Bogdán Péter blogja

Ülünk a hatoson…

2014. január 6. | Bogdán Péter

Valahol a Mechwart liget környékén gyorsan a földre ránt a kőkemény valóság. Beszürkül a színes főváros. Kiderül, sokaknak a 2014-es év is pokol lesz.

Utazom a hatos villamoson a 2014-es év második napján. Mehetnék metróval is a Széll Kálmán térre, de úgy döntök, hogy egy kicsit turista leszek: gyönyörködöm Budapestben, a Margit hídban, a Dunában, az Országházban. Aztán valahol a Mechwart liget környékén gyorsan a földre ránt a kőkemény valóság. Beszürkül a színes főváros. Kiderül, sokaknak a 2014-es év is pokol lesz.

Miközben Buda szépségében gyönyörködöm, egy nagydarab (nem roma) koldus szólítja meg a velem szemben ülő hatvan és hetven közötti asszonyokat, valamiféle festményekkel a kezében. Nem a képeit akarja eladni, csak pár forintért könyörög, mert éhes. Az egyik idős hölgy láthatóan feszeng, zavarban van. Farkasszemet néz a koldussal, mégsem szólal meg, az pedig odébb somfordál, hátha valaki más majd ad pár forintot ennivalóra.

Öt perc sem telik el, amikor egy kicsi, végtelenül sovány (roma) koldus, kezében a Fedél nélkül című újsággal megszólítja az idősebbik hölgyet. Az asszony nem tűnik olyan zavartnak, mint a másik, de ő sem válaszol. Aztán mégis megszólal, és a másik asszonynak mondja el, hogy a fél nyugdíját koldusokra költi. Hihetetlenül sajnálja őket, de ma már két emberen segített. Ráadásul az „ő” koldusa egy „normális” cigány volt, de hát valahol határt kell szabni. Mert a végén majd azért kell elmennie dolgozni hetvenévesen, hogy megkeresse az elesettek támogatására valót.

A másik nő egyetlen szóval sem utal arra, hogy bárkit is sajnálna, de elmeséli, hogy ő 65, mégis dolgoznia kell, mert olyan kevés a nyugdíja, máskülönben nem tudná kifizetni a rezsit. Az idősebb elpanaszolja, hogy az egyik koldusnak csak kétszáz forintot tudott adni, mire amaz méltatlankodva szólt vissza: „Csak ennyi?”. Tisztában van ő is azzal, hogy a kétszáz forint nem sok, de örült volna, ha legalább a jóindulatát méltányolják. Erre a másik: „Még jó, hogy a cigarettát nem önnel véteti meg!”

A villamos fiatalabb utasai nem panaszkodnak, nem rágódnak, nem hördülnek fel. Csendesen tudomásul veszik, hogy koldulnak tőlük, és ugyanolyan csendesen nem adnak semmit. Hallgatagságukból nem derül ki, azért-e, mert egyáltalán nem érdeklik őket a kéregetők, vagy mert magukba fojtják az együttérzésüket, mint valami olyan jelenséget, amivel nem tudnak mit kezdeni.

Néhány napja méltatlankodott egy pedagógus barátom, hogy milyen képmutató ez a világ. Karácsonykor két napig adakozunk, aztán az év háromszázhatvanhárom napján elfordulunk a szegényektől. Szerinte nem látványos karácsonyi magánakciókat kellene folytatni, hanem azt, amit ő tesz.

A fizetéséből annyiszor vásárol be és annyi gyermeknek – tanítványnak és nem tanítványnak –, ahányszor és amennyinek szükséges volt a tanév során. Igaza van – gondoltam az első pillanatban. Aztán azt is: tényleg a mi dolgunk ez, pedagógusoké? És vajon mi meddig bírhatjuk?

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink