BeszélgessünkNótár Ilona blogja

A nő, és a hullámok között az igazi

2013. december 30. | Nótár Ilona

Nevethetek? Valóban elhitted, hogy tanultál az őseid hibájából, és te majd kijátszod az élet buktatóit, igazi sakkjátékosként előre tervezel? Hat lépést látsz is jó előre, de amikor a hetediket lépnéd, az váratlanul lecsap. Sakk-matt. Te észre sem veszed a menthetetlen vesztedet.

Hortyan egyet-kettőt. Felszipog. Hosszú csend következik. Ho-hhho-hom – horkantás.  Felszipog. Ötven éve alszik melletted valaki.

Annyiszor szóltam, hogy ne tedd, te mégis ragaszkodtál hozzám. Itt a jutalmad. Ahogy ott fekszel az ágy szélén összekuporodva, szinte szürkévé kopott a tekinteted, öreggé aszott tested, mint ahogy a megszáradt levél csavarodik össze.

Most kezded visszapörgetni az életed. Már késő. Miért velem sakkozol? Alapvető jeleket nem ismersz, nem hogy a rejtett üzenetet. Ahogy visszapörgeted az idő kerekét, pontosan meghatározod a pontot, amikor végre rádszakadt a boldogság, éppen ahogy előre megtervezted. Kétkedés nélkül fogadtad a tényt, hogy ez az igazi, hiszen nem jött ingyen, megszenvedtél érte: mértéktartó, magadat megtartóztató életeddel gondosan törekedtél céljaid elérésére. Amikor fehér ruhában álltál az oltár előtt, lelkiismeret-furdalás nélkül fogadtad el a boldogság selyem szalaggal átkötött gyűrűjét. Pecsétté vált. Mivel körülvettek a szeretteid, akik „igent” súgtak a szívednek, esélyt sem adtál magadnak, hogy feltehesd a kérdést őszintén: „Ő az igazi nekem?” Elfogadtad: Igen, csak így lehet.

Nem értetted, hogy miért mar beléd a kétely már házasságotok második napján, amikor eldöntötted, hogy minden a legnagyobb rendben lesz. Hiszen, ahogy te mondtad: „Ennek így kell lennie, mert mindenért megdolgoztál, ez jár neked.” A boldog ház, meg két gyerek.  Mégis, ahogy teltek a hónapok, hirtelen minden apró eltérés, akadály riasztó jelként villant az agyadba. Aggasztott a gondolat, hogy ennek talán mégsem így kellene lennie.  A kételkedés megállíthatatlanul sziszegett a fejedben, csupán a csecsemőd egyre hangosabb sírása tudta volna elnyomni a benned felsajduló „észcsengő” hangjait. De a sírás végleg elmaradt. Miközben egyre vártad, hogy végre megfoganjon a gyermeked, mással foglaltad el magad, hogy bizonyítsd hasznosságodat: tettél magadért, meg másokért, hogy lássák, neked így is teljes az életed. Ahogy teltek az évek, egyre nagyobb gőggel bizonygattad mindenkinek, főleg magadnak, milyen jól sakkozol, mert kivédted, hogy egy szörnyű világba hozz egy teljesen védtelen és ártatlan életet. Minden így lett mértanilag szép kerek. Nem szögletes, hanem tervezetten tökéletes. Egy fél sarkot sem hagytál magadnak, hogy kicsit elvonulhass, végiggondold a hullámaid, azt, hogy te éppen melyikben éled az életed. Mert egyikben lenned kell, hogy életben maradj. Tudnod kellett volna. Annyiszor figyelmeztettelek.

Vén öregasszony, mondod gyakran magadnak, éppenséggel nem hazudsz. Az idők, amik öreggé tettek, neked nem hoztak belátó szellemet. A melletted fekvő társad mély barázdáit szemléled az éjjeli lámpa sötétjénél. Hát, te tudod.

Hortyan egyet-kettőt. Felszipog. Hosszú csend következik. Ho-hhho-hom – horkantás. Végül kettő rövidet szippant hangosan. Ez a bácsika horkolásának megszokott üteme.

Mostanában mindig könnyes a szemed. Miért?

Így öregségedre szégyelled el magad? Nagy igyekezetedben mindenhol az igazit kergetted. Szaladtál, mint egy futóbolond. Kergetted az álmaidat, a rövidtávú céljaidat a harminc év alatt, és hosszabb távon, a bölcsődétől a koporsóig megírtál a naplódban minden részletet. Aztán, hogy a második pont elmaradt, a karrierrel kapcsolatos céljaid kerültek elő, és társadalmilag is elismert győzelmeket arattál. Ágnes! Elfelejtetted értékelni a hullámodat! Őt, az ősz hajú, hajlott hátú holdkórós bolondot életen át nem becsülted.  Ne tagadd, nem nézted semmibe! Néha, amikor napokra elvonultál, és ki sem bújtál a százszorszép otthonodból, melyet ő épített neked, hagyta, hogy kényelmesen elrendezd benne az életed, amelyben mindennek ékes rendje van, kérdés nélkül engedte meg, hogy őt csupán meghívott vendégnek tekintsd. Közben azzal sajnáltattad magad, a sors azért adta éppen őt melléd, hogy így gúnyolódjon veled. Igen, a melletted hortyogó vén medvére gondolok.  Szerinted hányadik hullám ő neked?

Az utóbbi hónapokban mintha végre te is hallanád: az öreg szusszanásai egyre ritkábbak. Nagyobbak a szünetek a két Ho-ho-hhhh-homm között.  A szájad szélén, a hosszú évek során megjelenő szelíd mosoly jelzi, elfogadod, hogy ez a hullám megindult a part felé. Magad sem tudod, hányadik.

Minden szerelem egy-egy kis hullám sziget. Szépen felcseperedik: összecsimpaszkodó gyermek kezekkel fogódznak össze, akár szabályszegéssel is, de magasra törnek, az égig emelik gyöngyöző ujjaik, majd hirtelen halnak el, mintha a kék érintésért halállal kellene lakolniuk, éppen csak éri hideg talpuk a homokos partokat, eltűnnek a semmibe. A tengervízben ismét erőt gyűjtenek a csintalan szívek, összekapaszkodnak, és szerelmes jajgatásban törnek ismét a magasba. Nem adják meg maguk sem az ég, sem a föld erőinek. Életet akarnak maguknak, ha el is veszik tőlük azt a hétköznapok, újat formálnak maguknak vágyakból.  A hetedik éppen ugyanúgy kezdi, mint társaik, a végén a halállal hiába küzd, nem menekül. Mégis, a hetedik a természeténél fogva egészen más: dacol. Mindig új utakat keres a kiteljesedésre, túlélésre, a szerelem megőrzésére, annak átmentésére hidakat emel, vagy indát fon, hogy magasba szöktesse a szerelmest, így mentve meg őt, legalább egy kicsit tovább nyújtva az életét. Amikor már úgy egymásba fonódtak, elválasztani lehetetlen, különben az egyik, vagy mindkettő szívének indája megszakad, együtt készülnek fel a csodára, a senki más számára nem megismételhető egyedülálló elhalálozásra. A hetedik hullámban az a legmagasztosabb, hogy mindig más. Különböző a története, mindegyik másképp igaz. Misztérium: egy időben, egy helyen, egymást szereti két ember, akik új világot alkotnak maguknak, amely mint egy búra veszi őket körül, képesek mindenkit kizárni, és legyőzni minden elvárást, mert saját törvényeik szerint: örök győztesek. Nem kell, hogy hangos legyen. Nem feltétlenül dorbézoló, fennkölt, észtvesztő, gyermeteg. Ha csendes is, ha halkan énekel, vagy csak a füledbe súg, hallanod kell, ha az a hullám érkezik, mert különös suttogása van, mint a kagylók zúgása. Így üzen neked. Elhiszed, hogy csoda vagy, és te magad valakit azzá formálsz.

Tudtad, hogy így van, mért feledted el, annyi éve már?

Egy ideje figyellek már: ráncosabb vagy, mert kiült az arcodra a fájdalom. Félsz, ugye? Nincsen több időd. Lehet, hogy a kerekre szabott életedben elsiklottál a Hetedik felett?

Mit gondolsz, volt hetedik? Neked. Mondtam, és te mindig küzdöttel ellenem. Pedig mennyit ijesztgettelek a mostani magaddal: lásd mivé lettél. Rájöttél végre: inkább magadat választottad magadnak társadul. Magaddal terveztél, hánytál-vetettél, döntöttél, beszéltél.

Horkanás. Kettőt szipog. Hosszabb csend. Ho-hhhho-homm. Horkanás. Kettőt szipog. Csend.

Most, mikor a végső hullámod lassan partot ér, az arcodon lévő vékony bőrödet kimarják a könnyeid. Az igazi veszteség. Ez sem ment fel a számonkérés alól. Éjszaka van, kicsiny lámpád fényénél világosodott meg az elméd. A kezedbe vetted a sorsodat, nem engedted irányítani azt senkinek. Hiába kaptál intő jelet, kizártad a neked nem tetsző számításokat, hogy biztosítsd a magad választotta hullámokat. A hetediket is te magad, hiába mondtam, hogy ne tedd: engem hívtál. A magányodat. Nem társalkodásra születtem, a szemedbe mondtam, mikor farkasszemet néztél velem, nem tagadtam el, ha nem távozol mellőlem, meg kell, hogy öljelek. Nincs bennem gyilkos indulat, én is csak szolgáló vagyok, a természet törvényeit kell követnem, téged elviszlek oda, ahol minden hullámnak vége van.

Nemsokára velem csapódsz a sziklának, velem halsz meg, nem a hetedikkel.

Micsoda? Még, most is azt kérdezed, hogy ki lett volna az? Megérdemled a sorsodat.

„Szégyelld magad vénasszony! Melletted volt az egyetlen ember, aki megmenthetett volna téged tőlem, és te engem választottál!” – gúnyolódtak a csendből sikító lidérchangok. Pedig hányszor rémisztgettelek…

Az öreg oldalvást fordult, így könnyebbedett a légzése is.

Ágnes lassan álomba szenvedte magát, de rémeset álmodott. A csend hajszolta, és akárhová menekült, nem talált megnyugvást tőle, hiába küzdött, hogy szemét kinyissa, nem ment a megébredés.

Az öreg a vénasszony felé fordult, és ráncokkal borított karját a vékony nő köré fonta. Máig így aludt. Már vagy ötvenszer ötven éjszaka. Szinte belebújt az asszony testébe. Ezúttal Ágnes nem csupán engedélyezte a szokásos ölelést, ő fogta meg az öreg ráncos kezét, és a saját arcához szorította, könnyeivel kicsit megvizezte, végül mintha az egy meleg párna volna, elaludt élete párjának kezén. Közben egyre akadozó ritmusban szólt a megszokott horkolás:

Horkanás. Kettőt szipog. Hosszabb csend. Ho-hhhho-ho-homm. Horkanás. Kettőt szipog. Csend.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink