És változunk

Minden évben összefoglalót készítek az évemről. Ó, ha tudnátok, kedves Olvasók, mennyi minden nem kerül bele az efféle összegzésekbe, amiket közreadok. Még csak pont-pont-pont formájában sem írok le dolgokat. Hogy miért? Önmegtartóztatás – egész jó szöveg ugye? Nem írok le olyan dolgokat, amikről nem érzem, hogy az én történeteimen túlmutatva hasznosak lehetnek mások számára is. Meg hát az én vívódásaim nem tartoznak senkire, a mámorom meg, ki tudja, mire ingerelne másokat…

Minden évben változom. Néha nagyon is, olykor szinte észre sem veszem, de folyamatosan alakít az idő. Öregszem belülről, s bosszúságomra kívül is látszik a napok múlása, persze ezzel dacolok.

Ezt az évet is megpecsételte a Halál, és túl vagyok a ponton, amikor elhiszem, hogy ha a lélek megszakad, könnyebbedést hoz az Istennel való öröklét. A Nő – és főleg ha Anya – mindent túlél, ha a nap nem is süt ki, a rohadt redőnyt fel kell húzni, és elkészíteni a srácoknak a suliba valót… Nincs idő haldokolni, meghalni, meg ilyen apróságok.

Nem, nem vagyok szerencsétlen. Érett nő vagyok és elégedett anya. Sikerekben gazdag út az enyém. Mondhatni senki által nem remélt eredményeket értem el eddigi életemben, s ebben az évben még inkább. Kezd beérni sok évnyi munkám gyümölcse. Hasznosnak érzem magam, és a tudásomat értékesnek tartom. Arra is megértem, hogy ezt megfogalmazzam, ki merjem mondani. Képes vagyok tanulni, fejlődni, látni a lényeget, és ha kell, befogni a szám. És tanulni, képezni magam, tanulni. Átugrom a léceket, amiket az élet folyamatosan elém emel, és haladok előre, nem másokat eltaposva, hanem hittel, reménnyel és bizalommal.

Tudom, hogy a munkám, a Tudatos Életre Nevelés Program mennyire hasznos mind a gyermekek, mind a felnőttek életére nézve. Imádok velük dolgozni, és a program révén reményt, hitet, erőt, bizalmat – és sok-sok tudást adni számukra. Olyan jó látni a csodával határos eredményeket, melynek alapja a hit az emberekben, akikről a legtöbben már lemondtak. Hálás vagyok az útért, amin járok, és hálás vagyok a munkámért, ami annyi örömet ad, és amitől sokat kapok én is.

Szóval megy a szekér, mert ha megszakad is a szív, a test – vagyis a szerkezet – nem pihen, a szekér kereke forog tovább, nincs mese. Így van jól, vagy nincs jól így, de igyekszem hasznos lenni. Megjelenek itt is, ott is, tévében, lapokban, konferenciákon…, hírek szólnak rólam, mert dolgozom, képezem magam, és megosztom, amire képes vagyok.

Már nem csak egykönyves író vagyok. Érzem, hogy a szívemben olyan tinta van, ami nem fogy ki. Képes vagyok szavakkal megrajzolni nemcsak magamat, hanem másokat is – téged is. Ez gyönyörű. És szavakká cseperedett betűk alig várják, hogy felnőjenek a kezem nyomán, és könyv vagy novella formájában a ti életetekbe csöppenve hassanak rátok. Imádom azt a világot, amit én alkothatok. Legszívesebben világgá kiáltanám, hogy mindezek által kiváltságos vagyok!

Először szégyelltem, hogy tabukat török fel, és titkokra nyitom fel a szám. Elkendőzött, agyonhallgatott dolgokat beszélek ki írásban és élőszóban. A nő szerepéről a társadalomban, a családban, a világban. Titkokról rángatom le a leplet: a társas magányról, a hitevesztettségről, a szerelemről, az érintés mámoráról. Extázisba hoz minden, ami tabu…

Jut eszembe: szakmai blogok. Lassan újra fel kell vennem a fonalat, folytatni kell kommunikációs cikksorozatomat az oktatás és az egészségügy témáról. Meglátjuk.

Örülök, hogy ebben az évben végleg elvesztek a „nem barátok”, és végre megtaláltattak a jók. Mindennél fontosabbak ők nekem.

Nemrégiben megkérdezte tőlem egy kutató (még kutatják az életemet), mi lenne az egyetlen szó, amit magam után hagynék. Némi gondolkodást követően vágtam rá: „anya”. Ez a szó határozza meg az életemet.

Emlékszem, az újévhez közeledve máskor is írtam már a halálról. Annyian halnak meg közülünk. Édes Istenem, miért? Alig vannak körülöttünk hatvanévesek. Tegnap virrasztáson voltam, ott volt még két velemkorú, gyászba öltözött fiatalasszony. A letakart tükrök között, a csend hangjai alatt botladoztunk, mint az árnyékemberek. Egyikünk anyja sem érte meg a hatvanat, s mindannyian elsirattuk a magunkét.

A legfrissebben gyászoló azt kérdezi:„Hogyan lehet ezt a fájdalmat túl élni?” Hazudhattam volna valami kegyeset, de talán megkeményedett a szívem, vagy talán csak annyira fáj még mindig, hogy nem tudtam szebbet hazudni sem. „Sehogy. Belehal az ember. S majd elkezded megszokni ezt az eddig ismeretlen és soha nem múló fájdalmat.” E témában még mindig vannak számomra tiltott szavak. Amikor azt mondom, hogy megyek haza anyámhoz, sokan máig azt hiszik, hogy ő épp főz, süt és takarít. Pedig a három kilométerrel messzebb lévő hideg kövek közé megyek, gyertyával, magányosan… Szóval volt ebben az évben egy soha nem várt, kegyetlen és gyűlöletes, átkozott, gonosz nap, ami visszavonhatatlanul megváltoztatta az életemet. Szeretném azt hinni, hogy az elengedés kényszere jó energiákká változik bennem. Megtisztulok, elengedek, lemondok, feladok, kiegyezek, elfogadok, hiszek – lehunyom a szemem, és másként ébredek… Valójában nem tudom, mivé lesz mindez bennem.

Karácsonyt ünneplünk, s ez évben meggyújthattam a Hanukkia gyertyát is. És azután, hogy székelykáposztát főztem, találkoztam a muszlim barátaimmal, majd a tanévet a fedél nélküli, meleg, feminista és queer barátaimmal együtt zártuk. Sokszínű ez a világ. De szeretem, hogy a része lehetek ennek a világnak. Nekem így kerek az egész.

Vissza a lényeghez. Az utolsó szavam: anya.

Ez keretezi be az életem. Nagyon hiányzol, Te. Minden szavad él bennem. Mikor összegörnyedve sírok fájdalmamban, hallom a hangod: „Mi a baj, kislányom?” – s a simogató kezeddel te gyógyítottad meg a beteg gyomromat. Mostanában én is éneket mondok a lányaimnak a térdük ízületeit kenegetve. Kiéneklem belőlük a betegséget, és áldást mondok rájuk, ahogy anyám tette velem egykor.

Szóval változom. Ez ellen nem is tehetek semmit. De igyekszem pozitívvá formálni a bennem és körülöttem lévő erőket. Hű vagyok adott szavamhoz, amit tizenhárom évesen tettem anyámnak: „Megismerem a világot, és ezt teszem a különböző nemzetekkel, kultúrákkal is. És minden tudásomat visszafordítom a népemnek, a közösségemnek.” Ez vezet az majd utamon.

Boldog ünnepeket mindenkinek, áldott, békés és sikerekben gazdag új esztendőt. Mindenki hite és meggyőződése szerint legyen elégedett az életével. Kívánom ezt a sosinet.hu nevében és szívből jövő hálámat fejezem ki a blogom kitartó olvasóinak.