BeszélgessünkNótár Ilona blogja

3. A roma női szerepek változása

2014. február 26. | Nótár Ilona

A társadalmi fogadtatás

Roma értelmiségi és/vagy dolgozó nőként azzal az attitűddel is találkoznom kellett, amikor nem fogadnak el egyenrangú szaktudású és kvalitású szakembernek (hiába az azonos képesítés, szaktudás és gyakorlat), viszont előszeretettel mustrálnak, mint egzotikus szexuális tárgyat. Persze dühít, de meg kellett értenem, hogy a roma nőről valamiféle romantikus ideálkép lehet a fejükben, amit csak szánalommal tudtam jutalmazni. Nem egy alkalommal fordult elő, hogy odajöttek hozzám a kollégáim, s szinte titokban kérdezték meg:
– Ilona, tényleg igaz, hogy a roma nők olyan tüzesek?
– Ezt hogy érted?
– Hát minden szempontból, temperamentum, élet, te is csak úgy szikrázol…
Na, most erre mit mondjak? Nem pofozkodhatok állandóan.
Az évek során rájöttem, hogy ki kell alakítanom valami technikát, amivel kezelhetem a velem szembeni diszkriminációt és az igazságtalanságokat. Az első időkben még higgadt voltam, amikor ismét megíratták velem a tesztet, ha külön behívtak egy újabb meghallgatásra, vagy a jó teszteredményem ellenére mégis hátrébb maradtam, a szőkébbet (oh, bocsánat: „okosabbikat”) emelték ki végül… Aztán ahogy tapasztaltabb, érettebb lettem, nem nyugodtabb lettem, hanem dühösebb. Úgy éreztem, ezekkel a felesleges körökkel elveszik az időt a tényleges munkáról, amit együtt végezhetnénk el, ha végre tudásomnak megfelelően kezelnének.

Frusztráló ám látni, hogy ugyanannyi évesen, ugyanolyan szakmai tudással (csak több gyakorlattal) én a kiszolgáló személyzet vagyok (gyalog), míg a nem roma kollégák vezető beosztásban megmondják, hogyan kell integrálni a romákat… És mindezek mellett folyton szurkálódnak, leminősítenek, megaláznak, csak hogy biztosítsák a pozíciójukat velem szemben. S tudom, ha legalább a „gyalog” pozíciómat meg szeretném tartani: százas tűvel kéne bevarrni végre a számat. Van saját hangom, egyéniségem, véleményem, amitől szinte mindenhol megijednek, fenyegetve érzik magukat. Fura egy ország ez. Itt nem sok helyen díjazzák a kreativitást, vagy ha valaki kilóg a sorból. Persze szavakban mást hirdetnek. A legtöbbször azonban nem szabad hinni benne. Gyakorlati tapasztalat. Mert ha hiszek, és szólni merek: biztos, hogy fájni fog.

Én nem szoktam élni a „roma kártyával”, tehát hogy azért diszkriminálnak, bántanak, mert roma női munkavállaló vagyok. De ha végül kibukik belőlem (s ez tényleg végső eset), hogy a származásom okán különböztetnek meg, kikérik maguknak (mintha idióta lennék, aki még vak is), hogy nem azért ismételtetik a vizsgát, és okítanak, és pirítanak rám, és sorolnak hátra, és hagynak ki, és hívnak mást…, hanem mert csupán tanítani szeretnének.

A másik fajta, akivel találkoztam, még ennél is rosszabb és alattomosabb. Ő folyton úgy kezel, mint egy idiótát, de természetesen csak „jó szándékból”, a tanítás okán. Mintha mi mind Mauglik lennénk, akiket írni-olvasni kéne megtanítani, de a tanár már a kezdetnél jól tudja, hogy minket aztán soha a büdös életben nem lehet megtanítani, de szakmai elhivatottság (sic!) okán fitogtatják a tudásukat, és megaláznak minket, engem. Teljesen hülyének néznek, mert (sajnos gyógyíthatatlan) a felsőbbrendűségi érzésük. Azt hiszik, mivel már a szüleik is tanult emberek voltak, akkora az előnyük, amit mi „szegény, felkapaszkodott, kimosakodott romák” soha nem hozhatunk be. Akkor sem, ha három (vagy háromszáz) diplománk van. Megjegyzem, olyan nekik egyébként soha nem lesz, sem olyan sikerük, elismertségük, hitelük, nevük… Ez minden bizonnyal és érthető módon fájhat. Főleg, hogy ami nekik egész életükben nem jött össze, az sikerült a cigány nőknek, sok esetben a mínusz százról indulva.

Szinte hallom a gondolataikat, miszerint milyen világ ez már, hogy még egy cigány nő is lehet kifejezetten jó szakember, író, egyetemi tanár, egészségügyi dolgozó, előadó és annyi más? Na, majd ők megmutatják, hogy azért nem úgy van az, mert sántít ám az igazság…, ők tudják.., és meg is nyugtatják magukat valamivel, ami bizonyítja, hogy mi senkik vagyunk, hogy ők valakik lehessenek. Mondom: csupa szívjóságból. Értjük? Értjük. Ismerős?

Szinte nincs olyan munkahely, ahol roma nőtársaim ne találkoznának ehhez hasonló jelenséggel, a „jótevő” bundájába öltöztetett jelmezes bohócokkal. Eleinte megpróbáltam megfelelni ezeknek, mert hát az ember tanulni vágyik, de beláttam, hogy az ilyeneknek megfelelni csupán vágyálom. Ugyanis nekik nem céljuk a megjobbítás, tanítás. Vagy tíz évvel ezelőtt írtam egy cikket azzal a címmel: A diploma nem fehérít. Egy diploma talán nem. Azóta több is van. Most is mester szakos hallgató vagyok. És így sem változott semmi. Sokan nem becsülik meg a tudásomat, ezt érzem. És nem bátorítanak, nem támogatnak, hogy több legyek, okosabb, képzettebb, tapasztaltabb. Néhányan még gáncsot is vetnek. Így fogadnak engem, a felvállaltan roma diplomás nőt a munkaerőpiacon, a társadalomban.

Ennyi? Kérdezhetné az olvasó? Akkor hát semmi értelme? Jaj, dehogy nincs! A tudás hatalom. Kit érdekelnek a szegénységi bizonyítványukról felismerhető ostoba szakik, amikor nincs olyan hét, hogy ne kapnék hálától sugárzó levelet: az én utam volt a példa, hogyan próbálják megvalósítani mások az álmaikat. Látom a gyermekek szemében a csillogást, amikor tanítom őket, a cikkeimre érkező pozitív visszajelzéseket olvasom, az egyetemi diskurzusok élénk beszélgetéseit figyelem. Hogyne érné meg! Csak tudni kell, mi a lényeg – és mi a sallang.
A sok negatív tapasztalat mellett meg kell említenem azt a kevés pozitívat is. Azokból építkezem, és soha nem felejtem el őket. Például a Semmelweis Egyetem Magatartás-tudományi Intézetének igazgatója, dr. Tury Ferenc megengedte, hogy előadásokat tartsak az egyetemen, beszéljek a kommunikációs hidak építéséről. Szavakkal ki sem fejezhető hálával tartozom a bizalomért, amit a legjobb tudásommal igyekeztem megszolgálni.

De Prónai Csaba, az ELTE tanszékvezető tanára és Papp Richárd egyetemi tanár is hihetetlen bizalommal és nyitottsággal fordultak felém. Végre éreztem, hogy a tudásom érték, a tapasztalatom fontos, és érdemes arra, hogy megosszam másokkal, beszéljünk róla a hallgatókkal.
Az én státuszom évek óta ugyanaz: meghívott előadó. Tehát megyek, ha hívnak. És, hála az égnek, hívnak. Egyetemekre, középiskolákra, általános iskolákba, ún. facilitátor (folyamatsegítő) képzésekre, filmklubokba, irodalmi estekre. Mindazoknak szeretnék köszönetet mondani, akik a származásomon túltekintve (vagy éppen azért) hittek bennem. Tudták, hogy adhatok és hasznos lehetek. Lehetőséget adtak, hogy megmutathassam: méltó vagyok a feladat elvégzésére.
Nem félek a kihívásoktól. Az életem arról szól, hogy tanulok és bizonyítok.
Igyekszem adni, megosztani mindazt a tudást, amit megszereztem. Tudom, hogy képes vagyok segíteni. És akarok is segíteni.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink