VideókZenés-táncos

Sikerre ítélt együttműködés

2014. május 22. | Balog Zsolt

Frido Diepeveenel már sokszor beszélgettünk, elkísértük muzsikálni is. Megtapasztaltuk, mennyire elkötelezettje műfajnak, és megvan benne a kellő alázattal is, hogy folyamatosan tudjon fejlődni. Ennek érdekében vesz leckéket a cigányzene egy jeles képviselőjétől, ifj. Kállai Kis Ernőtől.

Bővült a repertoárod, amióta Kállai Kis Ernő a fejlesztő mestered?

Nem olyan régen kezdtem nála a tanulást. Itt igazából nem a repertoár bővítéséről van szó, hanem azért gyakorlok vele, hogy egyre jobban játsszak. Ma például megmutatott Ernő egy csomó mindent, például hogyan kell vibrálni, szenvedélyt vinni a zenébe. Nincsenek kemény szabályok, a stílust igyekszem megtanulni. Ízelítőt kapok régi idők muzsikájából is, a Járóka Sándor-féle iskolából, ami a „műfaj egyeteme” az én meglátásom szerint.

Hogyan zajlanak ezek az órák?

Először is: bár a hangulat baráti, azért én nagyon komolyan veszem a tanulást. Ernő mindig magasabbra teszi a mércét, amit én igyekszem megugrani. Mivel kottából dolgozunk, minden alkalommal felveszem diktafonnal az órákat, és ha tudok otthon muzsikálni, akkor még egyszer átgondolhatom az instrukcióit. Ezt döntően fontos momentum mindenki számára, aki zenét tanul. Fel kell venni az órákat, és az elhangzottakat újra és újra alaposan átrágni.

Említetted egyszer, hogy leginkább a nótákat, a lassabb, kifejezőbb számokat szereted játszani. Azóta sikerült közelebb kerülnöd a műfaj virtuózabb részéhez is?

Annyira még nem vagyok virtuóz…, de ez nekem nem is elsődleges a zenében. Azt szeretném, hogy jól szóljon a hangszer a kezemben. A világ úgyis olyan gyors és követhetetlen, én jobban szeretem a lassabb, finomabb nótákat. Még akkor is, ha vegyül bele egy kis szomorúság. Továbbra is a műfaj lírikus arca áll hozzám közelebb, de természetesen nagyon szívesen hallgatom a virtuóz zenészektől a technikailag megpróbáló csárdásokat, variációkat.

Meddig maradnak ezek az órák?

Legalább ötven évig. (nevet) Épp ma hallottam, hogy Ernő is muzsikál otthon az éttermi muzsika után, vagyis még egy ilyen rutinos profi is rendszeresen tréningezik. Gyakorol valamit, ami nem úgy jött ki a kezéből, ahogy szerette volna. A tanulás sosem ér véget. Egy mester is fejleszti a szaktudását, bármennyire is virtuóz, profi hegedűs. Ugyanez még jobban áll egy olyan amatőr hobbizenészre, mint amilyen én vagyok. Annak tízszer többet kell tanulnia és gyakorolnia.

Ismerték egymást már az órákat megelőzően is? – kérdeztük a mestert, ifj. Kállai Kis Ernőt.

Igen, régi barátság ez, több mint évtizedes. Amikor Frido Diepeveen hazánkba érkezett, akkor sok-sok prímáshoz ment el, hogy minél több stílust halljon, így jött utánam is. Megszállottan szereti ezt a műfajt, és ami nagyon fontos, hogy áldozatra is kész is annak érdekében, hogy fejlődjön. Ennek pedig meg is van a gyümölcse.

Frido mindig hangoztatja, hogy számára ez csak hobbi, azonban a muzsikálását hallva ez a kijelentés túl szerénynek tűnik.

Kivételes alázat van benne a zene iránt, és ez elkötelezettséggel párosul. Az, hogy ő ezt hobbinak nevezi, mutatja az alázatos hozzáállását és a szerénységét. Meglátásom szerint azonban rég túllépett már ezen. Nem hobbizenész. Szép hangon, kifejezően muzsikál, folyamatosan inspirálja a cigányzene – és ezek nagyon fontos dolgok. Én mindenképpen el tudnám őt képzelni egy jó prímásként, aki rendszeresen muzsikál a zenekar élén.