‘Szilvási István’ címkével jelölt cikkek
1
 

Tapsvihar a Si Love – Is Love nyitóestjén
Tapsvihar a Si Love – Is Love nyitóestjén
2012. július 20. | kutivili
Remek hangulatból, fergeteges ritmusokból, és egy kiadós viharból is kijutott azoknak, akik kíváncsiak voltak a Si Love - Is Love Roma Music And Art Festival nyitóestjére. A nyitóbeszédeket Szilvási István szervező, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Sir Varga Gusztáv előadóművész, valamint Szentandrássy István festőművész mondta el. Ezek után következett a megújult Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes (volt Rajkózenekar) virtuóz előadása, amely éppen a nagy vihar előtt fejeződött be. Az eső miatt a program bent, az Akváriumban folytatódott. A koncertek közül feltétlenül meg kell említeni a nyírvasvári zenekar "hangrobbantását", és a Szilvási Gipsy Folk Band remek műsorát. Jó hír, hogy már az első napon telt ház volt, és valószínűleg így lesz ez a folytatásban is, amelyről szintén beszámolunk.
Show + innováció = Si Love – Is Love
Show + innováció = Si Love – Is Love
2012. július 18. | Balog Zsolt
Sok meglepetést tartogat ez a hét azok számára, akik ellátogatnak a Si Love - Is Love Roma Music And Art Festival-ra, a Deák téri Akváriumba. Július 19. és 22. között a legkülönbözőbb zenei műfajok előadói lépnek fel, akár közösen is, és egymás zenei stílusát összehangolva tárják a közönség elé a csemegéket. A főszervező, Szilvási István szerint éppen a program sokszínűsége miatt lehet ezt az eseményt a roma fesztiválok innovációjának (újítás, fejlesztés) nevezni. Négy nap alatt több mint negyven előadó lép fel: Mokoomba, Taren, Naked, Khamoro, Roma Hungaricum Állami Művészegyüttes (a volt Rajkó zenekar), Szilvási Gipsy Folk Band, Fatima, Báró, Kicsinyúl, Andreas, Grofó és Kis Grofó, Nyári Kálmán és zenekara, Kökény Attila, Oláh Dezső Trió, Egri Django Trió, Gipsy Wamp. A táncosok között ott lesz a Sárréti Értelmiségi Roma Fiatalok Egyesülete és a TukemO - Balogh Katesz Dance Group. Mindezek mellett lesz mozdulatszínház, kiállítás, és filmvetítés, hogy a látogatók ízelítőt kapjanak a cigány kultúra rendkívüli változatosságából.
A legenda folytatódik- megnyílt az V. Athe Sam Fesztivál
A legenda folytatódik- megnyílt az V. Athe Sam Fesztivál
2011. június 7. | Balog Zsolt
We are here - Itt vagyunk. Ez olvasható az évről évre egyre népszerűbb Athe Sam Roma Összművészeti Fesztivál idei, immár ötödik prospektusán. A megnyitó beszédet a Gödör Klubban Szilvási István mondta el. Mindenkit biztosított arról, hogy a programsorozat rendkívül változatos és színes lesz.
“Mi a zenénkkel politizálunk”
“Mi a zenénkkel politizálunk”
2011. január 24. | GGy
A Szilvási Gipsy Folk Band-et Budapesten nagyon sokan ismerik, számos helyen felléptek már és számtalan nem roma fiatal felé közvetítettek a roma kultúrából egy szeletet. Legutóbb a Boráros téren lévő Cöxpon Ambient-ben kaptuk őket lencsevégre.
Kisebbségi választói névjegyzék – harmincezerrel többen regisztráltak
Kisebbségi választói névjegyzék – harmincezerrel többen regisztráltak
2010. július 17. | Black Joe
Választónak és jelöltnek egyaránt regisztrálnia kell, hogy részt vehessen a kisebbségi önkormányzati választáson. - Kiszely Zoltán, Szilvási István és Rostás Farkas György a helyzetről - audió!
Megteltünk a Gödörben – Athe Sam zárónap
Megteltünk a Gödörben – Athe Sam zárónap
2010. június 7. | Forgács Marietta
A zárónapon az időjárás tekintettel volt ránk, rengetegen látogattak el az Erzsébet térre, hogy még utoljára megmerítkezzenek a cigány kultúra bugyraiban. Megtelt a Gödör – szó szerint.- audióinterjú Bach Szilviával, Szilvási Istvánnal + képgaléria!
Jobb itt, mint a mennyországban! – Athe Sam 1. nap
Jobb itt, mint a mennyországban! – Athe Sam 1. nap
2010. június 1. | so si?
Balog Zoltán államtitkár nyitotta meg a fesztivált tegnap a Gödör Klubban. Kint csendesen esett az eső, bent forró lett a hangulat, a pincében lévő auditórium zsúfolásig megtelt a Roma legenda musical előadására. - képgaléria + audióinterjúk Balog Zoltánnal és Szilvási Istvánnal
A cigányvajda kicsapta a biztosítékot
A cigányvajda kicsapta a biztosítékot
2010. május 21. | Black Joe
Kimutatta foga fehérjét Lakatos Attila. A tréfás kedvű borsodi cigányt, úgy tűnik, csak egy hajszál választja el attól, hogy beálljon a Magyar Gárdába. Cigány politikusokat kérdeztünk az esetről. - audió!
Videóüzenetek a Tavaszköszöntő Fesztiválról – 4. rész
Videóüzenetek a Tavaszköszöntő Fesztiválról – 4. rész
2010. május 4. | so si?
A hetedik Tavaszköszöntő Fesztivált rendezte meg a Roma Polgárjogi Alapítvány a Felvonulási téren. A három napos esemény színes programkínálata mellett a bátrak a Sosi? oldalán üzenhettek is az ismerőseiknek, vagy felköszönthették édesanyjukat. Többen is éltek a lehetőséggel. – videó!
Két ellenségünk van: a nyomor és a szélsőjobboldal
Két ellenségünk van: a nyomor és a szélsőjobboldal
2010. május 3. | Black Joe
Kérdésünkre három olyan roma közéleti személy válaszolt, akik valamilyen szinten járatosak a roma politikában. Amire a választ kerestük: vajon milyen változásokat hozhat a következő kormány roma ügyben az elmúlt nyolc évhez képest? - audió!
1
 
Blogok
Nótár Ilona blogja
És változunk Idősíkok között
Bogdán Péter blogja
Megmaradunk egymásnak örökre! Egy kisvárdi jány

Támogassa a Sosinet.hu-t!
Ajánló
1/3
Kövess minket
Partnereink
Támogatóink