Bogdán Péter blogja

Avítt kacat

2013. december 30. | Bogdán Péter

A Fidesz-KDNP, az LMP, a Jobbik, az MSZP, az Együtt PM, a DK – Márai Sándor szavaival élve – „csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat”. Eljárt fölöttük az idő, ugyanis nem értik az „összefogás” és a „sokszínűség” szavakat.

Magyarországon a politikusok a döntéseik meghozatalakor a kelleténél több esetben játszanak rá az emberi érzelmekre. Visszaélnek azzal a sajátosságunkkal, hogy minden körülmények között boldogságra törekszünk, és ezt meg is ígérik nekünk. Különösen a választások előtti időszakban.

Pedagógusként (azaz a szeretet hordozójaként, átadójaként, tanítójaként) én sem kívántam mást soha, és soha nem akarnám az ellenkezőjét a honfitársaimnak. De azt is tudom, hogy az érzelmi alapú politikusi elvakultság és „elvakítási hajlam” ellen szót kell emelni akkor, amikor a politikai kalandorság a bőrünkre megy.

A politikus legfontosabb funkciója a gazdálkodás, a közös vagyon el- és újraosztása. Azaz nincs benne semmi különös, vagy ahogyan a népmesékben írják, nem nagy ördöngösség. Ugyanúgy kell cselekedniük, persze nemzetgazdasági méretekben, ahogy a családfenntartók teszik, amikor a szeretteikről gondoskodnak.

Egy családnak vannak bevételei és kiadásai, és normális körülmények között először az alapszolgáltatásokról gondoskodnak. Azaz garantálják a lakást, a vizet, a fűtést, a világítást. Utána következik az élelem, majd a végére maradnak a családtagok egyéni kívánságai (ruha, játék, mozi stb.).

Egy ország esetében ezek a bevételek és kiadások nagy léptékben jelentkeznek, és olyan tételek is előfordulnak, mint az infrastruktúra fenntartása és felújítása, honvédelem, árvízvédelem, egészségügyi és rendfenntartói hálózat működtetése, tanintézetek és közművelődési intézmények hozzáférhetővé tétele, vagy mondjuk a katasztrófa-elhárítás. Optimális esetben minden politikai erőnek arra kellene törekednie, hogy először az alapszolgáltatásokat megteremtse állami szinten, aztán következik az alapvető emberi szükségletek kielégítése, végül pedig tekintettel kell lenni a speciális igényekre is.

Magyarországon az alapszolgáltatások közé kellene tartoznia a jogállamiság megteremtésének és fenntartásának, ezen belül természetesen az emberi jogok biztosításának és védelmének. Egyszerűbben: olyan országban kellene élnünk, ahol romák és nem romák, politikai, vallási, etnikai és nemzeti vagy szexuális hovatartozástól függetlenül boldogan és biztonságban dolgozhatnak, a „köz” javára. Olyan országban, ahol a gazdálkodás a jogállamiság garanciáira épül. Ahol állami (ezen belül infrastrukturális) beruházásokkal vonják be a lehető legtöbb munkavállalót a gazdaság gyarapításába. Két legyet ütnek egy csapásra: azért adnak munkát, hogy az állam tovább gazdagodjon, és ezzel egyben kielégíthetők a legelemibb emberi szükségletek. Egy olyan országban kellene élni, ahol azért viszik végig a strukturális reformokat az egészségügyben, az oktatási és nyugdíjrendszerben, hogy a pazarlás helyett a gazdaság produktívvá váljon. Ahol a profit és a speciális igények nyesegetése csökkentené az államadósságot.

A különböző politikai erőknek tudomásul kellene venniük, hogy a határon túli, magyar anyanyelvű romák és nem romák nem csak kulturális, de gazdasági tőkét is jelentenek. Ennek az országnak szüksége van nem csak a határon túlról jövő szellemi tőkére, de az ott található munkáskezekre is, amihez természetesen ellenséges felhangoktól mentes, szomszédbarát külpolitikára van szükség. A határon túli magyar romák és nem romák olyan kölcsönös „köldökzsinórt” jelentenek számunkra – kulturális és gazdasági szempontból –, mint a Ruhr-vidék és a Saar-vidék Németország és Franciaország számára. Ha az évszázados német–francia viszályt fel lehetett számolni a gazdasági kapcsolatok erősítésével, akkor a barátság, a szeretet, a jogállamiság elvezethetne a Kárpát-medencei békéhez is, ugyanis semmi nem bizonyítja, hogy mi és a szomszédaink kevésbé volnánk emberek, mint a franciák és a németek.

Ennek az országnak égető szüksége van a vallási, a politikai, a szexuális, az etnikai és a nemzetiségi sokszínűségre. Az óceánon túl a sokszínűségből az Amerikai Egyesült Államok sarjadt ki, és hasonló módon akarják kibontakoztatni az Európai Egyesült Államokat is. Az „egységben az erő” elve ugyanis eredményezhet olyan jólétet, ami a szemünk láttára valósul meg Nyugaton – mégsem látjuk a fától az erdőt.

Magyarországon a 2014-es választásokra olyan pártok készülődnek, amelyek fütyülnek a közgazdaságtan, a pénzvilág írott és íratlan szabályaira. A Fidesz–KDNP, az LMP, a Jobbik, az MSZP, az Együtt PM, a DK – Márai Sándor szavaival élve – „csak dirib-darab, szilánk, avítt kacat”. Eljárt fölöttük az idő, hiszen nem értik az „összefogás” és a „sokszínűség” szavakat. Nem értik, hogy egy országot meg lehet szervezni úgy is, hogy abban boldogulhat, roma, nem roma, etnikum és nemzetiség, szexuális és vallási kisebbséghez tartozó, tehetős és kevésbé tehetős, határon belüli és határon túli magyar. Nem értik, hogy a baloldalisággal nem kell együtt járnia a határon túliak kirekesztésének, és hogy a jobboldaliság a nemzet megbecsülését és nem mások gyűlöletét jelenti. Nem értik, hogy a „magyarság” összeköti, és nem elválasztja a romákat és a nem romákat. Nem értik, hogy a szegényeket nem kell elnyomni ahhoz, hogy a gazdagok jól járjanak. Nem értik, hogy a tehetőseket nem kell kizsákmányolni ahhoz, hogy a szegényeknek jó legyen.

Az „összefogás” és a „sokszínűség” helyett azt bizonygatják, hogy csak az „egyikünkért” vagy a „másikunkért” vannak, és ezzel – érzelmi alapon – árkokat ásnak közénk a hidak építése helyett. A szeretet helyett a gyűlölködés és az acsarkodás magvait hintik el, pedig mi mindannyian képesek vagyunk külön-külön és együttesen is a szeretetre.

A 2014-es választások arról szólnak majd, hogy a nagy „gyűlöletharc” végén melyik réteg fog uralkodni a többin, a többi kárára. A választási eredmények kihirdetése után pedig arról, kinek milyen mozgástere lesz arra, hogy a győztesekhez csapódjon. És emögött csak a szándék van, hogy a következő négy évben ne rúgjanak bele túlságosan sokszor és túlságosan nagyot. Rugdosni csak mi, kisemberek fogjuk egymást, miközben ők az Országházban, súlyos százezrekkel a zsebükben azonnal nagykoalícióra lépnek (azaz összefognak), ha a saját fizetésemelésükről lesz szó. Csak azt nem tudom, hogy amikor majd erről szavaznak, a „sokszínűség” egy- vagy kétszínűvé teszi-e őket.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink