Bogdán Péter blogja

Egy kisvárdi jány

2014. október 31. | Bogdán Péter

Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.

Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.

Muzsikus családból származott, de az élet nem adta meg neki a lehetőséget, hogy megtanuljon írni és olvasni is. Sok mindent meg lehet tanulni, de tudjuk, hogy vannak közöttünk olyanok is, akik mindenféle előképzettség nélkül, intelligenciával születtek. Anyósom ez utóbbi emberek közé tartozott.

Horváth Gyuláné, Tóth Margit – mert így írták a papírokba – úgy élt le 67 évet, hogy az írás és olvasás hiánya a legcsekélyebb mértékben sem akadályozta meg abban, hogy az emberi erőt meghaladó szenvedéseket, akadályokat legyűrje, pedig jutott neki belőle bőven. Életéből majdnem ötven évet töltött el orvosok kezei között. Életveszélyes műtétek sora jutott ki neki, megbirkózott velük. Három leánynak adott életet – a legkisebb két diplomát tudott megszerezni, míg ő állt a háttérben. Végigdolgozta az életét, kamaszkorától a földeken, aztán takarítónőként az iskolákban, gyárakban, vagy árusként a budapesti piacokon.

Két leánya súlyos betegségekkel született. Miközben őt magát állandóan a halál riogatta, még akkor is az életüket igyekezett menteni, amikor az orvosok látták, hogy minden hiába, a gyermek már haldoklik.

Szerető feleség volt, szerető anya, aki végtelen odaadással egyengette a gyermekei útját a boldog házasság felé. Akár egy született úrinő, úgy tisztelte meg minden körülmények között a vejeit, unokáinak pedig a védangyala volt. Bárhol élt és tevékenykedett, hihetetlenül kifinomult modorral, udvariassággal nyerte meg magának az embereket. Remekül ráérzett arra, hogyan tudja eszközök nélkül is elfogadtatni magát. Nyitott könyv volt számára minden ember. Pontosan értette, hogy ki miért és mitől szenved. Ennek a tudásnak a birtokában találta meg a gyógyírt – szeretettel, odaadással – a legkínzóbb emberi fájdalmakra is.

Nekem az életéből hat közös év jutott. Örökké úgy fogok rá emlékezni, mint megváltómra, mert felnevelte számomra azt a diplomás roma lányt, aki bearanyozta az életemet, s aki – követve az édesanyja erkölcsi értékrendjét – olyan boldogságban részesített, amelyről nyomorúságos gyermekkoromban álmodni sem mertem.

Anyósom a napokban halt meg. Cukorbeteg volt, ízületi gyulladásai miatt mozgáskorlátozott. De átesett agyi infarktuson, de még szív- és veseelégtelenségben is szenvedett. A halála előtti napon az orvosi ügyeleten azt mondták, hogy nincs különösebb baja. Azért fullad, mert megfázott. Aztán egy nappal később mellettem és a szerelmem mellett vesztette el az öntudatát az autóban, miközben őrületes sebességgel rohantunk a mentőállomásra.

Hiába próbáltam szabaddá tenni a légútját, a mentősök hiába intubálták, hiába alkalmaztak szívmasszázst, már nem tudtak rajta segíteni. A víz megfojtotta, a szíve megállt, már nem volt visszaút. Halálának híre Szabolcsban is megmozgatta az embereket. Napok óta emberek sokasága gyűlik össze a virrasztáson, mert mindannyian tudjuk, hogy egy hatalmas, szerető szív távozott el körünkből.

Az én anyósom olyan ember volt, aki tetteivel boldoggá tett, és ez az érzés megmarad a halálomig. Nem csak a szerelmemet köszönhetem neki, de az édesanyám életét is. Mert amikor ő volt a halálán, ő fuldoklott a víztől, az anyósom érezte meg azonnal, hogy utaznunk kell hozzá, s elküldte a sajátjából a szükséges, életmentő gyógyszereket is.

Az édesanyámat a víz nem ölte meg. Az anyósomat igen. Nem tudok ezen változtatni, de azt tudom, hogy halálomig szeretni fogom őt.

További cikkek a rovatból
Megmaradunk egymásnak örökre!
Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Viktátor a kapu előtt
Az EP-választások után azzal van tele a hazai média, hogy a második politikai erővé a Jobbik vált Magyarországon. Nem vagyok politológus, nem is akarom eljátszani, hogy a politikáról tudok annyit, mint ők, ugyanakkor szeretném rögzíteni: nem értek egyet ezzel az állítással.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink