BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Térkövetelés ezerrel – Hanna lányom és én

2014. március 15. | Nótár Ilona

Ne higgyék, hogy ezek a blogbejegyzések csupán bugyuta anekdoták. Meggyőződésem, hogy a gyermekeinktől többet tanulhatunk, mint a nagynevű tudósoktól, és a gyerekpszichológusok könyveiből. Persze csak ha képesek vagyunk figyelni, nem felejtjük el, hogy hirtelen válaszuk nem szándékos szemtelenség, hanem még nem ismerik a felnőttkorban megtanult képmutatást. Ez még nem bölcsesség, de minket közelebb visz az érett ember bölcsességéhez. Minden nap tanulok a lányaimtól, és ezeket a tapasztalatokat fogom a következőkben megosztani veletek.

Kis hiányérzetem van. Felmerülhet az olvasóban, hogy mostanában jobbára Lili lányomról írok, és Hannámról megfeledkezem. Dehogy! Nem is tehetném, mikor a nagyobbik még azt is árgus szemmel vizslatja, hogyha Lilihez fordulok először ölelésre. Azt szeretné, ha nála fejezném be a szeretetem kifejezését. „Sasol”. Megteszem, amit kér, és látom, ahogy megnyugszik, és helyreáll a rend a lelkében, hiszen továbbra is az lehet, aki eddig volt. A minket körülvevő feszültség ellenére a vele kapcsolatos „szeretetszintem” ugyanott van, mint Lilinél.

Sok rossz tulajdonságom mellett egy kevés jó is akad: például nem vagyok képmutató. Merem vállalni, nagyon nehezen élem meg a lányom számomra túl gyorsan megérett vágyát arra, hogy leváljon rólam. Pedig az első perctől kezdve tudatosan úgy neveltem őket, hogy olyan, életképes sasmadarak legyenek, akik majd nélkülem, nélkülünk is megállják a helyüket a világban. Tudtam, hogy önző lenne, és nem is tehetem meg, hogy magamnak nevelem fel őket, hogy örökös „rámszorulásban” tengődjenek, mert nélkülem életképtelenül vergődnének. Csak „kölcsönben” vannak nálam a kincseim, hogy aztán szárnyat növesztve a saját pályájuk ívén repüljenek. Sok muzsikus roma családnál láttam azt a rossz modellt, hogy az aggódó anyukák direkt úgy nevelik főleg a fiukat, hogy egy életen át rájuk szoruljanak, és szinte belőlük lélegezzenek, velük legyenek teljesek, ne a saját feleségükkel, családjukkal. Ettől óvtam magamat és a gyermekeimet is. Akinek nem inge, nem veszi magára, akinek meg inge, ne rám haragudjon, mert le merem írni…

Szép elmélet a szabadságra nevelés, de baromi nehéz a kivitelezés, és még nehezebb ennek a folyamatnak a megélése. Szembesülni azzal, hogy egyre inkább külön teret igényel magának a lányom, nem tőlem várja a megoldásokat, nem mindig engem kérdez, és nem nekem árulja el minden titkát. Sokkoló.

Persze büszke is vagyok arra, hogy a nagy lányom úgy érzi, már saját élettérre van szüksége. Kezdi felépíteni önmagát, az egyéniségét, amelyre én is hatással vagyok, de elkezd tőlem függetlenül kialakítani egy saját világot. Önálló gondolatvilággal, elméletekkel, erkölcsi értékekkel, filozófiával, hittel, megváltozott hierarchiával tölti meg az elméjét.

Mindez az apjának is krízist okoz, de azért Hannussal én vagyok sokkal többet, és egyébként is bennem növekedett, én szoptattam, én csináltam neki bébiételt, legtöbbször én ápoltam, ha beteg volt, tehát elvileg előnyben kellene lennem mindenkivel szemben. Tudom, hogy tipikus női logika, női sovinizmus, meg minden, de akkor is. Az enyém, belőlem van, és most azt látom, és el kell fogadnom, sőt örülnöm is kell annak, hogy nélkülem is akar létezni.

Hannának, aki a függő gyermeklétből egyre inkább az önállóság felé megy, igyekszem nagyobb teret engedni. Elengedem egyedül az öt percre lévő iskolába, és haza is jöhet egyedül (vagy a barátaival), csak az állandó telefonkapcsolathoz ragaszkodom: kijelentkezés, bejelentkezés, helyzetjelentés. Ez működik, és azt hiszem, hogy ő is igényli. Ha velem főz, használhatja a gáztűzhelyet és a kést is, de egyedül még szigorúan tilos mindkettő használata, kivétel a kenőkés. Ha ott vagyok vele, vasalni is engedem kicsit (szeretném, ha többet gyakorolna, de megunja, és akkor jön a nyafizás), és használhatja a sminkes dobozom, sőt segítek is neki, ha kell (bár nem nagyon érdeklik ezek a dolgok). Együtt lakkozzuk a körmünket, és bármilyen színt használhat (a bűnös pirosat is), saját fodrásza van, és ő választhatja ki a frizurát, még azt is megengedem, hogy befestessen egy-egy tincset. Teret akarok adni neki, hogy döntéseket hozzon saját magával kapcsolatban. Találja meg a saját stílusát, ízlését, egyéniségét, aztán tanuljon a döntéseiből, de érezze, hogy ott vagyok a háta mögött, és ha kell, segítek, de már nem irányítom. Ezt a távolból való figyelést sem díjazza, és hárítja esetleges közbeszólásomat még akkor is, ha igyekszem észrevétlen maradni. De figyelnem mégiscsak kell. Az ilyen alkalmak után megbeszélem vele, hogy a viselkedése nem mindig esik jól, és szeretném, ha értékelné, hogy a kedvéért a héttérbe vonulok, annak ellenére, hogy szeretnék jobban részt venni a „csajos” életében. Apa szerint sokkal inkább irányítanom kellene az életét, és szigorúbbnak kellene lennem. Sok-sok dologban másként gondolkodunk a gyermekeink neveléséről, az elkövetkezendő bejegyzésekben majd olvashatnak ezekről is. Természetesen tisztelettel, ugyanakkor az én egyedi látásmódommal írom meg a tapasztalataimat a szeretteimről, másként nem is lehetne, hiszen attól lesz hiteles a blogom, hogy azt mondom el, amit én élek meg, élek át.

Visszatérve Hannusra: azért vannak korlátok is, igaz, elég messzire kitolva – az én nagylányom számára is. Viszont áthághatatlanok: védem az életét, óvom a lelki fejlődését, de közben teret akarok adni az egyéniségének. Nehéz megtalálni a megfelelő egyensúlyt. Például engedem, hogy haverkodjon, akár fiúkkal is. Apa féltő szülőként azzal ijesztgeti, hogy aki a közelébe merészkedik, annak rálép a lábára (egy kétméteres embertől ez komoly fenyegetés). Az természetes, hogy Hannus inkább engem fogad a bizalmába, de sok minden még előttem is rejtve marad – nem úgy, mint Lilinél, akinek nincsenek cikis és előlem elrejtett témái, tekintve, hogy mi titkos barátok vagyunk, ami, ugye, arra kötelez minket, hogy mindent megosszunk egymással.

Sok édes és titkos történetet mesélhetnék el, de kötelez a titoktartás, amiben Hanna a legkevésbé sem ismer pardont. Pedig ha tudnák, hogyan gondolkodnak a mai lányok a feminizmusról, divatról, rasszizmusról, sztárokról, szerelemről, szexről, istenhitről, barátságról, fiú-lány barátságról, homoszexualitásról, Facebook-csoportokról. Elképesztő!

Hannus sokszor szemtelen. Nem rosszindulatból, csak élvezi, hogy ellent tud mondani nekem. Arra különösen büszke, hogy sokkal magasabb, mint én, pedig még csak tizenkét éves.

– Hanna, nem szabad így beszélni a nagyobbal! – intem őt.

– De hát én vagyok a nagyobb! – vihog.

– Ne légy tiszteletlen a nagyobbal, lányom!

– De hát nem is vagyok az! Néztél már magadra és rám, anya? – mutatja a kezével a köztünk lévő, jól látható különbséget, és közben pofákat vág.

Szóval, „adja az ívet”.

Már nem engedi, hogy mindig puszilgassam, ölelgessem (nem úgy, mint Lili, aki minden alkalmat megragad erre). De azért néha még Hannus is igényli az ölelgetést. (Istenem, még sokáig legyen így, ha lehet!) Alkalmanként a kezemet is megfogja, ha együtt sétálunk az utcán. De csak jelezni akar, pár pillanatra éreztetni, hogy szeret, és ezért képes ezt az áldozatot is meghozni.

Hát, így megy ez mostanában velünk.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink