Beszélgessünk

Hogyan lettem hajléktalan

2014. február 16. | Nótár Ilona

Zsefle Judit több mint 23 éve él fedél nélkül. Rendületlenül küzd a hozzá hasonlók jogaiért

Jutkával az Élőkönyvtár Projekt keretében ismerkedtünk meg. Nyitott, barátságos, nagyon igényes. Az első beszélgetés után kiderült, hogy az életet nemcsak megéli, de érti is. Alig vártam, hogy végre hosszabban is beszélgethessünk, olyan témákat érintve, amelyekről a többség igyekszik mélyen hallgatni, vagy mert szégyelli, vagy mert fél az őszinte válaszoktól. Jutka élete legnehezebb és fájdalmasabb pillanatairól is őszintén, nyíltan beszélt a sosinet.hu olvasóinak.

A legtöbb ember el sem tudja képzelni, hogy egyszer annyira kicsússzon a talaj a lába alól, hogy ne legyen más választása, mint az utca. Veled ez hogyan történt meg?

A családomon belüli erőszakból menekülve, a munkahelyem és az albérletem elvesztése után lettem hajléktalan, 24 év munkaviszonnyal a hátam mögött. 1991 szeptembere óta, azaz lassan 23 éve élek így.

Valószínűleg sokat gondolkodtál azon, hogyan és miért történt meg mindez éppen veled. Mennyire vagy felelős te ezért a helyzetért, és mennyire a körülmények?

Azt hiszem, főleg az én hibám. Tulajdonképpen a születésemtől fogva hajléktalan vagyok, bár az előző rendszerben, a szocializmusban ezt ilyent nyíltan soha nem mondák ki. Én viszont már gyermekfejjel szembesültem azzal, hogy nincs otthonom, nincsenek gyökereim, nincs biztos támaszom, nincs senki, aki segít, ha bajba jutok. Állami gondozott voltam, számtalanszor megszöktem, olyankor ugyanúgy róttam az utcákat, mint most, és ugyanúgy kerestem egy eldugott kis zugot, ahol pár órát pihenhetek. Az első házasságom idején őszintén hittem az igaz szeretetben, abban, hogy szüksége van rám valakinek, és hogy boldog lehetek. Tizenhét év szenvedés bizonyította, hogy mekkorát tévedtem, és milyen önáltatásban éltem. Ma sem értem, hogy miért döntöttem úgy, elhagyom a férjemet, hiszen tudtam, hogy nincs hova mennem. Nincs szülői ház, testvéri összefogás, segítség. Nem is sikerült az önállósodás, a munkám elvesztése után pedig annyira a padlóra kerültem, hogy csak a hajléktalanság maradt.

Az viszont a társadalom hibája, hogy hagyja elveszni, elesni a tagjait. Egy állami gondozásból kikerülő gyermek – minden háttér nélkül – elvész az életben. A mindenkori politika hibája, hogy érzéketlen a társadalom, amikor az út szélén imbolygó gyerekek és felnőttek megsegítéséről van szó. Nincs olyan értelmes és biztonságos munkalehetőség, amelyre az ember az életét építhetné. Ma még dolgozik, de holnap elbocsáthatják. Erre semmit nem lehet alapozni, csak vergődni a hajléktalanságban mindaddig, amíg van egy csöppnyi remény, aztán pedig elúszni az árral, mert kikötő nincs sehol.

Van szakmád? Mit csináltál annyi éven át?

Könyvelő a szakmám, de 30 éve nem gyakoroltam. Amikor tanultam, még nem volt ilyen adórendszer, ezért ehhez nem értek. Akkoriban számítógép sem volt, ezért most tanulom a használatát.

Most éppen két megbeszélés között vagy, mindig rohansz. Azt látom, hogy folyton csinálsz valamit. Valójában mit?

Elsősorban aktivista vagyok, hajléktalan emberek érdek- és jogvédelmével foglalkozom, egy szuper jó csapat tagjaként. Azért ezt csinálom, mert a legelesettebb réteg mögött nem áll senki, nincs semmilyen szociális segítségük.

Ezek szerint nem keserített meg a sok negatív tapasztalat. Hogyan álltál fel, hogy ezek után is képes vagy másokon segíteni?

Nem álltam fel. Ha felálltam volna, most nem a hajléktalanok közé tartoznék. Csupán megpróbálok ember maradni ebben a nehéz helyzetben is.

Honnan van erőd minderre?

Nem csinálok sokat. Három munkacsoportban dolgozom az elnyomottak, kiszolgáltatottak, hátrányos helyzetben élők érdekében. De ez nem az én dicsőségem, hanem azé a csapaté, amelyik erőt és tudást ad hozzá. És a hitemből is merítek erőt. Abból a hitből, hogy talán lesz még egy emberibb társadalom, amelyben mindenki egyenlő, mindenkinek biztos, békés életút jut. És erőt adnak azok, akiket láthatatlan angyaloknak hívok, mert rám mosolyognak, el- és befogadnak, a hibáimat emberségesen kezelik, segítenek abban, hogy ne adjam fel, maradjak talpon, és szeretnek. Igen, szeretnek, és ezt számtalan tettel bizonyítják. Hát, innen van az erőm.

Tudom, hogy olyan dolgokon mentél keresztül, amelyek közül egybe is sokan belerokkannának. Mi az, amit soha nem fogsz elfelejteni?

Öt koraszülött kisfiú eltemetése, pedig Isten látja a lelkem, csupán csak egyet szerettem volna, hogy többet, mást adhassak nekik, mint amit én kaptam a szüleimtől. Karácsony. Közel 60 évesen még soha nem volt olyan karácsony, amiről azt éreztem volna a szívemben, hogy az az én karácsonyom. Pedig a szeretet ünnepe, ugye?

Talán vannak olyan élményeid is, amelyekre visszagondolva azért mosolyogsz, nem?

A volt férjem. Tudod, ennyi év után feledésbe merül a sok rossz, és már csak arra a kevés szép percre gondolok. Ma már mentségeket is találok a gyalázatos, embertelen viselkedésére, és már megbocsátottam neki mindenért. Az elvesztett gyermekekért, a sok megalázásért, verésért, a rákbetegségemért. Ma már csak emlék, és azt mondom: életem legszebb tévedése volt, hiszen azokat a régi érzéseket soha nem akarom megtagadni.

Mi a munkád célja? Miért küzdesz ilyen elszántan?

Azért, hogy mindenkinek legyen emberhez méltó lakása. Minden család együtt maradhasson, ne válassza szét őket a szükség, és hogy egy jól működő társadalomban élhessenek az emberek, ahol nem hagyják elveszni szegényeiket, és ahol a szeretet a meghatározó érzés.

És magadnak mit kívánsz?

Otthont, szeretetet, és hogy lássák az emberek, én is egy vagyok közülük.

Ki támogat ebben, kire számíthatsz?

25 éve élek a második házasságomban, hihetetlen szegénységben, bizonytalanságban, de együtt, a szó szoros értelmében jóban-rosszban. Gyermekem nincs.

Mit üzensz az embereknek, hogyan viselkedjenek, ha találkoznak egy hajléktalannal?

A hajléktalan emberek múltjában rengeteg fájdalom van, amit nem szívesen mesélnek el másoknak. Válás, a család elvesztése, otthontalanság, a munkahely megszűnése. Ez, persze, bárkivel megeshet, de a nagy különbség ott van, hogy általában van kihez fordulni ilyenkor. Mi viszont egyedül maradtunk, ezért megkeseredünk, lelkileg leépülünk, elveszítjük a tartásunkat, feladjuk az életünket, hiszen már minden mindegy. Ezt tetézi, hogy a társadalom megvet bennünket, pedig valamikor mi is dolgozó emberek voltunk, nekünk is volt családunk, apák, anyák voltunk, de ezt elfelejtik az emberek.

Mit üzenek? Köszönj a hajléktalan embernek. Ülj le beszélgetni vele, ismerd meg.! Mosolyogj rá, hozz fényt az életébe azzal, hogy emberszámba vetted. Végtelenül hálás lesz ezért. Nézd meg, mennyire igyekszik elrejteni a boldogság könnyeit, amit Te csaltál a szemébe.

Üzenem, kérem, hogy fogjunk össze, alakítsuk olyanná a társadalmunkat, amelyben nem különböztetik meg az embereket színük, fajtájuk, élethelyzetük, hiányosságuk, vagy a betegségük miatt. Éljünk úgy, hogy a rosszat elítéljük, a jót megjegyezzük és megbecsüljük. Legyen olyan a társadalmunk, amelyben tisztességes munkával, tisztességes bérből, mindenki biztonságosan élhet, és ahol súlya van annak a szónak, hogy ember.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink