Bogdán Péter blogja

Levegőt!

2014. június 28. | Bogdán Péter

Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.

József Attila verse, a „Levegőt!” az akkori politikai rendről mondott véleményt. Nagyon szeretem, és soha nem gondoltam volna, hogy a címével egyszer a saját helyzetemet fogom leírni.

A tanév utolsó napján az egyik diákom gyógyszerész nagymamája megszólított: „Péter! Legyen szíves, szedjen vízhajtót, mert nagyon dagadt a lába!” Ránéztem a lábamra, nekem nem tűnt dagadtnak. Értetlenül bámultam vissza a hölgyre. Aztán, egy hónap elteltével, mint a villámcsapás, jött a baj. Arra ébredtem az éjszaka közepén, bármennyire is kapkodok levegő után, nem tudok olyan mélyen lélegezni, hogy a tüdőm megteljen. Édesanyám a szívbillentyű-műtéte előtt panaszkodott arra, még ha fák közé, jó levegőre megy, akkor is fuldoklik. Rossz szívműködése következtében a veséje nem tudta kiszorítani testéből a vizet, és az elérte a tüdejét is.

Az előzmények ismeretében nem volt könnyű elfogadni, hogy egy-két nap alatt ilyen gyors változások történtek a szervezetemben. Hirtelen csaknem háromszorosára dagadt a lábfejem, a bokám és a fél lábszáram. Számot vetettem azzal, hogy a betegségem miatt szedett gyógyszerek következtében híztam ötvenhét kilót az elmúlt nyolc hónapban, de az ödéma ilyen látványos kiterjedése akkor is mellbevágott. Hiszen százhatvanhét kilósan sem volt egy gramm víz a lábamon. Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem. A döbbenetet csak fokozta, hogy pár évvel ezelőtt a bénulás is villámgyorsan tört rám, néhány óra alatt. Akkor sem volt könnyű szembesülni azzal, hogy minden előzetes jel nélkül uralhatatlanná és kezelhetetlenné válik a testem.

Nemrég azt írtam anyám kapcsán: rádöbbentem arra, életek múlnak azon, hogy én élek-e. Mostantól ez még inkább igaz. Soha többé nem hízhatok el anélkül, hogy az ne okozna szívelégtelenséget. Már nem olyan erős a szívem. Mennyire tragikomikus, hogy a szellemi frissességem és a koncentráló-képességem megőrzéséhez gyógyszereket kell szednem, azok engednek szárnyalni, csak éppen a mellékhatásaik elhízáshoz vezetnek, és kinyírják a szívemet.

Nyilván le fogok fogyni, hiszen szeretném elkerülni a szívpanaszokat, a szívműtétet, az ödémát, és persze a hamari temetést. De jó lenne megtudni a hozzáértőktől, mikor gyártanak már végre olyan gyógyszereket, amelyeknek nincsenek kegyetlenebb mellékhatásaik, mint az alapbetegség. Molière tollára illő történet, ha valaki az életmentő gyógyszerei mellékhatásaiba hal bele.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Viktátor a kapu előtt
Az EP-választások után azzal van tele a hazai média, hogy a második politikai erővé a Jobbik vált Magyarországon. Nem vagyok politológus, nem is akarom eljátszani, hogy a politikáról tudok annyit, mint ők, ugyanakkor szeretném rögzíteni: nem értek egyet ezzel az állítással.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink