Bogdán Péter blogja

Őrláng

2014. május 22. | Bogdán Péter

Fontos volt az, hogy együtt voltunk. Jó volt örülni egymásnak. Jó volt örülni annak, hogy nem vagyunk egyedül a gondjainkkal.

Május közepén rendezték meg az Örökmozgó Filmmúzeumban az V. Budapesti Cigány Filmfesztivált. A négynapos program során a közönség harmincöt filmet láthatott. Mind a négy napon nem lehettem ott, de az utolsó kettőn igen, és örülök, hogy így történt. Olyan dolgok történtek ugyanis velem, amelyek már régen hiányoztak az életemből.

A filmek témagazdagságáról akár több cikket is lehetne írni, most viszont csak annyit jegyzek meg: mindegyik alkotásra jellemző volt a változatosság, és az, hogy az emberi méltóság és az élet tiszteletének jegyében készült. A rendezvény vonzerejét az adta, hogy naponta sikerült olyan kerekasztal-beszélgetéseket szervezni, amelyek feltárták nemcsak a filmek, hanem a roma társadalompolitika hátterét is. A meghívott előadók között volt Daróczi Ágnes, Bársony János, Fleck Gábor, Setét Jenő és Zolnay János, de a fesztiválon mások is megjelentek a cigányság ügye iránt elkötelezett roma és nem roma értelmiségiek közül. Hosszú évek óta nem volt lehetőségem arra, hogy pár nap leforgása alatt találkozzam a roma közélet azon szereplőivel, akik ilyen vagy olyan okból fontosak nekem. A beszélgetésben szinte kivétel nélkül mindenki kitért arra, hogy a Budapesti Cigány Filmfesztiválhoz hasonló kulturális és civil rendezvényekre égetően nagy szüksége van a roma társadalomnak, de arra is, hogy a romák jövőjét illetően – velem együtt – elsősorban negatív fejleményekre számítanak.

Fontos volt, hogy együtt voltunk. Jó volt örülni egymásnak. Jó volt örülni annak, hogy nem vagyunk egyedül a gondjainkkal. A sok beszélgetésből kirajzolódott, hogy a roma értelmiségiek úgy érzik, kirekesztették őket a hazai munkaerőpiacról – és a sok egyéb probléma mellett ez ellen is tenni kell. Volt azonban egy fájó pont is. A roma közélet olyan hangadói, akik sokszor „élnek-halnak értünk”, valahogy nem gondolták, hogy a roma kultúrára is vonatkoznia kellene az elkötelezettségüknek. Ezt abból gyanítom, hogy még a környékünkre sem jöttek. Vagy ha igen, akkor nagyon gyorsan elillantak.

Amikor meghalt Kicsiny Miklós, a bátonyterenyei népművelő, akinek sok boldogságot köszönhetek, a Nógrád Megyei Hírlapban úgy búcsúztatták: „elment egy őrláng”. Úgy érzem, Kalla Éva, a Budapesti Cigány Filmfesztivál „édesanyja”, Mendi Rózsa, a zsűri elnöke, Daróczi Tímea, az alkotók és a kerekasztal-beszélgetés résztvevői, a valódi elkötelezettség okán megjelent közéleti szereplők –ők a jelenkor őrlángjai. Nem tudom, meddig fognak lángolni, világítani, de abban biztos vagyok, hogy nagy szükségünk van rájuk. Sokan vannak ugyanis, akik még a pislákolásukat sem tűrnék meg, nem hogy irányt jelző fényüket.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink