Bogdán Péter blogja

Elment egy univerzum

2014. január 9. | Bogdán Péter

Nem is olyan régen mondta egy kedves barátom: „Péter, minden ember egy univerzum”. Bizony, úgy van. Egy egész világ hagyott itt minket.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy roma családi szilveszter. Az ünnepség – mind mindig – most is az óév búcsúztatásának lázában telt. Az anya boldogan ropta a táncot a fiával, amíg egyszer csak el nem kékült az arca, bele nem ájult a karjaiba, és ott halt meg, azon nyomban. Nem, ez nem modern, tragikus és abszurd mese, hanem valóságos történet, 2013 utolsó napjáról, és már túl is vagyunk a temetésen.

Elbeszélgettünk a történetről egy barátommal, s megkérdeztem: mit tenne, ha egy örömteli ünnep óráiban a karjai között halna meg így az anyja. Azt felelte: sokkot kapna, és hosszú időre elvonulna az emberek elől, mert képtelen lenne bárkivel is kommunikálni. Ráadásul olyan mérhetetlen fájdalom borulna rá, hogy a bánatát senkivel nem beszélhetné meg, hiszen nem akarna mások számára terhessé válni.

A bibliai ősanya, Éva neve azt jelenti az óhéber nyelvben, hogy az élet forrása. Ezt azzal toldanám meg, hogy az érzelmek forrása is. A legerősebb emberi kötelék, amely valaha létezett a Földön, a szülő–gyermek kapcsolat. A szülő életének értelmét a gyermek adja meg, miközben a gyermek biztonságban érzi magát a felé áradó szeretettől. Ez az oda-vissza ható, öngerjesztő, egymást erősítő folyamattá válik, kapoccsá kettejük között.

Az idős szülőt annak koros gyermeke még akkor is megsiratja, ha tudja, hogy itt volt már az ideje a búcsúzásnak. És ha ez így van, akkor mit lehet kezdeni akkor, ha az eltávozott anya középkorú, betegségnek semmi jele, mégis – minden előjel nélkül – összecsuklik, és szeretett gyermeke karjából már soha fel nem áll? Az anya és gyermeke közötti, évtizedeken át pulzáló szeretetnek ez annyira tragikus és hirtelen megszakadása, hogy nem meglepő, ha a barátom azt mondja: ebbe beleroppanna.

Mit lehet ehhez még hozzátenni? Hogy még nem volt itt az ideje? Hogy még számtalan teendője lett volna? Hogy befejezetlen az élete? Hogy a rengeteg ember, aki szerette, nem tudod tőle elbúcsúzni? Hogy a sors magának az anyának sem adta meg a lehetőséget arra, hogy elköszönjön azoktól, akiktől még nem is kellett volna? Vagy azt kellene elmondani, ha lett volna esély arra, hogy felkészüljenek az elválásra, akkor most nem lenne olyan üres a világ?

Hogy lehet azt kibírni, elmondani, elsírni, hogy az anyámat nem a halálba akartam kísérni Szilveszterkor? Hogy az újév első hetében nem akartam a földbe temetni azt a nőt, aki az életet, a boldogságot, a biztonságot jelentette nekem egy életen át.

Nem az én édesanyám halt meg, mégis az én lelkemnek fáj, ami történt. Nem mernék helyet cserélni a fiúval, nem merném a vállamra venni a rám szakadó terhet és fájdalmat, mert tudom, hogy összerogynék alatta.

Azt kívánom ennek a szegény anyának, hogy legyen neki könnyű a föld. A fiának pedig sok-sok szerető rokont, hogy tudja, bár elment az ember, aki őt a legtisztábban, legőszintébben, és soha nem múló szeretettel szerette, maradtak mellette még olyanok, akik tisztán és őszintén szeretik.

Nem is olyan régen mondta egy kedves barátom: „Péter, minden ember egy univerzum”. Bizony, úgy van. Egy egész világ hagyott itt minket. Megsirattuk, meggyászoljuk, és még inkább tudjuk: minden univerzum egyszeri és megismételhetetlen. Hogy az egész roma közösség szegényebb lett vele.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink