Bogdán Péter blogja

Ki meri firtatni?

2014. május 8. | Bogdán Péter

Van két olyan barátom a roma közéletben, aki csendesen felszívódott a semmiben. Horváth Gyula költőre és Kosztics László faszobrászra gondolok.

Van két olyan barátom a roma közéletben, aki csendesen felszívódott a semmiben. Horváth Gyula költőre és Kosztics László faszobrászra gondolok.

Fiatalságom idejéből rengeteg emlék fűz mindkettőjükhöz. Horváth Gyulától sok mindent kaptam, ami bevezetett a magyar és a roma irodalomba. Neki köszönhetem azt is, hogy valamikor is részt vehettem hadtörténeti témájú beszélgetésekben. Kosztics László pedig többször megengedte, hogy jelen legyek – ma már méltán híres és elismert – szobrainak készítésekor.

Horváth Gyulát a Miskolci Egyetem hallgatójaként ismertem meg, Kosztics Lászlót meg a Bronz Klub meghívottjaként Zánkán. Mindkettőjükkel fergetegesen izgalmas eszmecseréket folytattam a roma művészetről és társadalompolitikai kérdésekről. Megtiszteltek azzal is, hogy betekinthettem az életükbe, mert minden további gond nélkül szállást adtak a saját lakásukban csakis azért, hogy a jóízű beszélgetéseket tovább lehessen nyújtani azzal, hogy náluk maradok egy darabig.

Horváth Gyuláról, sok év után már csak a roma médiában olvasok, azt is rendkívül ritkán. Onnan tudom azt is, hogy megtámadták, és kegyetlenül megverték. Kosztics Lászlóról meg az a szomorú hír ért el, hogy súlyos szívbeteg, és nagy műtéten kellett átesnie.

Hosszú ideje nem találkoztam már velük, és nem is tudom, lesz-e még rá alkalom, hogy egymással szembe ülve beszélgethessünk. Ugyanis elvették tőlünk azokat a közösségi tereket, azokat a fórumokat, amelyek (legalább időszakos) megélhetést nyújthatnának nekik, vagy lehetőséget adnának arra, hogy a roma művészek és a szépre fogékony közönség között eleven kapcsolat jöhessen létre.

A minap azt olvastam szinte minden napilapban, hogy tíz éve május 1-én jutott be Magyarország az Európai Unióba, és azóta az állam (a statisztika szerint) több mint ötezer-milliárd forint hasznot húzott belőle.

Szándékosan fogalmazok úgy, hogy az állam, ugyanis a négyes metró, a Margit híd, a debreceni Nagytemplom és a szegedi dóm súlyos milliárdokból való megépítése/felújítása általában véve a köz javát szolgálja. Más szemszögből nézve viszont az elmúlt tíz évben az ötezer milliárd forint pluszbevételből – a pozitív diszkrimináció szellemében célzott kulturális támogatásként – a romáknak semmi sem jutott.

A hazai cigányok magyar állampolgárként élvezhetik az olyan kulturális támogatásokat, mint a debreceni Nagytemplom és a szegedi dóm felújítása, de arra nem akadt az elmúlt tíz évben ötvenezer forint, hogy legalább egy roma író–olvasó találkozónak a honoráriuma legyen. Arról már nem is beszélve, hogy ötezer-milliárd forintból tíz év alatt több roma kulturális és tudományos központot fel lehetett volna építeni, de nem tették, és azért nem tették, mert a hatalmon lévő elitnek fontosabb a Margit híd vagy a négyes metró, mint az, hogy a roma elitnek is van igénye saját kulturális szellemi táplálékra.

Ha az ember végigtekint a magyar történelmen, akkor azt tapasztalja, hogy már 1848-ban sem voltak elégedettek a kisebbségek az akkori hatalmi elittel. Különösen Kossuth Lajos ellen lázadoztak. És az 1867-es kiegyezés is olyan felháborodást keltett, hogy 1868-ban a horvátokkal külön kiegyezést kellett megkötni ahhoz, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia valahogyan talpon maradjon. És persze a felháborodás mögött mindig az volt, hogy az Magyarországon uralkodó hatalmi elit csak önmagában tudott gondolkodni, és érzéketlen volt a más nemzetiségekhez tartozó értelmiségiek gondjai iránt. Ami azért veszélyes, de mindig, mert ezt az érzéketlenséget a kisebbségek mindig faji elnyomásként élték meg.

Tudomásul kell vennie a jelenlegi hatalmi elitnek, hogy az előítéletek bontásához, a romák és nem romák harmonikus viszonyának a megteremtéséhez jelentős pénzösszegekkel kell hozzájárulnia az államnak. Nem 1675 milliárddal, mint a szegedi dóm, vagy 962 millióval, mint a debreceni Nagytemplom esetében. Itt nagyságrendekkel kisebb összegekről van szó.

De még ezeket a lényegesen kisebb összegeket sem kapjuk meg. Ha kiderül, hogy az egyébként két – valóban nagyon fontos –templom előnyt élvez nyolcszázezer emberrel szemben, akkor kimeri firtatni, hogy az uralkodó nem roma elit elnyomja kulturálisan és faji alapon a romákat és annak a vezető rétegét.

Horváth Gyulára, Kosztics Lászlóra nemcsak nekünk van szükségünk, hanem a nem romáknak is. És akkor még nem beszéltem Szentandrássy Istvánról, Péli Tamásról, Jónás Tamásról, Lakatos Menyhértről, Kalla Éváról, Bada Mártáról, Oláh Jolánról. Teleírhatnék egy egész oldalt olyan nevekkel, akikre vágynak a roma értelmiségiek, s akik szintén hasznára válnak az egész államnak, az egész országnak.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink