Nótár Ilona blogja

Zenei örökség

2014. április 13. | Nótár Ilona

Két lánygyermek. Hasonló korúak. Azonos szülőktől. Egyforma genetikai állománnyal. Egy családban nőttek fel. Mégis teljesen mások.

Semmi nem bizonyult igaznak a lánytestvérekről hallott hiedelmekből. Mármint abból, hogy olyanok lesznek, mint az ikrek, hogy együtt éreznek majd, vagy hogy majd „ölik egymást”, meg egymás dolgain élnek, utánozzák egymást, és együtt hobbiznak, egyformák a barátaik, a képességeik, az érdeklődési körük, merthogy lányok és hasonló korúak.

Hát nem.

Hanna és Lili. Nagyon különböző karakterek, más érdekli őket, másban tehetségesek, mások a gyengéik, és mégis (nem megjátszottan) nagyon szeretik egymást, igazi jó barátok, és nem csak úgy, mint sokan, akik ki nem állják egymást, de megvédik a másikat az idegenekkel szemben. Ők igénylik egymás közelségét. Tényleg „öribarik” (is). Külön térben alszanak, de még most is titokban összebújnak, traccspartiznak, spontán megölelik egymást a nap bármely szakában, nem múlik el úgy nap, hogy ne puszilnák meg egymást, és ne mondanák, hogy mennyire szeretik a másikat. Valahogy így: „Kis süle, mondtam ma már neked, hogy mennyire szeretlek?” Amaz meg válaszol: „Ma még meg se öleltelek, hé, állj csak meg!”

Most is ott szuszognak egymás mellett. Előtte jól összevitatkoztak valami hülyeségen (kié volt a hegyező), aztán egy viccel elütötték a vita élét, és most egymást ölelve szunyókálnak. Meg a kutya, de ezt el ne mondják az apjuknak, aki soha nem engedné fel a kutyust az ágy szélére sem. Pedig, ha tudná…

Ha Hannát tűzként jellemezném, Liliről azt kellene mondanom, ő a víz. Nem kioltják egymást, de egészen másként adnak nyugalmat, másként adnak magukból ajándékot, különbözőképp élnek a tehetségükkel, szeretetükkel, jóságukkal, természetükkel, adottságaikkal.

Talán egy dolog van, amiben mindketten hasonlóképp tehetségesek (de még ebben sem hasonlóan szorgalmasak): a zenetanulásban. Hanna szépen játszik fuvolán és ha énekel, gyönyörű a hangszíne. Ám hihetetlenül lusta. (Sajnos.) Ezért gondolom, hogy zenész nem lesz, hiszen az a legnagyobb tévhit, hogy a tehetség elég az élvonalhoz. Dehogyis, a tehetség maximum a belépő. A sikernek a nagyobbik fele a szorgalom. Hanna elblicceli „kibekkeli” a fuvolaórákat és a szolfézst, tehetséggel és nagyon kevés gyakorlással, de nem tesz bele igazi munkát. A zenei pálya ezzel (szerintem) kilőve. De a zenetanulással és a hangszerhasználat megtanulásával csak nyerhet, ezért hát nyüstölöm még egy kicsit. Aztán hagyom, hogyha akar, hadd menjen másfelé.

Lili imád zongorázni, egyelőre sokkal szorgalmasabb is, nagyon jó a füle a hallás utáni játékhoz, a ritmusérzéke pedig sokat segít a tánctanulásban. A matekban is nagyon jó, és ezek összefüggnek egymással, mert egyik készség erősíti a másikat. Lili ezeket a tantárgyakat, órákat élvezi is, és sikerélménye van. Szerencsés. Nem kétséges. Képes betegen is elmenni a kötelezőn túli zeneórára vagy balettra, azzal érvelve, hogy a csoportkoreográfiában szerepe van, és nem hagyja cserben a csapatot.

Ahogy mutatják a kottáikat, meg hallom őket játszani, már most látszik, egyes dolgokban sokkal jobbak, mint én. Ez jó érzéssel tölti el őket, mert azt jelzi számukra, hogy tehetségesek, tudnak élni a képességeikkel, és ez már most megmutatkozik. Vagyis megmutatkozhat, de az még nem áll össze a fejükben, hogy ez nem evidens, hanem a szülők által megtámogatott privilégium.

Például, nekik teljesen természetes, hogy amikor sétálunk hazafelé az iskolából, Hanna is, Lili is minden erőlködés nélkül énekli szolmizációs hangokkal az énekórán tanult legújabb dalt. Nem mintha ezt külön átvették volna, de hallják a hangokat. „Nem is hallod a szolmizációs hangokat anya: a mi, ré, dó, ti, lá, szó-t?” Lili ugyanezt játssza el velem, csak ő a zongora billentyűivel illusztrál. Már most sokkal jobbak ebben, mint én. És ettől olyan boldog vagyok. Büszke vagyok, hogy mindketten zenélnek, hiszen ez a szüleik öröksége is. Az apjuk családja tradicionális zenész cigány család, nekem is prímás volt a nagyapám. A zene ajándék. Legyen csak a zene fontos része az életüknek, akkor is, ha nem lesznek hivatásos muzsikusok!

További cikkek a rovatból
És változunk És változunk
Minden évben összefoglalót készítek az évemről. Ó, ha tudnátok, kedves Olvasók, mennyi minden nem kerül bele az efféle összegzésekbe, amiket közreadok. Még csak pont-pont-pont formájában sem írok le dolgokat. Hogy miért? Önmegtartóztatás – egész jó szöveg ugye? Nem írok le olyan dolgokat, amikről nem érzem, hogy az én történeteimen túlmutatva hasznosak lehetnek mások számára is. Meg hát az én vívódásaim nem tartoznak senkire, a mámorom meg, ki tudja, mire ingerelne másokat...
Idősíkok között
Szeretnék mást mondani. Például azt, hogy jól vagyok, s átmentem a gyász szakaszain, s sikerült az elengedés is, s büszkén élem az életem, mert tudom, hogy Ő velem van, és segít… Hát nem így van.
Női szerepek egy eritreai közösségben Női szerepek egy eritreai közösségben
A cigány nőkről szóló cikksorozatom újabb részekkel bővül. Ahogy találkozom a kulturális és nemzeti sokszínűséggel, felmerül bennem, hogy nem csak a cigány nők számára központi kérdés a kilépés a civil pályára, illetve az eltávolodás a szűken vett családi közösségtől. Érdekes a társadalom reakciója is: vajon fogadókész-e a munkaerőpiac az értelmiségi roma nők érkezésére, vagy még mindig a korábbi a stigmákkal illeti őket? De még ennél is érdekesebb számomra, hogy a szűkebb roma környezet, a családi közeg hogyan reagál a megváltozott viszonyokra. És vajon hogyan hat ez a változás a szerepkörét kitágító nőre és a környezetére más kultúrákban?
Életmenet Életmenet
Azt mondom el, amit én láttam, és nem azt, amit a hírekben olvashattak: ki beszélt, hol, mikor, hova utazik, kinek fejezi ki az elismerését, a részvétét… Erre ott vannak a hírportálok.
Vonat a semmibe Vonat a semmibe
Volt egyszer egy kicsinyke csapat, amelynek tagjai nagy feladatot vállaltak magukra. Azt gondolták, arról fognak beszélni – vagyis táncmozdulatokkal kifejezni –, amiről a legtöbben mélyen hallgatnak, vagy amiről nem is tudnak. Több műfajban jeleskedő szakemberek adták össze a tudásukat, cigány, magyar, zsidó táncosok, énekesek és gyermekek fogtak össze, hogy a holokausztra (= elégetés, teljesen elégő áldozat – a cigányok munka- és megsemmisítő táborokba hurcolása) emlékezzenek.
Kellemes tapasztalat Kellemes tapasztalat
Nemrég Kakucson jártam, az ott élő gyerekeknek tartottam foglalkozást a Tudatos Életre Nevelés Programomból. A település Pest megyében található, sok roma család él ott. Kedves, takaros kis hely, az embernek amolyan „Tiszta udvar, rendes ház” feelingje van, ha végigmegy a főúton. Érdekes, ahogyan a két, valaha külön község összenőtt (1973-tól 1990-ig össze is voltak ragasztva), az út egyik oldala Inárcs, a másik már Kakucs. Nekem mindegy, nekik meg biztos jó így. Ahol a foglalkozást tartottuk, mindenesetre méltó hely a gyerekeknek.
Születésnapra Születésnapra
Van nálunk egy szokás, afféle hagyomány, ami nem abból fakad, hogy romák vagyunk, csak éppen mi adtuk hozzá a családi örökséghez. Minden évben, a születésnapok alkalmával elmesélem a gyermekeimnek a a világra jövetelük történetét, a legfontosabb mozzanatokat kiemelve. Elég nagyok már, és hallották néhányszor a történetüket, de még most is szinte falják a szavaimat, kérdeznek, nagyon szeretik hallani.
Szülői találkozók Szülői találkozók
Vegyük a következő szituációt: bajok vannak egy általános iskolai osztályban. A szülők közös email-csoportban keresik a megoldást a gyermekeknél felmerülő problémákra, az erkölcsi válságra, a tanárokkal való összeütközésekre.
Mint az anyja, avagy Versenyistálló tempó Mint az anyja, avagy Versenyistálló tempó
Ez a poroszos iskolarendszer folytonos megfelelési kényszert erőltet a gyerekekre, teljesen felesleges ismeretekkel tömi tele az agyukat, arra meg nem képes megtanítani őket, hogy amikor felveszik a telefont, mutatkozzanak be, mielőtt azt mondanák: XY-nal akarok beszélni.
Apának mindig igaza van Apának mindig igaza van
Gyakran szoktam mondani félviccesen a barátainknak, hogy én nem tudom Hannukámat úgy megvédeni (apával szemben sem), hogy ne engem állítson félre.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink