkész cigány emberek ők. És éhezni kényszerülnek.

A szegénység megrepeszti a romák hagyományos ünnepnapjait. Meglazulnak a tradíciók, és a rítusok sokszor a hiányzó anyagiak miatt nem követhetők. Fontos ezekben a hideg és sokak számára ínséges időkben megtalálni a karácsony igazi lényegét. Ahogy Marika, a háromgyermekes anya megfogalmazza: „A gyermekeim a világ legboldogabb emberei. Várják a karácsonyt, mert együtt leszünk szeretetben, egészségben, és vigyázunk egymásra. Most ennél többet kívánni sem tudok.”

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink