Bogdán Péter blogja

Filozófusok árnyékában

2014. június 15. | Bogdán Péter

Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.

Mondani szokták, a téma az utcán hever. Pontosan tudom, hogy ezt nem szó szerint értik, hanem arra gondolnak, hogy egy csomó érdekes történet a szemünk előtt zajlik, csak észre kellene venni. Most mégis ragaszkodom a mondat szó szerinti jelentéséhez, mert azokról akarok írni, akik Budapest utcáin laknak.

Megszokhatatlan dolog azzal szembesülni, hogy a nyolcadik kerületi Népszínház utcában a padok ma már nem arra szolgálnak, hogy a járókelők alkalomadtán leüljenek, hanem olyan hajléktalan emberek fekvőhelye, akik a verőfényes délelőttön hangosan hortyognak, esetenként üres üveg társaságában. A legmegdöbbentőbb kép a napokban fogadott. Déli tizenkettőkor valaki összegömbölyödve feküdt az utcán, mintha alig férne el szűk kis ágyacskájában. Pedig ott volt neki a három méter széles járda, nyugodtan terpeszkedhetett volna. De nem, és mások sem mozdultak. Illetve valamilyen mozgást mindenki végzett, mégpedig kikerülte a földön fekvőt.

Nem tudtam eldönteni, mit tegyek. Láttam, hogy senkit nem lep meg a járda közepén alvó ember, bennem viszont motoszkált, hogy talán nem is részeg. Talán beteg. Annyira szakadt volt, hogy az szinte kizárta az egészség fogalmát. Végül én is továbbmentem, mert eszembe jutott, hogy ha nem beteg, csak részeg az illető, nem leszek képes kezelni. Kiderülne, hogy nincsenek eszközeim, hogy enyhítsem vagy megoldjam a gondjait.

Aztán a Rákóczi út is tartogatott meglepetést: ott egy hihetetlenül élelmes hajléktalannal találkoztam. Neki is feltűnt, hogy ezen a nyáron Budapest fontosabb pontjain szinte már mindenki angolul társalog, így a pokróca elé táblát állított, angolul könyörögve adományért. Hogy valamit nyújtson is cserébe, temetői mécsesekkel bástyázta körül a tábláját, mintha karácsonyi fénykoszorúba akarná vonni a nyomorát.

A minap úgy döntöttem, hogy megmászom a Gellért-hegyet. Felsétáltam a tetejére, sőt még azon túl is, így jutottam el a Filozófia kertjébe – számomra addig ismeretlen volt. A gyönyörűséges terület a Gellért-hegy oldalán, a tájvédelmi körzetben található, és a kis fennsíkon (a víztározó tetején) a világvallások alapítóival találkozhat az ember. Szobra van Gandhinak, Jézusnak, Ekhnátonnak, Buddhának, Lao-cenek, de emléket állítottak Ábrahámnak, Dharmának és Assisi Szent Ferencnek is. (Utánanéztem: Wagner Nándor, Japánban élő művész ajándéka volt Budapestnek, még 1997-ben.) A látvány lenyűgözött, csodálatos volt a szoborcsoport és a táj is. Azon aztán már meg sem lepődtem, hogy a világnak ebbe a szegletébe, erre a „szent helyre” is utat tört magának a szegénység. Ábrahámtól, Jézustól, Gandhitól és Buddhától alig tíz méterre egy hajléktalan bácsi rendezte be a vackát, miközben kevéssel odébb jobb sorsúak piknikeztek és eregettek sárkányt.

Néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, s eldöntöttem magamban: ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Viktátor a kapu előtt
Az EP-választások után azzal van tele a hazai média, hogy a második politikai erővé a Jobbik vált Magyarországon. Nem vagyok politológus, nem is akarom eljátszani, hogy a politikáról tudok annyit, mint ők, ugyanakkor szeretném rögzíteni: nem értek egyet ezzel az állítással.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink