Bogdán Péter blogja

Gangesz partja

2014. január 16. | Bogdán Péter

„Keresem az őshazámat, Gangesz partját, Indiát! / Csehországban, magyar honban egy a válasz: Menj, cigány!”

A napokban szlovákiai roma nyomortelepekről kaptam egy fényképsorozatot. Az e-mailt egy kérdés kísérte: „Ezeknek az embereknek és a gyerekeiknek milyen jövőjük van vagy lesz?” A kérdést a küldő jogosan tette fel, hiszen a fotók lepusztult lakóházakat mutatnak, amelyekbe „csak hálni jár a lélek”, már ami a statikai állapotukat illeti. De ezeket emberek lakják! A házakat szeméttenger veszi körül, amihez hasonlót a tizenhatezer lakosú szülőhelyem határában láttam, amikor gyermekként a városi szeméttelep környékén csatangoltam. A legmegrendítőbb, hogy a harmadik világi környezetben csoportokban nevetgélnek, pózolnak a kicsik. Láthatóan örülnek, hogy fényképezik őket. Mintha nem is lennének mindennapos gondjaik. Mintha a nyomoruk csak véget nem érő játék lenne. Mintha nem lennének tudatában annak, hogy a rossz ízű játéknak véget is lehetne vetni.

A képriport elsősorban Szlovákia legnagyobb roma gettóját, a kassai Luník IX-et mutatja be, de mellette sorjáznak a más vidékekről származó fotós látleletek is. Látszik, hogy más-más a helyszín, de a fotók hatása megdöbbentően egyforma. Fájdalmas verssorok jutottak az eszembe, olyanok, amelyeket egyetemistaként olvashattam a Debrecenben kiadott Rominfo hasábjain. Egy nyolc-tíz éves roma gyermek írta. Nem tudom, ki volt ő, hogyan alakult az élete, de a szavai még mindig bennem égnek, és a kassai fotóriport újra előhívta őket:
„Keresem az őshazámat, Gangesz partját, Indiát! / Csehországban, magyar honban egy a válasz: Menj cigány!”

Mert hiszen mi más is pendülhetne meg az ember lelkében, amikor azt látja, hogy a szomszédos államban az afrikai nyomor nem is visszaköszön, inkább visszaordibál. Mi más juthatna eszembe, ha azoknak a roma gyermekeknek a helyzetén gondolkodom el, akiket a 21. század második évtizedében patkányok vesznek körül. Akiket a fertőző májgyulladás és az agyhártyagyulladás mellett ki tudja, hány féle betegség fenyeget. Akiknek a nyomortelep közepén nem jut tiszta ivóvíz, világítás, fűtés.

Mi lehet a sorsa azoknak a felnőtteknek és gyermekeiknek, akiket társadalmi közöny, megvetés, gyűlölet és kirekesztés vesz körül? Nyilvánvalóan a csendes pusztulás. Amire csak azért nem kerül sor, mert az Európai Unió kellős közepén enyhén szólva is zavarba ejtő lenne, ha egy etnikum kihalna. Így a szlovákiai romák sorsa nem is lehet más, mint a „húzd meg, ereszd meg”. De a fojtogató halál markában mégis megengedik nekik, hogy szippantsanak egy kis tiszta levegőt. Nehogy elpusztuljanak már, mert akkor szó éri a ház elejét.

Nagyon régen tudja már az emberiség, hogy az összetartásban van az erő. De a szegregált nyomortelepek éppen nem erről szólnak. A kívülrekesztés, a gettósítás, az erőszakos és mesterséges elkülönítés – valamennyi a gyűlölet és a gyűlölködés által fenntartott párhuzamos struktúra. A rövid távon gondolkodóknak, akik nem akarnak áldozatot hozni a gyermekeikért, akik nem akarnak békésebb jövőt az integrációval megteremtésével, azoknak megéri megfizetni a széthúzás árát.

Az Európai Unióban az „elit” a romák beilleszkedésének, beillesztésének pártján áll. Rengeteget ír a szakirodalomban arról, hogy ez mennyire előnyös a romák és a nem romák számára. Igaz, azt is beleírják ezekbe a könyvekbe, hogy a gyakorlat nem találkozik a tudósok által lefektetett elvekkel. Sőt: éppen az ellenkezője tapasztalható annak, amit ők kívánatosnak tartanának.

Ezek után kellene válaszolni arra, hogy mi lehet a sorsa azoknak a felnőtteknek és gyermekeknek, akiket társadalmi közöny, megvetés, gyűlölet és kirekesztés vesz körül. Középtávon a szenvedő vegetálás. De hosszú távon, valahol nagyon messze pislákol a remény, hogy egyszer majd nem kell majd keresni az őshazát, Gangesz partját, Indiát. Mert Csehországban, magyar honban már nem mondják, hogy Menj, cigány!

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink