Komolyan

Választás 2014 – Az MCP országos listát állított

2014. március 5. | GGy

A Nemzeti Választási Iroda részadatai alapján a Magyarországi Cigány Pártnak eddig 37 jelöltjét vették nyilvántartásba. Pártlistájuk azoknak lehet, akik – legalább 9 megyében és Budapesten – legalább 27 egyéni választókerületi jelöltet állítanak.

Országos listát állíthat a Magyarországi Cigány Párt az április 6-i országgyűlési választásra. Az országos elnök, Horváth József kettős örömként éli meg a mai napot, ezért üzenetben és versessel köszönte meg mindenkinek a támogatást. Az MCP-nek 92 választókerületben sikerült jelöltet állítania, ebből 37 jelölt már biztosan indulhat a parlamenti választáson. A keddi 17 órás eredmények szerint 13 főt elutasított a Nemzeti Választási Iroda, 1 fő visszalépett és 41 fő még döntés előtt áll. Pontos eredmények szerdára várhatóak.

Íme az MCP vezetőjének verse:

Horváth József: Összefogás

Fogjunk össze, gyere, siess, hívunk, lépj közénk, testvér.
Fogja meg minden cigány testvéreinek bronz-barna kezét.
Hívunk testvér, ne késlekedj, hiszen te is tudod azt, amit én.
Azt, hogy összefogva együtt, erősebb lesz, a sok bronz-barna kéz.
Gyere, testvér, lépjünk együtt, békében a szebb jövő felé.
Bronz-barna kezünket barátként nyújtjuk, embertársaink, hazánk lakói felé.
Hívunk, gyere, mert itt az idő, fonódjon össze a sok bronz-barna kéz.
Közös célunk az egy irányba legyen, felemelkedésünk és szebb jövőnk felé.

AZ MCP VÁLASZTÁSI PROGRAMPONTJAI
1. Az egészséges táplálkozáshoz való jog – az emberi lét alapjainak – biztosítását minden várandós anya és magzata, minden csecsemő és kisgyerek számára. A várandós és gyesen lévő kismamák részére napi ezer Ft értékben tej- és kenyér utalványt kell biztosítani.
2. Családi bölcsődék, óvodák kialakítását a cigány közösségekben!
3. Napi háromszori étkezést a bölcsődétől a középiskola végéig minden szegény gyereknek!
4. Ingyenes közoktatást és ingyenes felsőoktatást a legszegényebb családokból származó diákok számára.
5. A többségi társadalommal azonos arányú cigány foglalkoztatást!
6. Cigány földosztást, hazai és Európai Uniós támogatásokat a cigány parasztpolgárosodáshoz, a bioélelmiszerek és a megújuló energianövények termesztéséhez, feldolgozásához.
7. Cigány közalkalmazottak, köztisztviselők (nővérek, óvónők, tanárok, tűzoltók, postások, vasutasok, stb.) képzését és foglalkoztatását.
8. A kényszer-közmunka azonnali megszüntetését, helyette garantált létminimumot és az értékteremtő munka – vállalkozások – támogatását.
9. A 14. éves büntethetőségi és a 18. éves tankötelezettségi korhatár visszaállítását.
10. Közkegyelmet, a büntetések elengedését az elmúlt három évben közlekedési bírsággal sújtott cigány emberek számára.
11. Határozott büntetőjogi fellépést a rasszista rendőrökkel, polgármesterekkel, kórházi dolgozókkal, közalkalmazottakkal és köztisztviselőkkel szemben.
12. Hatályon kívül kell helyezni a diszkriminatív – a romákat, a hajléktalanokat és a kisegyházakat – büntető jogszabályokat. Ezzel együtt meg kell szüntetni a jómódúakat, a politikusokat és a történelmi egyházakat előnyben részesítő törvényeket.
13. A legszegényebb ezer magyar településre 1000 milliárd forint Európai Uniós támogatást az esélykülönbségek csökkentésére, helyi komplex fejlesztések beindítására, különös figyelemmel a járványveszélyes nyomortelepek felszámolására. Viszont egy fillér támogatást se kapjanak a cigányokat nem foglalkoztató rasszista cégek és intézmények.
14. A legszegényebb falvak iskoláiban duplájára kell emelni a pedagógusok bérét és ösztönözni az értelmiségi fiatalok odatelepedését.
15. Az igazságtalan egykulcsos adó helyett arányos közteherviselést: a minimálbérig 10%-os, a kétszeres minimálbérig 18%-os, a négyszeresig 32%-os, a fölött 38%-os SZJA bevezetését javasoljuk.
16. A családi adókedvezményt 300 000 forintos havi jövedelem fölött meg kell szüntetni. A családi pótlékot húszezer forintra kell növelni.
17. Azonnali, összehangolt politikát a szenvedélybetegségek (dohány-, alkohol- és drogfüggőség) ellen. A kirekesztés és megbélyegzés beszédmódja helyett az egészséget szóban és értékben egyaránt támogató környezetet.
18. Egyenlő orvosi ellátást a legszegényebb vidéken élőknek, a cigány betegeknek is. Ingyenes és rendszeres orvosi szűrést! A leggyakrabban használt gyógyszerek árának radikális csökkentését, a közgyógyellátás kiszélesítését valamennyi tartósan munkanélküli és kisnyugdíjas részére.
19. A lakhatás alkotmányos jog legyen. A tartósan munkanélküli, illetve gyermekes családok kilakoltatása tilos, illetve csak abban az esetben végrehajtható, ha az érintett önkormányzat vagy az állam gondoskodik a lakhatás feltételeiről. A lakásfenntartási támogatást jelentősen emelni kell.
20. A devizahitelesek ügyében keletkezett károk megtérítése ügyében az állam és a bankok arányos felelősséget viseljenek.
21. A százezer forint fölötti rezsitartozásokat engedje el az állam. A szolgáltatók a fönnmaradt tartozásra részletfizetési megállapodást kössenek az adóssal, egyúttal gondoskodjanak az előre fizető kártyás rendszer kiépítéséről.
22. A szürkegazdaság túlélési vállalkozásait ki kell fehéríteni: legyen adóköteles vállalkozási tevékenység az utcai árusítás, a hulladékgyűjtés és -kereskedelem (lomizás), a gyógynövénygyűjtés, és minden hasonló megélhetési mód. A szelektív hulladékgyűjtésre és -feldolgozásra országos programot kell indítani.
23. Meg kell állítanunk a romák kulturális elnyomását! Föl fogjuk állítani a hiányzó roma kulturális intézményeket, elsőként a cigány művészeti és kulturális központ, múzeum és levéltár, valamint a roma rádió és televízió működésének megalapozása, az Amaro Drom lap újra indítása és a cigány gyermeküdülő visszaszerzése a feladat.
24. A kisebbségi önkormányzatok helyzetének jogi rendezése mellett a működési támogatásukat is jelentősen emelni szükséges, és megnyitni a lehetőséget a kulturális intézményrendszerük kiépítése érdekében.
25. Haladéktalanul fontos egy önálló alap létrehozása a civil roma jogvédelem és kulturális önszerveződés támogatására, korszerű és magas szintű kulturális produktumok létrehozására, a többségi kultúra romaképének megváltoztatására, egyúttal a romák pozitív önképének fejlesztésére, a roma kultúra és művészet valós értékeinek bemutatására.
26. Az MCP külpolitikáját három alapelvre építi; egy: Európai Magyarországot, kettő: az emberi jogok maradéktalan érvényesítését, három: békében gyarapodni a szomszédokkal (a Kárpát-medencei romákkal, határon túli magyarokkal és államokkal).

További cikkek a rovatból
És változunk És változunk
Minden évben összefoglalót készítek az évemről. Ó, ha tudnátok, kedves Olvasók, mennyi minden nem kerül bele az efféle összegzésekbe, amiket közreadok. Még csak pont-pont-pont formájában sem írok le dolgokat. Hogy miért? Önmegtartóztatás – egész jó szöveg ugye? Nem írok le olyan dolgokat, amikről nem érzem, hogy az én történeteimen túlmutatva hasznosak lehetnek mások számára is. Meg hát az én vívódásaim nem tartoznak senkire, a mámorom meg, ki tudja, mire ingerelne másokat...
KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK KREATÍV MŰVÉSZETTEL A RASSZIZMUS ELLEN – DIVATMŰHELY FIATALOKNAK
Roma és nem roma gyerekek divatterveit és ruháit mutatták be Budapesten. Az Amaro Trajo Alapítvány Varga Erika és a Romani Design szakmai vezetésével a roma kultúra hagyományait is bemutató kreatív-művészeti kurzust indított, amelyen több iskola diákjai vehettek részt a fővárosban és vidéken is. Olyan roma és nem roma fiatalok tanulhattak a program keretében, akiket érdekel a divattervezés.
Árverés Szintikéért Árverés Szintikéért
Árverésre bocsátják díjukat az V. Romani Filmfest győztesei. A Mosoly című dokumentumfilmmel Zsiga Ottó és Jánoska István első helyezést ért el a Romani Filmfesztiválon. A történet a nyolcéves Szikszai Szintiáról szól, aki kétszer tért vissza a bölcsőhalálból. Súlyos epilepsziát kapott, és az agysejtjeinek hetvenöt százaléka elhalt. A film az ő és az édesanyja mindennapos harcát mutatja be az életért.
Álmunk – filmbemutató és beszélgetés Álmunk – filmbemutató és beszélgetés
Az Álmunk című film roma és nem roma újságírók alkotása, amely a Romák - itthon Európában nemzetközi projekt keretében készült. A Bulgáriában, Csehországban, Magyarországon, Romániában és Szlovákiában megfilmesített történetek egy-egy roma embert vagy közösséget mutatnak be korszerű multimédiás módszerekkel.
Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban Cigány képzőművészeti fesztivál a Bethlen Téri Színházban
Roma táncosok, zenészek, képzőművészek és filmkészítők mutatkozhattak be a hétvégén a Bethlen Téri Színházban. A rendezvényt a Roma Ellenállás napjára emlékezve szervezte meg a Színház vezetése. Nézze meg videónkat!
Új helyen a KuglerArt Új helyen a KuglerArt
Új helyre, a Sütő utcába költözött a KuglerArt. Az első szalonesten a nemrég elhunyt Balogh Balázs Andrásra és feleségére, Oláh Jolánra emlékeztek, családtagokkal, barátokkal közösen. Az esten a Szalon Színház művészei szórakoztatták a közönséget.
Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014) Egy legenda előtt tisztelegve – Buffó Rigó Sándor (1949–2014)
A magyar cigányzenei és művészeti életben fogalom Buffó neve. Védjegy. A jó ízű, karakteres, kifejező hegedűjáték védjegye. Sokat tett azért, hogy hazánkon kívül is hírét vigye ennek a fontos hungarikumnak, a magyar nótának. Balog Zsolt kollégámmal sokszor készíthettünk vele interjút, legutóbb a Holland–Magyar Nóta Foundation koncertjén, a holland rezidencián. Nagyon nagy lelkesedéssel beszélt a kezdeményezésről, mely azon dolgozik, hogy életben tartsa a magyar cigányzenét. Sugárzott róla, hogy teljes szívvel harcol ezért az ügyért. Nekünk is sok erőt adott, ahogy ehhez a kérdéshez állt. Nem gondoltam volna akkor, hogy néhány rövid hónap múlva már csak emlékére fogok írni. Buffó Rigó Sándor 65 évesen hunyt el vasárnap. Isten nyugosztalja. Életútjának fölidézésével tisztelgünk emléke előtt.
Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás Egy bohém virtuóz – Rigó János prímás
Sorozatunkban olyan népszerű emberekre hívjuk fel a figyelmet, vagy olyanokra emlékezünk — akár különösebb apropó nélkül –, akik a világ előtt a magyarok hírnevét öregbítették, és csak mi hangsúlyozzuk ki, hogy magyarok és romák. Sportolók, művészek, vagy ahogy hozzáfűzni szokás: kőfaragók és balett-táncosok. Most Rigó Jánosra emlékezünk.
Életmenet Életmenet
Azt mondom el, amit én láttam, és nem azt, amit a hírekben olvashattak: ki beszélt, hol, mikor, hova utazik, kinek fejezi ki az elismerését, a részvétét… Erre ott vannak a hírportálok.
Fényerdők Fényerdők
A Petőfi Irodalmi Múzeumban március 21-től látható Világok útjain tárlat főleg portrékból áll, roma emberekkel a középpontban. A fotós Molnár Zoltán, aki bejárta Európát. A kiállítás gerincét főleg Erdélyből és Magyarországról származó felvételek alkotják, de készültek képek Montenegróban, egy koszovói roma telepen muzulmán cigányokról, Makedóniában, Bulgáriában egy roma esküvőn, és Dél-Franciaországban is. A fotókból korábban készült egy kötet is, Fényerdők címmel.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink