A sosinet.hu heti magazinműsora a Rádió C-ben

Rádió C műsor/69.

2011. június 26. | bermy

Az Athe Sam Tehetségkutató egyik győztesével, a Cherhaja Shave sátoraljaújhelyi zenekar vezetőjével arról beszélgetünk, mit nyertek ezzel a helyezéssel. Lakatos Nándor zenekar vezető szerint, a díjazás nélkül nagyon nehéz lett volna az út a hírnév felé – A műsor további részében is Sátoraljaújhelyben maradunk és a helyi Romano Suno Tanoda vezetőjével, Lakatos Tiborral beszélgetünk, mivel a tanodás fiatalok idén Lengyelországba mennek kirándulni, hogy gyarapítsák történelmi tudásukat a romasággal kapcsolatban – Több a külföldi fellépése a Romano Suno zenekarnak, mint a magyarországi. Lakatos Tibor, együttes vezető szerint ez azért lehet, mert a magyar kultúrába nem illik bele a mi kultúránk.



Rádió C műsor/68.

2011. június 19. | bermy

A következő félórában az V. Athe Sam, Itt Vagyunk, Roma Összművészeti Fesztivál programjaiba nyerhetnek betekintést. A fesztivál hangulatát Június hatodikától június tizenkettedikéig élvezhették az érdeklődők. A szervezők minden éven újabb és újabb dolgokkal kápráztatják el hűséges látogatóikat. Idén egyik kiállításuk óriási érdeklődésnek örvendett, egy roma lakást rendeztek be, amellyel megpróbálták hűen tükrözni a kiválasztott korszak körülményeit. A hét nap alatt nagyon sokféle programmal várták az érdeklődőket a szervezők. Voltak kerekasztal beszélgetések, kiállítások, tánctanítás, híres zenekarok, együttesek adtak koncertet minden este, illetve az Athe Sam tehetségkutató győztesei is megmutathatták magukat.



Rádió C műsor/67.

2011. június 12. | bermy

Tisztelet a Cigány Anyáknak! ezt a címet kapta a Gödör Klubban tartott esemény, amelynek szervezői Kalla Éva és Bari Judit voltak. A rendezvényen bemutatták azt a filmet is, amelyben cigány anyák beszélnek többek között romaságukról, és vállalt szerepükről, az anyaságról is – A magyarországi romák helyzetét elemezték Hágában egy konferencián. Az egyik résztvevőt, Forgács Istvánt számol be az eseményről és a történtekről – ezt követően Fehér Sándor hegedűművészt ismerhetik meg.



Rádió C műsor/66.

2011. június 5. | bermy

A Roma integrációt segítő foglalkoztatási programot mutatott be a Roma Polgári Tömörülés. Makai Istvánt kérdeztük, valamint a modellhez csatlakozott már több cég is, az egyik vezető is elmondja véleményét – Ingyen ölelést osztogatott a Ternype egyesület Budapesten. A cél az elfogadás. A szervezők szerint a járókelők szívesen fogadták a jóindulatú gesztust – Példamutatás a célja annak a közösségi portálnak, amelyet Vámosi Gyula hozott létre. A Kaskoan.com honlap bemutatja és megismerteti, milyen hagyományokkal és értékekkel rendelkeznek a romák.



Rádió C műsor/65.

2011. május 29. | bermy

Sikert aratott egy vak roma kislányról szóló film a Magyar Filmszemlén. Munkatársunk a helyszínen járt és a rendezővel, Hajdú Eszterrel beszélgetett – Hatezer szelet tortát osztott szét a Gyermekétkeztetési Alapítvány 18. születésnapja alkalmából. Az ünnepnapon paprikás krumpli főző verseny is volt – „Ne ítélj, hogy ne ítéltess” – ezt a bibliai idézetet választották filmjük címéül a Dr. Ámbédkar Gimnázium 10. osztályos diákjai. Mi is ott voltunk a reklámfilm forgatásán.



Rádió C műsor/64.

2011. május 22. | bermy

Lezárul az Athe Sam Tehetségkutatója. ott voltunk az utolsó megmérettetésen – Osztojkán Ágnessel az LMP országgyűlési képviselőjével a magyarországi romák helyzetéről beszélgettünk – Újabb lemezzel rukkolt elő a Budapest Bár zenekar. Fakas Róberttel. a zenekar vezetőjével és Kollár- Klemencz Lászlóval, az együttes egyik tagjával beszélgettünk.



Rádió C műsor/63.

2011. május 15. | bermy

Sportnap a hajléktalanoknak. A Menedékház Alapítvány rendezvényén 250 hajléktalan vett részt. Az eseményen a fővárosi rendelettervezetről is szó esett – Szarka László történész vihette haza idén a Kemény István díjat, amelyet Kállai Ernő kisebbségi ombudsman adott át – Sokan nyelvvizsgáznak lovári nyelvből. A legtöbb diák választása a nyelv könnyűsége miatt esik a lovárira. A riportban megszólaló nyelvoktató szerint azonban legalább kétszáz óra tanulásra van szükség, hogy sikeres legyen a nyelvvizsga.



Rádió C műsor/62.

2011. május 8. | bermy

Kutatást végzett romákkal kapcsolatban az ELTE Társadalomtudományi Kar. A megkérdezettek több mint húsz százaléka fél a cigányoktól; ugyanannyian, mint a Magyar Gárdától és az adóhatóságtól összesen – Hiába szerettek volna, nem vettek részt a rendőrök demonstrációján a roma fiatalok. Hogy mi történt, műsorunkból megtudhatják – Mi a roma nő szerepe a családban, Változott-e az elmúlt években. Utolsó riportunkban a roma nők helyzetéről, szerepéről beszélgetünk.



Rádió C műsor/61.

2011. május 1. | bermy

Verekedés tört ki Gyöngyöspatán a helyi romák és a Véderő szimpatizánsai között április 26-án, kedden. Munkatársunk a helyszínen járt az érintettekkel beszélgetett – A keddi gyöngyöspatai események után, demonstrációt szerveztek civilek a Belügyminisztérium elé. A tüntetésen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter és Kontrát Károly belügyi államtitkár is – Rapversenyt szerveztek a Kesztyűgyárban. A könyvbemutatóval egybekötött programon sok fiatal vett részt.



Rádió C műsor/60.

2011. április 24. | Botos Nikolett

Kiképzőtábort tartott a véderő nevű szervezet Gyöngyöspatán. Munkatársaink az események helyszínén jártak. Ottlétük alatt váratlan eseményekbe és helyzetekbe keveredtek – Szó lesz még az idén először meghirdetett fekete párduc díj átadásról, melyet a Sajókazai Dzsaj Bhim közösség hozott létre. A díjat az kaphatta meg, aki a legtöbbet tette a romákért.