‘sport’ címkével jelölt cikkek
1
 

Hajdúhadházi trükkök
Hajdúhadházi trükkök
2012. április 10. | Black Joe
A település neve hallatán sok minden eszünkbe juthat, jó és rossz egyaránt. Most egy pozitív történet következik a Hajdú-Bihar megyei kisvárosból. László Gyula a maga módján akar kitörni az elnyomott, nyomorúságos helyzetéből. A 23 éves fiatal idén fejezi be a tanulmányait, de nem az iskolában szerzett tudás alapján szeretne érvényesülni. László Gyula ugyanis zsonglőr. Speciálisan átalakított kerékpárjával és a foci labdájával olyan mutatványokra képes, amelyeket még a profi artisták is megirigyelnének. Rekord kísérletre készül, és ehhez kérte mások segítségét.
A cigánygyerekek is megcsinálják azt, amit Ronaldo
A cigánygyerekek is megcsinálják azt, amit Ronaldo
2011. július 31. | PoFa
A hátrányos helyzetű roma gyerekek bevonása az egyik kiemelt célja a Bozsik program révén a Magyar Labdarúgó Szövetségnek. Nyilasi Tibor, az MLSZ sportigazgatója sok tehetséges roma fiatalt lát, amikor járja az országot, és a Fradi egykori kedvence szerint rájuk is nagy szüksége lenne a magyar focinak.
Egy misszió, amely elérte célját
Egy misszió, amely elérte célját
2010. december 14. | PoFa
Vadász András fiatal bokszoló egy nemzetközi ifjúsági versenyen mindenkit kiütött. Böde Anita második lett az országos bajnokságon A tehetséges sportolók a roma bokszolók által alapított Edőcs István Ökölvívó Sportegyesületben készültek fel.
Roma fiatalok focizhatnak a magyar Real Madridban
Roma fiatalok focizhatnak a magyar Real Madridban
2010. december 8. | Black Joe
A Real Madrid Alapítvány felkérte a Puskás Ferenc Akadémiát az első magyarországi Real Madrid Társadalmi Integrációs Sportiskola megalapításához. Reméljük, több roma fiatal is részt vehet az induló képzésben.
Forrest Gump követői
Forrest Gump követői
2010. november 27. | Balog Zsolt
Az Oscar-díjas film főhőséről elnevezett sportegyesület értelmileg akadályozott tagjai idén 22 aranyérmet nyertek. A vezetők azonban annak örülnek a legjobban, hogy a legsúlyosabban sérülteket is rá tudták venni a rendszeres mozgásra.
Pisont: Ha jobban megismerik a romákat, el is fogják őket fogadni
Pisont: Ha jobban megismerik a romákat, el is fogják őket fogadni
2010. augusztus 31. | PoFa
Pisont István szerint sok tehetséges roma fiatal van a focicsapatokban, de nem vállalják fel származásukat. Nincs olyan sok tehetséges gyerek az országban, hogy a válogatott utánpótlásában le lehessen mondani a roma gyerekekről. - audió!
„Egy vak nem harap”
„Egy vak nem harap”
2010. augusztus 19. | PoFa
Orsós Zsolt az egyik legsikeresebb roma sportoló Magyarországon. A vak fiú 2001-ben Európa-bajnokságot nyert a magyar csörgőlabda-válogatottal, most pedig az újjáalakult, generációváltáson átesett csapattal végzett a 11. helyen a világbajnokságon. - videó!
Hranek: egytől százévesig mindenki jöhet bokszolni
Hranek: egytől százévesig mindenki jöhet bokszolni
2010. július 2. | Botos Nikolett
A Guinness rekordok könyvében is szereplő ökölvívó egyesületében tizenkét éve nevel fiatal ökölvívókat. Hranek Sándor szeretné, ha növendékei a hazának minél több eredményt és dicsőséget hoznának. – videó!
A csinos cigánylány csak roma és magyar zászlót viselne
A csinos cigánylány csak roma és magyar zászlót viselne
2010. május 30. | PoFa
Cigányozás és szlovákozás a Thököly úton és a trolin, Pisont István nagyon elkeseredett, de küzdene tovább a rasszizmus ellen: „mindig ki fogok állni a gyűlöletkeltés ellen, de nagyon pesszimista vagyok, tehetünk bármit, őket soha nem fogja érdekelni, hogy valójában kik vagyunk.”
Fiatal roma bokszolók sikeres tavasza
Fiatal roma bokszolók sikeres tavasza
2010. május 30. | PoFa
Az Edőcs István Ökölvívó Egyesület tizenhat indulójából tizenöt szerzett érmet a Budapest-bajnokságon, négyen a Héraklész programba is bekerültek. audió!
1
 
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink