Bogdán Péter blogja

Szeretni, szeretni, szeretni

2014. március 18. | Bogdán Péter

Néha úgy érzem, hogy az emberségnek lassan már esélye sem marad, hogy gyökeret verjen abban a szégyenletes közösségben, amit emberi társadalomnak hívunk.

Sétáltam a metróhoz a Deák téren március 15-én, este. A Madách tér közelében hőzöngő, részeg fiatalok randalíroztak. Az egyikük vállára egy hatalmas magyar zászlót terítettek. Amikor az aluljáróba értem, azt hittem, hogy rosszul hallok. Valahonnan egy káromkodásra felelő hang azt mondta: Mit akartok? Egy horogkeresztet vegyek elő?

A kérdés a földön ülő, elhanyagolt külsejű öregembertől származott, aki hangszerrel a kezében koldult. Sapkáján kokárda virított, miközben az ő vállát is beborította egy magyar zászló. A suhancok nem válaszoltak igennel, de elkezdtek pénzt dobálni az öregnek, és látszott, hogy jól elszórakoztatja őket a szerencsétlen. A történet egyszerű. Fiatal újnyilasokba ütköztem, akik sajnálatot éreztek a koldus iránt. Gyanítható, hogy ezt a részvétet erősen megtámogatta a koldus kokárdája és a vállán lévő magyar zászló.

Nem akartam bámészkodni, tovább mentem, de közben azon agyaltam, amit az imént láttam. Először is a suhancok annyira fiatalok, hogy akár a diákjaim is lehetnének. Olyanok ők, akik azért játnak tévúton, mert nem kerülnek hozzám, vagy olyan pedagógus kezébe, aki megadhatná nekik, hogy a világról a teljes igazságot megismerhessék, ne csak a felét.

A koldus meg azért járt a fejemben, mert felzaklatott, hogy a nyomorúsága miatt milyen mélyre lehet lenyomni valakit. Az öregember biztosan azért tette fel a kokárdát és a zászlót, mert ettől nagyobb bevételt várt, és úgy tűnik, a szegénység miatt annyira elveszítette az önkontrollját, hogy akár egy horogkeresztet is bevetne, ha emiatt pár száz forinttal több csörögne a dobozában. Viselkedése egyszerre szánalomra méltó és gusztustalan. Egyrészt, mert annyira kiszolgáltatott helyzetben él, hogy pénzért akár újnácizmusra is kényszeríthető, másrészt pedig azért, mert ennek képtelen ellenállni.

Aztán eszembe jutott, hogy minden embernek naponta fel kellene néznie az égre. Rácsodálkozni arra, hogy mennyire egyedül vagyunk, mi emberek a világegyetemben, és éppen ezért mennyire fontosak is lehetnénk egymásnak. A Tejútrendszerből (de még akár egy szomszédos bolygóról) nézve a személyes, vallási, politikai konfliktusok és háborúk nevetségesen törpék és kiábrándítók.

Szeretném megérni a kort, amikor mindenkiben tudatosul: egy olyan bolygón éli az életét, amely a tágas világegyetemben lóg a semmiben. Oly kicsik és jelentéktelenek vagyunk évezredek óta, hogy Szophoklész ma már talán le sem írná: „sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb”. A XXI. század elejére a görög irodalom elavulttá vált, a posztmodern-retró korszak eltörli a Föld színéről az emberséget. Sokszor hallom, amit Lenin, a diktátor mondott, réges-régen: tanulni, tanulni, tanulni. Legalább ilyen sokszor kellene mondani azt is: szeretni, szeretni, szeretni.

Néha úgy érzem, hogy az emberségnek lassan már esélye sem marad, hogy gyökeret verjen abban a szégyenletes közösségben, amit emberi társadalomnak hívunk.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink