BeszélgessünkNótár Ilona blogja

Szülői találkozók

2014. április 7. | Nótár Ilona

Vegyük a következő szituációt: bajok vannak egy általános iskolai osztályban. A szülők közös email-csoportban keresik a megoldást a gyermekeknél felmerülő problémákra, az erkölcsi válságra, a tanárokkal való összeütközésekre.

Ma három órát töltöttem a nagyobbik lányom szülői értekezletén. Nem is szülői értekezlet ez valójában, hanem talán a Szülői Café a megfelelő szó. Valami lazábbnak induló összejövetel, amely havi egy alkalommal kerül(ne) megrendezésre, nem kötelező, de ajánlott a részvétel. Ez a második ilyen este, és a harmincfős osztálylétszámhoz képest igen kis szülői aktivitással: négyünket érdekelte a dolog.

Az osztályfőnök szabadidejében, az időt a saját gyermekétől elvéve találkozik velünk, mert fontos neki, hogy jobb legyen az osztályközösség, felszínre jöjjenek a gondok, és közösen megbeszéljük a diákok életkorából adódó nehézségeket, problémákat. Ez nagyfokú elhivatottságról árulkodik, a szándék becsülendő. Jó a kezdeményezés, ezért biztos voltam abban, hogy ott a helyem. Pedig igazán lett volna mit csinálnom.
A mostani találkozónak az volt az apropója, hogy egy, az osztály közösségéből a peremre szorult fiút vegzált néhány osztálytársa. Bántották, megalázták őt, és ezek a szavak nem is fedik egészen a valóságot. A kortársak szóhasználatával: szívatták.

A történtek fontosságát ki-ki másképp ítéli meg, de azt senki nem vitatta, hogy bántották a fiút. Hogy mennyire, és hogy miért, ebben tértek el az álláspontok.

De nem is ez a lényeg, hanem az, hogy csak négy szülő jött el, és egyik sem volt érintett a konfliktusban. A jelenlevők alighanem éppen azért voltak ott, mert szoros a kapcsolatuk a gyermekeikkel, ismerik a helyzetet, és tudják, hogy meg kell beszélni, illetve kezelni kell ezt a helyzetet.
Egyébként a fiú évek óta, vagyis már az első napoktól kezdve beilleszkedési gondokkal küzd. Hannát többször kérdeztem, amikor mesélte a sztorikat, hogy miért nem segít ennek a srácnak, hiszen jellemző, hogy odaáll a gyengébb mellé, sokszor kísérte a társait az iskolai orvosiba. Vagy leállította a verekedést, én meg csitítottam, hogy álljon inkább félre, mert egyszer olyat kap, hogy nyulat fog. „Ebben az esetben miért hallgatsz?” – kérdeztem. A válasza meglepő volt, mert ugyanazokat a problémákat említette, amiket a tanárnő is vázolt a szülőknek a megbeszélésen.

Hanna már valóban nem szól bele, ha a fiú összeütközésbe kerül az osztálytársaival, mert azzal ő is ellenséggé válna, amit nehezen tudna elviselni. Hihetetlenül kemények a fiatalok: rendesen letarolják azt, aki ellenáll. Inkább abban segít, hogy elkerülhető legyen a csattanással fenyegető helyzet. Például megkérdezi őt, hogy adjon-e neki színes ceruzát, vagy radírt, vagy lapot. Van-e szüksége valamire. Csakhogy a srác nem felel, nem kommunikál, csak néz maga elé. Hanna szerint ez bosszantó és érthetetlen. Az osztályfőnök is erről beszélt, meg arról, hogy ez már sokkal több, mint csupán önmagába fordulás. Létrehozott egy külön világot (vagy mindig is abban élt), és nem akar, nem képes kommunikálni, a közeledés szinte minden formáját hárítja. A legvégső esetben hisztérikus rohammal vagy ijedt agresszióval felel. Persze, vannak rendhagyó helyzetek, amikor őt is érdekli (például a videójáték témája szóra bírja), de akkor sem néz senki szemébe, csak maga elé.
Nem értem, hogyan juthattunk el idáig, hiszen a gond évek óta fennáll. Együtt, az ő szüleivel, a többiekkel, az osztállyal közösen, tanári segítséggel és viselkedési mintával talán fel lehetett volna oldani a feszültséget. Egy sajátos igényű srác beillesztése mindig nagy feladat, intézménynek is, közösségnek is.

Hogy miért is beszélek erről? Azért mert ilyen helyzetek szinte minden iskolában előkerül(het)nek, hol erősebben, hol kevésbé. A kirekesztés mindenhol probléma, és kezelni kell.

Annak idején Hannának is több konfliktusa volt a különbözősége miatt. Ezekkel a komolyan kellett foglalkoznom, értelmezni, kontrollálni és megoldást keresni, majd beavatkozni, amikor úgy éreztem, hogy kell és érdemes. Tudtam, hogy a legjobb, ha a legelső pillanatban fülön csípem az ilyen helyzeteket, és több fronton is igyekszem kezelni őket. Feltárás, beszélgetés a szülőkkel, konfliktuskezelési órák tartása, jelzés a tanárok felé, személyes beszélgetések a lányommal. Ez a módszer bevált, mert a lányom azóta az osztály egyik fontos pontja, tagja a közösségnek, barátai vannak. Akik nem annyira kedvelik, azok is elismerik, ha valamiben jó, és nem piszkálják ki. Tehát élő alkotórésze a csoportnak, ahol ideje nagy részét tölti.

Az iskola, ahova jár, megítélésem szerint nagyon is befogadó, a másságot elfogadni tudó – Lili osztályába két, fogyatékossággal élő gyermek jár, kerekesszékkel, járókerettel, neki az óvodában voltak autista társai –, jó szellemiségű, nem elutasító intézmény.

Az elmúlt év nyarán beszélnem kellett két szülővel a gyermekük viselkedése miatt. Nem szeretném a gyermekeim helyett megvívni a csatáikat, de védeni akarom őket. Figyelnem kell a határokat: mi az, amit nekik kell megoldani, hol van az a pont, ahol be kell avatkoznom, persze, nem az ő szintjükön, hanem szülőkkel megtárgyalva a helyzetet. Ez eddig működött: a szülők elbeszélgettek a gyermekükkel, meglátták és belátták a negatív hozzáállásból fakadó agressziót vagy meghallották a gyűlöletbeszédet. Még talán örültek is, hogy megbeszéltük, mert ők sem szerették volna, hogy a gyermekük ilyen mentalitással nőne fel – még ha a mintát nem is otthonról hozták, hanem szerezték valahonnan.

Néhány éve jelent meg az a jelentés Nagy-Britanniában, hogy napi hét (!) percet vagyunk képesek eltölteni, beszélgetni a gyermekeinkkel. Nem tudom, tényleg így van-e, de ha igen, akkor ez nagyon kevés. Biztosan nem tesz jót a gyermekeink személyiségfejlődésének. Rohan a világ, és mi is vele együtt, de ők még kicsik. A mi felelősségünk is, hogy milyen emberré válnak. Elszomorít, hogy ennyire kevés szülő jön el ezekre a beszélgetésekre. Ezt meg is írtam az osztály levelezőlistáján, természetesen nem kioktató szándékkal, hanem a jobbítás, a jóra törekvés jegyében. Az egyik szülő egyetértett velem, megköszönte az észrevételt, a többiek nem válaszoltak.
Mindenesetre várom a következő Szülői Cafét.

További cikkek a rovatból
Cigány munkaerők a hazai szőlőkben Cigány munkaerők a hazai szőlőkben
Az utóbbi években igen sokszor látogathattam el sokszínű, érdekes borvidékeinkre. Természetesen nemcsak a szakmai dolgokról – fajtaválaszték, az évjáratok sajátosságai, hordóhasználat – érdeklődöm, de sosem felejtek el rákérdezni arra, hogy a borvidékeken élő nagyrészt munkanélküli, hátrányos helyzetű cigányságot tudják-e foglalkoztatni. Fontos a kérdés, hiszen gyakran mondják a borászok, hogy kevés az ember, aki elvégezné a munkát a szőlőben és a pincészeteknél. Mi pedig jól tudjuk, hogy a munkanélküli is sok.
Báj és vasakarat Báj és vasakarat
A Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes PR managere és művészeti szervezője kedves és közvetlen jelenség. Mindig jókedvű, sugárzik belőle az energia. Lakatos Lejlát eddig mindig a zenekar történéseiről, külhoni és hazai terveiről faggattuk Balog Zsolt kollégámmal, ezúttal őt magát szeretnénk bemutatni, hogyan került a táncművészettől a pedagógus életen keresztül a legfőbb szervezői pozícióba.
Vasgyúrás Kelemen Barnabással Vasgyúrás Kelemen Barnabással
Már elég hosszú ideje próbálkozom, hogy személyesen találkozhassak a Kossuth- és Gramophone- (és még sok más) díjas fiatal hegedűművésszel, Kelemen Barnabással. Eddig valahogy nem jött össze, Barna ugyanis nemcsak hazánkban örvend rendkívüli népszerűségnek, hanem a földgolyó számos más pontján is, ami rengeteg utazással jár. Néhány azonban az edzőteremben valaki gyúrta mellettem a vasat, az arca ismerős, de hirtelen nem tudtam, honnan. Aztán derengeni kezdett, és rákérdeztem: nem te vagy véletlenül Kelemen Barnabás?
Szertartások a halál után egy cigány családban Szertartások a halál után egy cigány családban
Eddig csak tanítottam erről a témáról. Néhányszor átéltem közeli családtagomnál a rítusokat, és végig is követtem őket, de soha nem váltam még szerves részévé.
Borok és történetek – Rosivall László professzorral Borok és történetek – Rosivall László professzorral
Rendhagyó találkozás az a mostani. Nem is igazán a sztorizásról szól, mint a többi írás ebből a sorozatból, inkább szakmai jellegű. De Rosivall László személyisége, közvetlensége még a bor egészségügyi hatásainak témáját is izgalmassá teszi. Tanú erre számos előadásának közönsége, emberek, akik igazán nem is igazán érdeklődtek korábban ilyesmi iránt.
Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós Kiforrott egyéniség – Orsós Róbert, színész, híradós
Még ha személyesen nem is, de Orsós Robit már a képzés előtt is ismertük mindannyian a köztévé híradójából. Jól felismerhető orgánum, profi stílus, karakteresség. Bár régebben nem volt sok lehetőségünk a beszélgetésre, mert a továbbképzés után Robi rendszerint rohant a stúdióba. A mai napig is nagyon elfoglalt, de szerencsére szakított rám egy kis időt…
Kovács Ilona fájó emlékére Kovács Ilona fájó emlékére
Két napja hívott telefonon. Szégyelltem is magam, mert én szoktam őt hívni, hogy ne neki kelljen költsége, de most ő keresett előbb. Visszahívtam gyorsan. Napok óta nem beszéltünk, ami ritkaság, mert szinte mindennap hívom, de: Mostanában napi húsz órát dolgozom, s aludni sincs időm – magyarázkodtam.
Megy a fesztivál Megy a fesztivál
Beszélgetés Szilvási István rendezvényszervező, zenésszel Aki a szavak embere, azzal nem könnyű interjút készíteni, mert legszívesebben ő vinné a beszélgetés fonalát. Nyíltszívű, mindenki iránt nyitott ember. Különleges képességét, mely a munkájának alapfeltétele, mesteri szinten űzi: tud szeretni és meg tudja szerettetni magát bárkivel. Érti az emberek nyelvét, nyelvi korlátok nélkül. Képes hatni rájuk. Ha nekem kéne megnevezni a szakmáját, azt mondanám: hangulatmester. Mások zenekarvezetőként, menedzserként, alapítványvezetőként, rendezvényszervezőként vagy éppen családapaként, álmodozó örök fiatalként beszélnek róla.
Női szerepek egy cigány közösségben Női szerepek egy cigány közösségben
Elérkezett az ideje, hogy egy igazi roma nőt kérdezzek, Suha Nikolett jogászt az ő tradícióiról, szokásairól és családban elfoglalt szerepéről. Válaszai semmiképpen sem általánosíthatók, csupán általuk betekinthetünk az ő és családja életébe.
Gasztroangyalok a láthatáron Gasztroangyalok a láthatáron
Végre itt vannak a mi gasztroangyalaink! Alig vártam, hogy végre kérdezhessem őket, mert én is szenvedélyesen szeretek főzni, és régóta rebesgetik, hogy Tonte Barbara és Budai Zsani új gasztroblogot indít. El sem tudom képzelni, két ilyen tanult és világlátott fiatal lány vajon mit művel a konyhában, ha hozzáteszik a cigány szakácstudáshoz a különböző népek ízeit és kultúráját. Mindenesetre nagyon várom már az első recepteket és a kóstolót.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink