Bogdán Péter blogja

Megmaradunk egymásnak örökre!

2014. december 10. | Bogdán Péter

Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál.

Drága Papa! Drága Tivadar!

Az utóbbi hónapokban már éreztem, hogy a betegeskedésed visszafordíthatatlan. Igyekeztem minél többször keresni a társaságodat. Meglátogattalak a kórházban és otthon. Törekedtem arra, hogy elmenjek olyan eseményekre, ahol veled együtt ünnepelhettem közös barátainkat. Aztán erős aggodalommal arról értesültem: ismét kórházba kerültél, de már az intenzíven fekszel, eszméletlenül, s csak a remény maradt.

A munkásságodat méltató híradások elmondják rólad: nem voltál akárki. Sok mindent tettél le ebben az országban a romák és nem romák közös asztalára. Megkaptad, nem is egyszer, a méltó elismerést, belföldön és külföldön egyaránt.

De mindezek a hírek adósak maradnak azzal, hogy egy ember mit jelentett mások számára. A munkáján kívül – a magánéletben.

Ezt a hiányt szeretném kipótolni, legalább részben. Mélységesen szerethető ember voltál, aki évtizedekre bele tudta vésni magát mások emlékezetébe. És tudtad vagy sem, nagy hatással voltál mások életére. Az enyémre is. Egyértelmű volt, hogy kizárólag a jóindulat vezérelt téged, amikor a sorsomat meghatározó különböző eseményekbe beavatkoztál.

Örökre magammal vittem azt a tanításodat, hogy a romákon csak akkor lehet segíteni, ha a vezetői magasan képzettek. Nem lehet, nem szabad elfeledkezni arról, hogy – irigység és hatalomféltés nélkül – magadhoz ölelted a fiatal roma generáció képviselőit. Mert szavakban vallottad és tetteiddel bizonyítottad, hogy az idős, befutott roma nemzedék felelős értünk. Belénk nevelted, hogy mi is felelősséget érezzünk az utánunk jövő roma fiatalok iránt.

Tisztességre, becsületességre tanítottál. Kérlelhetetlenül visszautasítottad a megalkuvást, az önámítást és a felkészületlenséget. Nagyon sokat tanultam tőled, számomra élő történelem voltál. Az egész további életemet meg fogják határozni azok a beszélgetések, amikor az otthonodban öt-hat óra alatt több évtized romapolitikai és társadalomtörténetét elemeztük végig. A könyvekből nem lehet megszerezni azt a tudást, ami a fejedben volt.

Mindig ösztönöztél, hogy feltétlenül fejezzem be a doktori képzésemet. Talán az mutatja meg legjobban a tanulás, a tudás, a felemelkedés tiszteletét, hogy azt a mondtad, „kalapot akarsz emelni előttem az utcán”. Te, előttem! Egy olyan ember, aki a tanítóm volt, aki a zenei tudásával, a tehetségével a fél világot járta be, s akit olyanok süvegeltek meg, akikhez én, ki tudja, felérek-e valaha.

Ezt a szemléletet igyekszem tovább vinni én is, mert megtanítottad nekem, hogy tanulhatok a nálam fiatalabbaktól is, pedagógusként is, és ezzel, reményeim szerint jobb tanárrá tettél.

Az élet egy évet adott nekem az életedből, amíg a munkatársad lehettem. De az alatt az év alatt jegyzetíróvá tettél, ösztökéltél, hogy tanuljam meg az újságírói mesterséget. Amikor ebbe belevágtunk, még egyikünk sem tudta, hogy egyszer majd – egykori tanítványodként – a te halálodról kell megemlékeznem.

Azzal is adósak az életrajzok, hogy elmondják: milyen ellenállhatatlan humorod volt. Amikor legutoljára kórházban voltam nálad, a barátokkal, rokonokkal beszélgettünk négyesben. Járni már nehezen jártál, de cinkosan összenevetni, csipkelődni még mindig tudtál.

Életünk során jártunk együtt Budapesten, Salgótarjánban, Varbócon, Szendrőládon, Miskolcon. Bármelyik helyszínre is gondolok, mindenütt vibrált körülötted a levegő. Tele voltál tenni akarással, a világról alkotott határozott elképzeléssel, ahogy egy igazi vezetőhöz illik.

Én szeretlek téged most is. Benne leszel az utolsó emlékeimben, mielőtt nekem kell elbúcsúznom. Tudom, hogy te is szeretsz. És azt is, hogy ezt már soha sem mondhatjuk el szemtől szembe. Mégis úgy érzem: megmaradunk egymásnak örökre.

Bogdán Péter

További cikkek a rovatból
Egy kisvárdi jány
Feleségem édesanyja – saját szavajárása szerint – „kisvárdi jány” volt. 1947-ben született a szabolcsi kisvárosban, de élt Pátrohán, Debrecenben, Budapesten, s legvégül Szigetszentmiklóson is – de a szíve mindig Kisvárdán maradt.
Gondolatok Gyurcsány Ferenchez
Gulyás Márton, Setét Jenő, Bandor Bea magánemberként próbálta gyakorolni a szabad véleménynyilvánításhoz való jogát egy olyan rendezvényen, amely állítólag azért jött létre, hogy ők ezt megtehessék. Ehelyett verést és fenyegetést kaptak. És ami talán a leginkább gyomorforgató, hogy egy nőt is megvertek volna a DK-s szimpatizánsok, ha nincs ott a férje.
Törlesztés
Ismerve a politika világát meg a politikusokat, tartok tőle, hogy Osztolykán vállalni fogja az LMP őszi bohócának szerepét. Csakhogy ezzel minket, roma értelmiségieket járat le.
Kinek kérdés?
Hadd üzenjem azoknak, akik szerint a cigánykérdés kérdés: álljanak csak fel a jól fizetett munkahelyükről, és adják át nekünk a posztjukat, mert ennyi pénzért belőlünk, roma értelmiségiekből legalább haszna is lenne az államnak, a mostani pénzpocsékolás helyett.
Létszámstop
Büszkén nézek minden ember szemébe, mert egyenrangúnak érzem magam ebben az országban, és széles e világban is. Bár nem tartom magam többre senkinél, ugyanolyan értékes vagyok, mint bárki más, és ebből adódóan ugyanannyi tisztelet jár nekem is.
Levegőt!
Mit mondhatok? A harmincötödik születésnapom előtt eszembe jutott, hogy halandó vagyok: már nem olyan magától értetődő, hogy minden nap fel fogok kelni, és lesz olyan pillanat, amikor örökre lehunyom a szemem.
Félelem
Mértékadó romavezetők körében az antiszemitizmus és a homofóbia elutasítása nem kérdés. Szerencsére, a hangadók megértették, hogy nem kell sem zsidónak, sem melegnek lenniük ahhoz, hogy megvédjék ezt a két kisebbséget. Ráadásul vállalták, hogy akár nyilvánosan is lefolytatják a vitákat a saját táborukon belül az antiszemitákkal és a homofóbokkal.
Filozófusok árnyékában
Ahogy néztem a szegénység és gazdagság egyvelegét, eldöntöttem magamban, hogy ha egyszer én is hajléktalan leszek, akkor a Filozófiai kertben fogom nyugovóra hajtani a fejemet. Mert jobb hajléktalannak lenni a filozófusok árnyékában, mint a Népszínház utca járdakövén.
Eszperantisták holokausztja
Legalább annyit megérdemelnénk, mi magyarországi eszperantisták, hogy egy hazai Zamenhof-szoborra is kerüljön kormányzati koszorú. Ugyanis a megölt eszperantista felebarátaim ugyanúgy emberek voltak, mint a világháború más áldozatai.
Viktátor a kapu előtt
Az EP-választások után azzal van tele a hazai média, hogy a második politikai erővé a Jobbik vált Magyarországon. Nem vagyok politológus, nem is akarom eljátszani, hogy a politikáról tudok annyit, mint ők, ugyanakkor szeretném rögzíteni: nem értek egyet ezzel az állítással.
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink