BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Apának mindig igaza van

2014. március 20. | Nótár Ilona

Gyakran szoktam mondani félviccesen a barátainknak, hogy én nem tudom Hannukámat úgy megvédeni (apával szemben sem), hogy ne engem állítson félre.

Példa. Rászólok apára: „Kérlek ne beszélj ilyen erélyes hangon Hannával, érti ő, ha finomabban mondod is.”

Hanna: „Anyaaaa, ebbe te inkább ne szólj bele!”

Néha már olyan keményen szól rám, hogy apa inti csendre, hogy „ne bánts már anyád.” (Pedig tudom, hogy ő azért ezt a privilegizált státuszát élvezi ám nagyon, s ki is használja sok esetben.)

Múltkor bementem Hanna szolfézs tanárához, mert sokat hiányzott a leány s néhány héten belül alapvizsgát kell tenni, ami azért nem kis dolog, segítséget akartam kérni a hiányok pótlására, hiszen ez a vizsga a belépő a fuvola zenekarba, aminek éppen itt az ideje. Finoman érdeklődtem, hogyan hozhatnánk be a lemaradást, miben tudok én segíteni. Nem tudom szebben fogalmazni: arrogáns, pökhendi, lekezelő, a pofámba rágózó nő osztotta nekem az észt, aminek a lényege az volt, hogy ő bizony nem segít semmiben, ha Hanna ott van az órán gyakorol, ha nincs ő bizony semmit nem tesz, hogy segítsen.  Hát, akik ismernek megdicsértek volna a birkatürelmemért, mert azért én elvárom a kellő tiszteletet és ha nem kapom meg, éppen eléggé jól művelem a cinizmus eszközeit,  kegyetlen tudok lenni az „intellektuális megmondósban”, mármint ha kikényszerítik belőlem, tehát nem tisztelnek megfelelőképp (vagyis csak amennyire én tisztelem őket). A tanárnő kihasználta az egyetlen kártyát, amivel menthető volt a nyílt konfliktus: a gyermekek előtt játszotta a „primadonnát”. Nyeltem nagyokat és alázatosan hallgattam, nehogy kellemetlen helyzetbe hozzam a lányom és a diákok előtt sem akartam csökkenteni a tanár tiszteletét. Én is pedagógus vagyok, érzem ennek a jelentőségét. Pedig de kiosztottam volna őt a helyes viselkedésről, az alapvető tiszteletről, az oktatása céljáról, a pedagógus hivatásról, és az alapvető emberi segítőkészség  fontosságáról, illetve arról, hogy a gyermekeket motiválni érdemes és aki segítségre szorul és segítséget két, annak adni érdemes és kötelessége is. Szóval visszafogtam magam s alázatosan beláttam minden el nem követett hibánk (mely Hanna betegségéből fakadó órahiányzáson alapult). Hanna, aki ezt a beszélgetést végig hallotta, egyfolytában cammogott, pofákat vágott, és elszisszentette néhányszor, hogy „Jól van már anyaaaa! Hagyd!” – szóval még én éreztem kellemetlenül magam, hogy szóln imertem. S Hanna még a faliórára is mutatott, a tanárnő teljes támogatásával, jelezve, hogy elvettem néhány percet az ő mindennél fontosabb szolfézs órájukból, és menjek már utamra. Miután hazajött a suliból, igyekeztem ezt megbeszélni vele, hogy érte voltam ott és nem ellene, és segíteni akartam és nem erőszakoskodni ellene. Rosszul esett a felháborodása. Nem nagyon értette mit akarok.

Hát igen. A szülői szerepek. Én elmegyek szülői értekezletre, bemegyek a szaktanárokhoz megbeszélésre, hárítok ha kell, megoldom a nézeteltéréseket, aláírok, ellenőrzőbe beírok, összeegyeztetem a napi programokat, elviszem a foglalkozásokra őket, átviszem a nyelvórákra…,  közben nevelek, fékeket és határokat húzok, illetve teret tágítok számukra és döntésre kényszerítek, ha kell… Nem mondom, hogy apa ebben soha nem vett-vesz részt. Nem vagyok hazug. Ha vész-vész helyzet van, akkor jön ő. De mások a szerepeink.  A mi roma családszemléletünk szerint: a gyermeknevelés, a háztartás, a konyhai teendők az én feladatom, a munka és a pénzkeresés az övé. Ha én emellett még dolgozom az az én egyéni problémám, nem ment fel egyik feladatom alól sem. De dolgoznom is kell, mert saját költségeim vannak, így az sem igaz, hogy választás kérdése lenne a munka és a gyermeknevelés együtt vagy külön megvalósítása. (Na mindegy…)

Amikor apa este találkozik a lányokkal maximum annyit tud megtenni, hogy segít matekból és a földrajzból Hannusnak. (Lilinek nem nagyon kell segítség, esetleg matek versenyek előtt némi gyakorlás.) Ezt lelkiismeretesen meg is teszi, sajnos van, hogy este tízig is gyakoroltatja őket, ha dolgozat van. Sőt, ha iskolai feladat van még éjszaka is nekiindul hogy nyomtassa a prezentációit, vagy előkészítse a holnapi napját, napjukat: fontos neki a lányok  tanulási előmenetele. Illetve a vásárlás lehetőségének biztosítása is az övé, tehát a pénz biztosítása számura. Ha véletlenül telefonon ő beszél a tanárokkal, kellemesen elcseveg, vagyis helyesel (a tanárok álma, naná), a problémák megbeszélése persze rám hárul (óraegyeztetés, hangszer nehézségek, készségék pótlása, csekkek eljuttatása, késési problémák). Éppen ezért, nem szeretem, ha hozzá kerülnek ezek a telefonok, vagy beszélgetések, mert persze ő lesz a „jó fej” és „sármos” apu (odavannak érte) de a nehézségek és problémák elhárítása a „házsártos” és mindig szaladós anyu dolga marad: tűzoltás a tanároknál és magyarázkodás a lányomnál. Ugye azért ez sokkal utálatosabb szerep? Apás foglalkozások még a videó filmek nézése, videó játékozás, szóval a lazázósabb részek. Míg ők ezeket művelik, én főzök, takarítok, vasalok.

Enyém a nevelés, felkészítés, táplálás és minden, iskolában felmerülő probléma, mély vagy több értelmű gondolatok feldolgozása és azok esetleges fel/megoldása. Korlátok és szabályok felállítása és bizonyos esetekben azokon való átlépés, a tértágítás számára. De sok sok csajos programunk is van. Erre külön figyelek. Együtt is hárman és külön-külön is a lányaimmal. S ezen lehetőségek száma egyre bővül: kozmetikus, shopingolás, arcpakolások, duma partik, főzések, sütések, kedvenc boltokban való ajándékvásárlás, kézművesedések, titkos csacsogások…

Tudom, hogy Hannus nem bánt akarattal. Nincs benne rosszindulat. Csak őszinte düh. Nem is rám mérges. Értem én. Csomó „fájása” van. Most alakítja ki a világát. Még csak tizenkét éves, de ez a korosztály már sokkal hamarabb érik, mivel milliószor több inger éri őket minden nap, mindenhonnan, mindenkitől… Most még minden változik benne, körülötte, bizonytalanság dúl benne, helykeresés a tágabb csoportjában, osztályában, társadalomban, családban, fiúk között, lányok között, tanulásban, a jelenben, jövőben… S ott vagyok én, akinek tudnom kell (anyai szerepem szerint) hogy mi a helyes, hol vannak a határok, mikor van az állj, és a „haladj tovább”, és mikor jelez a lámpa pirosan, és  fel kell hívnom a figyelmét, hogy a sárgánál fékezni érdemes. Mondok egy példát: a vámpíros filmek már sárgán villognak, a véres, embertelen gyilkososak pirosan. A csúfolódás és lenézés akkor sem elfogadható, ha „teljesen jogosnak véljük”, és nekem kell elfogadtatni vele, hogy nem lehet trendi a sumákolás mögé bujtatott hazudozás és mulasztás sem… Szóval kire öntse ezek után minden frusztráltságát a fiatal lány, aki most kezdi el újra értelmezni a világot a maga által eddig látottak szerint? Sok dologban nem ért egyet velem. Sokról azt hiszi ezerszer jobban tudja nálam, s alig várja, hogy meg is mutassa ezt nekem a gyakorlatban…

Apának megfelelni nehéz, de szinte kényszeresen törekszik rá. Mert apa, apa zseniális és kész. Okos, felelősségteljes, igazi vezető, mindent tudó, ő a család feje, és a pénzt adó, a döntéshozó. Én hosszabb folyamatot hagyok a döntések megszületésére, amelyben konszenzusra törekszem, s ebben igyekszem Hanna személyiségének is nagyobb teret adni, amit ő abszolút meg is követeli ezt. Azt veszem észre, apától ezt a hozzáállást nem várja el, tőle inkább csak elfogad.

Abban viszont biztos vagyok, hogy egyetlen emberben bízik meg teljesen, minden dac ellenére, és az én vagyok. Tudja, hogy van a világon egy személy, aki annyira szereti őt, hogy minden szemtelenséget és lázadását képes elnyelni, még azt is, amit még talán apa sem tűrne el, sőt talán senki ezen a világon, de az anyára még mindig számolhat, mert ő képes szeretettel elfedezi a dühből fakadó kirohanásokat, s ellentmondást. Ha világrengető baja lenne: tudom, hogy engem keresne meg elsőként. Biztosan érzem.

Nem fog eljönni a pillanat, hogy ne szeressem őt ahhoz eléggé, hogy ne értsem és fogadjam el ezt a kétségek között létező állapotát, s még sokáig és sokszor eljön a pillanat, amikor mégis azt kell mondanom neki, hogy eddig mehet és nem tovább.

Szeretni. Elengedni. Határt szabni. – Ez most a feladatom.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink